Richmond utcái a szokásos zajtól, kocsidudáktól, s kiáltásoktól zengenek.
Az élet egy percre sem áll meg a városban, ahogyan a Richmondi nyomozóirodában sem.
A héten már négy eltűnést jelentettek, ebből a négyből egyet találtak meg csupán, őt is holtan, két utcányival odébb, egy szemétlerakóhelyen.
Jessica Payne, a nyomozás vezetője, próbálja higgadtan kezelni a helyzetet, ám szembe kell néznie a ténnyel, miszerint kifogynak az időből!
Bármelyik percben eltűnhet egy újabb lány, és felbukkanhat még egy, szerencsétlenségükre az is holtan.
Folyik a kutatás, mindenki buzgón dolgozik az ügyön, többen napok óta nem alhattak már.
Az egyik iroda ajtaja résnyire nyitva, a kis helyiségben Sarah Angel dolgozik, olcsó kávét iszogatva újonnan vett, matt fekete bögréjéből, rajta kedvenc bandájának címerével.
Ő a legújabb, legfiatalabb tagja a csapatnak, hisz' még lazán a húszas évei elejét tapossa.
Vékony kis ujjai fürgén ugráltak a betűket a billentyűzeten, tekintete villámgyorsan szalad végig a monitor képernyőjén.
Fülében szinte bömböltetve szólt Kansas - Carry on my wayward son című száma, s szinte észre sem vette, hogy Zane Milton belépett terembe.
Egyik kezével kihúzta füléből a fülhallgatót, míg másikat az asztalán lévő mappa felé vezette.
Gesztenyebarna hajzatát lazán átdobta válla felett, hogy ne zavarja a cikk olvasásában, zafírkék szemeivel a még mindig az ajtajában álló fiatalemberre pillantott.
- Bejössz még ma, vagy kérvényt kell benyújtanom? - Íncselkedett a lány, mire Zane ejtett egy kisebb mosolyt, s átlépve az iroda küszöbét, beljebb botorkált a helyiségbe.
Még emlékezett, kié is volt Sarah előtt.
Persze, hogy emlékezett, hogy is felejthetné el?
Brendon Maurey, aki hősi halált halt egy bevetés közben. A mindössze negyvenhét éves férfi, egy kilenc éves kislányért áldozta fel az életét, amiért mindenki, kivétel nélkül, hálás neki.
Körbepásztázta a helyet, felidézte a régi ügyeket, amiket még Brendonnal oldottak meg.
A falak csak nemrég voltak lefestve, a bútorok is új festést kaptak, ám amiről nem tudta levenni a szemét, az a lány asztalán sorakozó képek, és kisebb plüssök hada volt.
- Hát ez meg..? - Döbbent le, mikor kezébe vette az egyik plüsst, ami egy félig ló, félig teve hibridet ábrázolt.
- Nem ezért hívtalak.. - Kapta ki kezéből az egyébként alpaka nevezetű jószágot, majd miután fújt egyet, visszafordult az asztalán szétgóródott aktakupac felé. - Samantha, Rose, és Natalie.. - Sorolta fel az elrabolt lányok neveit, miközben mutatóujját a képek felé vezette a nevek kimondásakor. - Ők vannak még életben. És Crystal, az első áldozat..
- Mi van vele? - Hajolt közelebb a férfi, sötét tincsei arcába lógtak, aranybarna szemeit a képekre meresztette.
- A helyszínen készült fotót átnyálaztam még párszor.. Látod ezt a szúrásnyomot a fültőben? - Pillantott a férfira, aki közelebb hajolva a képhez, jobban szemügyre vette azt.
- Mi lehet ez..?
Sarah sokatsejtő pillantást lőtt az értetlen férfi felé, majd összefonta a karját mellkasa előtt.
