𝐊𝐚𝐢𝐥𝐞𝐞𝐧 𝐑𝐞𝐢𝐝, avagy 𝘈 𝘴𝘻𝘪𝘬𝘳𝘢 nem mindennapi képességgel rendelkezik: képes pirokinézist előidézni, azaz irányítani a tűz erejét.
A Bosszúállók csapatának újdonsült tagjaként Kaileen igyekszik mindent megtenni, hogy jóvátegye a múl...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
２． ＦＥＪＥＺＥＴ
_________________________
– Felség! Üdv újra itthon! – sietett Thor elé egy köpcös, kopasz férfi, aki valamiféle furcsa tetoválást viselt a feje búbján.
– Ki vagy te? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Thor.
– A nevem Skurge, felség – mutatkozott be. – Én őrzöm jelenleg a Bifrösztöt.
– Miért nem Heimdall fogad minket? – ráncolta a homlokát a villámlás istene.
– Dolga akadt – felelte a férfi. – Addig én helyettesítem.
Thor – aki látszólag kissé furcsállta a dolgot – végül csak legyintett egyet, majd karon ragadott engem.
Követtem az istenséget, bár nem voltam túl vidám hangulatban a hirtelen kiruccanás miatt. Értettem én, hogy Thor csak jót akart azzal, hogy Asgardba hozott, de arról fogalmam sem volt, hogy miért volt ilyen sürgős magával vinnie.
– Gyere, elviszlek a palotába! – szólt Thor, mire megadóan bólintottam.
Az épülethez egy lélegzetelállító, szivárvány színű híd vezetett. Thor elmondta, hogy Bifröszt a neve, és hogy a Földet is ez köti össze Asgarddal, szóval gyakorlatilag ez volt az a színes akármicsoda, amin keresztül a szülőföldjére kerültünk. Valamit magyarázott egy Heimdall nevű pasasról is, aki normál esetben a hidat őrzi, de eléggé nehezen tudtam követni, hogy mikor miről beszél.
A város maga egyébként gyönyörű volt, az egésznek amolyan mesébe illő hatást keltett. Igaz, hogy Asgard az én ízlésemnek egy kicsit túlságosan is giccses, de attól még be kell vallanom, hogy eléggé menő hely.
– Na, hogy tetszik? – fordult felém Thor, olyan büszkeséggel a hangjában, hogy attól féltem, ha bármi rosszat mondok szeretett városáról, egyszerűen lehajít a szivárványhídról.
– Nagyon szép – feleltem illedelmesen, és még egy mosolyt is az arcomra eröltettem, hogy hihetőbbé tegyem a kijelentést.
– Ugye? – sugárzott az istenség. – Nincsen még egy Asgardhoz fogható hely az egész Univerzumban!
A palota előtt ácsorgó asgardi emberek kíváncsian vettek minket szemügyre, de mind nagyon mosolygósnak és vidámnak tűntek. A híd tetejéről be lehetett látni az egész várost, és rögtön feltűnt, hogy mekkora a nyüzsgés.
– Tudod mire hasonlít a palota? – kérdeztem hirtelen Thort, aki erre kíváncsian felvonta a szemöldökét.
– Na, mire?
– Olyan, mintha két bazi nagy pánsípból lenne – jelentettem ki, a hasonlat hatására pedig az istenből kitört a nevetés.
Hát igen, nem hiszem, hogy épeszű ember egy hangszerhez hasonlítaná Asgard fő látványosságát.
