Devil or Angel? (N. H. ff) [SZÜNETEL]

2/4

Idegesen tördeltem ujjaimat, miközben a doktorra vártam. Nem halhat meg! Szükségem van rá. Liam kérlek, erős vagy!
Az ajtó nyitódását, majd csukódását hallottam, majd két lábfej került látókörömbe. Azonnal felnéztem.
- Hogy van Liam, Doktor úr?
- Az állapota javul, de még nem mondhatok semmit biztosra. Viszont, kérdeznem kell valamit. Hogy került az a golyó Mr. Payne testébe? Ki lőtte meg? Tudja erre a választ?
- Tudja Doktor úr. Én voltam, de higgye el nem szándékosan. Önvédelem volt, mert a barátja, Niall megakart ölni. Valahogy védekeznem kellett, így lőttem, de ő Niall elébe ugrott és így őt találta el a golyó.
- Rendben. Kérem ne sírjon! Erről nem fog tudni senki, ha rajtam múlik.
- Rendben, köszönöm.
Az orvos halk léptekkel odébb távozott. Hangtalanul figyeltem ahogy alakja távolodik. Majd - a szabály ellenére - bementem Liamhez. Odahúztam egy széket, közel hozza s leültem rá. Figyeltem, ahogy légzése egyenletes. Fel, majd le. Mindez addig, ameddig meg nem szorította a kezem. Szemeit lassan kinyitotta, majd rám nézett. Halványan elmosolyodott.
- Szi-a. - szólt rekedtes hangon.
- Szia! Hogy vagy? - mosolyogtam rá.
- Kösz, egész jól. - halványan elmosolyodott.
- Nagyon saj...
- Nem! Az én hibám. Elé ugrottam. - most már még jobban szorította a kezem.
- Mert a barátod. - drámaian megforgattam szemem.
- De ahogy te mondanád..
- Azt hagyjuk. Okés? - mosolyogtam rá, mire halványan bólintott.
- Oké.

Roskadtan ledőltem a kanapéra. Anya épp főzött. Apa hogy mit csinál, arról fogalmam sincs. A húgom, hát ez is egy jó kérdés. Nincs ötletem. Bekapcsoltam a tv-t, ahol a kedvenc sorozatom ment. The Walking Dead. Imádom. Más sorozatot is szeretek, de ezt a legfőképp. Kiskoromban is imádtam a zombikat. Érdekeltek. Komolyan foglalkoztam velük, csak hát utána meguntam. De jött ez a sorozat és csak még jobban gyűlt bennem az imádat a zombik iránt. Magam is voltam már élőhalott. Egyetlen egyszer. Niall miatt. A kis aranyos, tetkós, bunkó stílusú miatt.
- Kész a vacsora. - anya hangja ütötte meg a fülem. Egyből felpattantam majd leültem apa mellé. Furcsálltam valamit. Vagyis inkább valakit. Nincs itt a húgom.
- Anya, apa! Hát a drága kis Violet hol van? - néztem kettőjükre, vigyorogva.
- Na lányom. Ezt én is kérdezem anyádtól. - apa ránézett anyára, aki csak lesütött szemekkel vacsorázott.
- Tudjátok. Van az a buli és..
- Csak nem elengedted? A tudtom nélkül? Normális vagy? - apa hangjából ítélve tudtam, hogy ebből vita lesz, ezért felmentem. Előszedtem a kedvenc könyvem, majd zenémet hallgatva olvastam. A kiabálást még így is hallottam. Szörnyű volt. Talán éjfél körül lehetett, amikor a húgom betoppant közös szobánkba. Mivel sötét volt - nem láttam - de tudtam, hogy sír. Odamentem hozzá, majd szorosan karjaim közé fontam.
- Mi a baj?
- Tud-ohd. Va-ahn e-egy sr-rác..
- Már most rosszul kezdődik. Várj hozok kakaót.
- A-az jó-hól e-esne. Kö-köszö-nöm.

Letrappoltam a lépcsőn. Épp rosszkor. Anya sírva futott fel mellettem észre se véve. Apa csak idegesen állt, majd kilépett a bejárati ajtón. Megrántottam a vállam, majd a konyhában nekiláttam kakaót csinálni. Mire végeztem - és fel is vittem - addigra Violet már az igazak álmát aludta. Betakartam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Mosolyogva letettem a kakaót az asztalra, majd elhelyezkedtem az ágyamon. Plafont kezdtem bámulni, majd engem is elrepített az álom valahová, ahol nincs gondom. Boldog vagyok, és nem állhat semmi az útjába.