2/4

48 3 0
                                    

Idegesen tördeltem ujjaimat, miközben a doktorra vártam. Nem halhat meg! Szükségem van rá. Liam kérlek, erős vagy!
Az ajtó nyitódását, majd csukódását hallottam, majd két lábfej került látókörömbe. Azonnal felnéztem.
- Hogy van Liam, Doktor úr?
- Az állapota javul, de még nem mondhatok semmit biztosra. Viszont, kérdeznem kell valamit. Hogy került az a golyó Mr. Payne testébe? Ki lőtte meg? Tudja erre a választ?
- Tudja Doktor úr. Én voltam, de higgye el nem szándékosan. Önvédelem volt, mert a barátja, Niall megakart ölni. Valahogy védekeznem kellett, így lőttem, de ő Niall elébe ugrott és így őt találta el a golyó.
- Rendben. Kérem ne sírjon! Erről nem fog tudni senki, ha rajtam múlik.
- Rendben, köszönöm.
Az orvos halk léptekkel odébb távozott. Hangtalanul figyeltem ahogy alakja távolodik. Majd - a szabály ellenére - bementem Liamhez. Odahúztam egy széket, közel hozza s leültem rá. Figyeltem, ahogy légzése egyenletes. Fel, majd le. Mindez addig, ameddig meg nem szorította a kezem. Szemeit lassan kinyitotta, majd rám nézett. Halványan elmosolyodott.
- Szi-a. - szólt rekedtes hangon.
- Szia! Hogy vagy? - mosolyogtam rá.
- Kösz, egész jól. - halványan elmosolyodott.
- Nagyon saj...
- Nem! Az én hibám. Elé ugrottam. - most már még jobban szorította a kezem.
- Mert a barátod. - drámaian megforgattam szemem.
- De ahogy te mondanád..
- Azt hagyjuk. Okés? - mosolyogtam rá, mire halványan bólintott.
- Oké.

Roskadtan ledőltem a kanapéra. Anya épp főzött. Apa hogy mit csinál, arról fogalmam sincs. A húgom, hát ez is egy jó kérdés. Nincs ötletem. Bekapcsoltam a tv-t, ahol a kedvenc sorozatom ment. The Walking Dead. Imádom. Más sorozatot is szeretek, de ezt a legfőképp. Kiskoromban is imádtam a zombikat. Érdekeltek. Komolyan foglalkoztam velük, csak hát utána meguntam. De jött ez a sorozat és csak még jobban gyűlt bennem az imádat a zombik iránt. Magam is voltam már élőhalott. Egyetlen egyszer. Niall miatt. A kis aranyos, tetkós, bunkó stílusú miatt.
- Kész a vacsora. - anya hangja ütötte meg a fülem. Egyből felpattantam majd leültem apa mellé. Furcsálltam valamit. Vagyis inkább valakit. Nincs itt a húgom.
- Anya, apa! Hát a drága kis Violet hol van? - néztem kettőjükre, vigyorogva.
- Na lányom. Ezt én is kérdezem anyádtól. - apa ránézett anyára, aki csak lesütött szemekkel vacsorázott.
- Tudjátok. Van az a buli és..
- Csak nem elengedted? A tudtom nélkül? Normális vagy? - apa hangjából ítélve tudtam, hogy ebből vita lesz, ezért felmentem. Előszedtem a kedvenc könyvem, majd zenémet hallgatva olvastam. A kiabálást még így is hallottam. Szörnyű volt. Talán éjfél körül lehetett, amikor a húgom betoppant közös szobánkba. Mivel sötét volt - nem láttam - de tudtam, hogy sír. Odamentem hozzá, majd szorosan karjaim közé fontam.
- Mi a baj?
- Tud-ohd. Va-ahn e-egy sr-rác..
- Már most rosszul kezdődik. Várj hozok kakaót.
- A-az jó-hól e-esne. Kö-köszö-nöm.

Letrappoltam a lépcsőn. Épp rosszkor. Anya sírva futott fel mellettem észre se véve. Apa csak idegesen állt, majd kilépett a bejárati ajtón. Megrántottam a vállam, majd a konyhában nekiláttam kakaót csinálni. Mire végeztem - és fel is vittem - addigra Violet már az igazak álmát aludta. Betakartam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Mosolyogva letettem a kakaót az asztalra, majd elhelyezkedtem az ágyamon. Plafont kezdtem bámulni, majd engem is elrepített az álom valahová, ahol nincs gondom. Boldog vagyok, és nem állhat semmi az útjába.


Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Sep 20, 2016 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Devil or Angel? (N. H. ff) [SZÜNETEL]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora