Brave night Angel

A szerelem piros rózsákat teremt

Már rég eltelt a két óra, de eddig az angyal nem bukkant fel. Viszont volt egy nagyobb problémám, mindenem rohadtul sajgott. Ha megpróbáltam megmozdulni, akkor vagy sikítottam fájdalmamban vagy éppen a eszméletem határára kerültem. Ja és éhes is vagyok. Viszont már félig eljutottam az ajtóig. Valahogy akkor is eljutok a konyhába. Lehet nem jó ötlet, sőt bele is halok...De nem kaja nélkül. Bár amit nem nagyon vágok, mi a jó isten picsáért fáj mindenem? Egy nyögés keretében feladtam a földön való kúszást. Ha valaki most látna, jól kiröhögne majd megjegyezné, hogy szánalmasan nézek ki. De én nem akarok éhen dögleni. Ami a másik problémám, hogy nos...A SZÁRNYAIMAT LEVÁGTÁK. Yap, gondolom ez okozza a fájdalmat. Taps Sage, taps. Még ennyire sem képes, hogy alvás közbe ne vedd észre, hogy szét kínoznak. Sebaj, legalább ezzel egy problémám viszont kevesebb. De nem akarna végre, valamit csinálni? Kezd unalmas lenni a földön fekvés.
- Ohh, a szárnytalan felébredt. - Ne. Könyörgöm. Én mivel érdemeltem ezt ki? Mégis mivel? Miért utál engem ennyire az élet? Tettem ellene valami rosszat? A kedves vérfarkas az így is felszakadt vérző hátamra lépett. De nem adtam me neki azt az örömöt, hogy visítsak. Neki soha. Az angyalnak sem tenném meg szívesen, de neki még minfig előbb, mint ennek a baromnak. Megpróbáltam az ágy felé kúszni, hátha elmenekülök ez a barom elöl de semmi. 
- Itt fogsz még a végén elvérezni, szóval jobb lenne ha abba hagynád. - Nem éppen törődött azzal, hogy a kezeiben ficánkolok, egyszerűen felemelt majd ledobott az ágyra. Lehetséges, hogy az ágy puha volt, de az esés a puha ágyra nem volt kellemes. Ennek hála fájdalmasan felnyögtem.
- Hozok valami kaját neked, addig meg se próbálj lelépni. Hidd el következőnek nem éled túl.
- Legalább elmondhatnád mi történt a szárnyaimmal?
- Nem emlékszel?
- Mégis mire? - Kezdjek most félni, vagy mi? A férfi elég hamar eltűnt maganra hagyva a gondolataimmal. Szóval emlékeznem kéne arra, hogy hogyan veszítettem el a szárnyaimat. Vagy éppen mi történt. Lehet, hogy ennyire magamra haragítottam volna az angyalt? De mégis mivel? Nem úgy volt, hogy két órára tűnik el és utána jön? A vérfarkas egy szendviccsel tért vissza, amit majdnem a képembe vágott.
- Előbb edd ezt meg. Utána elmondom.
- Hm. - Valahogy minden egyes falat meg akart akadni a torkomon. Egyáltalán nem éreztem magamat éhesnek hirtelen. Az éhség olyan hamar elmúlott, ahogyan jött.
- Ezt vedd még be.
- Ez mi? - Kérdeztem. Valami kicsi apró fehér tabletta volt most a tenyeremben. Meg pohár vizet is kaptam hozzá.  
- Fájdalomcsillapító. - Meg vontam a vállamat és lenyeltem a gyógyszert. Ő pedig elkezdte magyarázni, hogyan vesztettem el a szárnyaimat. - Szóval mikor Ash vissza tért a két órából te megpróbáltál megint lelépni. Ash állítása szerint, zagyvaságokat hadartál össze. Többször is neki estél, mi szerint ő egy szörnyeteg lenne.
- Mert az is.
- Én itt úgy értem, mint valami igazi szörnyeteg. Tudod ami a rémálmokba van. - Ohh értem már.
- Ezek után kénytelen volt téged jól össze verni, mivel nem hallgattál a szép szavakra. És ezek után minden rosszabbra fordult. Mivel te folyamatosan ellenkeztél minden ellen, ez miatt Ash kicsit kiborult és túl reagálta a helyzetet. Így levágta mind két szárnyadat, majd eltűnt és telefonon hívott fel, hogy figyeljek oda rád. Jah, és ne félj tőlem. Meg vannak kötve a kezeim, ha egy ujjal is hozzád érek, halott vagyok.
- Megnyugtató, hogy végre nem akar valaki meg baszni. - A fájdalomcsillapító lassan kezdett hatni, így újra vissza tudtam esni az álmok világába. De mihelyst lehunytam a szememet, azonnal pánik fogott el. Valamiért féltem elaludni. Mi van ha van valami szörnyeteg az álmaimban ami tényleg fel akar falni...? Mi van ha a fekete trutymó tényleg valós? Az ágy besüppedt mellettem, majd a nyomorék átkarolt és magához húzott.
- Azt hittem nem érhetsz hozzám. - Morogtam a semminek.
- De hisz remegsz. - Ez lenne az oka? Amennyire tudtam megszabadultam az öleléséből, majd az ágy szélére kúsztam.
- Ash mikor tér vissza?
- Nem tudom, amikor neki jól esik. - Ez jelentheti azt, hogy megszabadultam tőle? Nem hinném, mert a két óra után is vissza jött. Csak nem hagyna magamra...Bár jobban örülnék neki...Vagyis...Nem tudom. Néha tényleg kegyetlenül ér ahogyan velem bánik, de...Valahogy mégis vágyom arra, hogy a figyelme rajtam legyen. Valahogy elkap a féltékenység, hogy nem tudom hol van. Mi van, ha valaki mással van? Mi van ha valaki mást szeret, mint a múltjában az a nőt? Jesszusom, nekem hol jár az agyam...
- Nem tudnál inkább kimenni és magamra hagyni?
- Nem. - Hát akkor ne menj ki balfasz. Akkor most jön az ezeréves unalom, mert ez a nyomorék mellett biztos, hogy nem fogok aludni. Mivel a fájdalom teljesen elmólt, így képes voltam felállni az ágyról.  Majd amilyen hamar lehetett elhagytam a szobát, majd lesiettem a főbejárati ajtóhoz. Kiléptem, majd megcsapott a hideg szél. Nyarat akarok, most. Kezd elegem lenni abból, hogy folyamatosan megfagyok. Leültem a földre, majd bámultam magam elé.
- Meg lett neked engedve, hogy elhagyd a házat?
- Nem. Most te is megversz?
- Nem tehetem. - Hátra néztem, ahol a vérfarkas állt. Láttam a szemében a dühöt ami villan.
- De hidd el. Sokkal jobban örülnék ha halott lennél. Ash miattad teljesen megváltozott.
- Miattam? Ez egyre röhejesebb. Mintha egy vérszomjas angyal, pont egy ember miatt változna meg. Ja, és ennyi erővel le is vághatnád a fejemet, ha ennyi problémát okozok. - Morogtam vissza neki. Majd újra az erdő felé fordítottam a fejemet. Ha megváltozott volna, akkor nem vágná le a szárnyamat. Amit mond, annak nincs semmi értelme. Nem értem, miért hazudnak ennyit az emberek. Vagyis az afféle fajták is.
- Vérzel. - Na nem mondod basszus.
- Most kit csináljak ezzel? Álljak fel és táncikáljak, hogy még több vért veszítsek el, vagy mi?
- Inkább ne. Ha megengednéd-
- Felejtsd el. Ne nyúlj hozzám. Inkább elvérzek. - A vérfarkas felsóhajtott.
- Legalább gyere be. Szét fogsz fagyni. - Szúrós szemekkel hátra fordultam. Csak nem adja fel mi?
- Hallottál te már arról, hogy fogd be azt a jó kibaszott pofádat? - Vakkantottam felé. Viszont a vérfarkas nem fogta vissza magát. Rám vetette magát és egy erős ütést kaptam az arcomba.
- Respekt azért még maradjon benned, vagy küllőmben szét cincállak.  
- Jaj de félek. - A vérfarkas ujjai a nyakamon pihentek, majd hirtelen szorítást éreztem. Egyre több fekete pont táncolt előttem, mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet abba hagyta. Majd ott hagyott a földön fekve. Átfordultam a hasamra, majd amennyire lehetett köhögtem. Hagytam ahogyan a levegő átjárjon. Halk lépésekre lettem figyelmes. Amikor sikeresen ülő pozícióban kerültem addigra az angyal előttem állt. Az ajkaimat rágva néztem fel rá. Az egész testem remegni kezdett, lehet, hogy a félelemtől és lehet, hogy a hidegtől. Ash szemében semmi emberi nem csillogott. Csakis gyűlöletet láttam a szemeiben. Hirtelen valami kabát szerű valamit terített rám.
- Ketté fogsz fagyni. - Az arca ellágyult és kellemes mosoly terült szét rajta. Az én szívem, meg kiugrott a helyéről.  A lábaim remegtek, de megtartottak. Majd az angyal karjai közé borultam, majd kitört belőlem a zokogás. Az angyal szó nélkül bevitt a házába, majd leápolta a sebeimet. A fertőtlenítő majd' szét csípte a hátamat, de túléltem. Meg kaptam Ash féle sütött rántott csirkét. Hál istennek a vérfarkas hamar elhagyta a házat. Nem volt szívem beköpni, hogy majdnem megfojtott. Igaz az is az én hibám volt.  
- Hol voltál? - Kérdeztem, bár féltem, hogy ezért is megfog verni. Nem adott arra engedélyt, hogy beszéljek. Lehet halálra idegesítem és kitépi a nyelvemet.
- Egy olyan helyen ahova te ne, szívesen mennél. - Jó oké, a dolog letudva. Valami unalmas műsor ment a televízióba.
- Szabad valamit kérdeznem?
- Ne várj választ. - Akkor ez egy igen. Legalább nem fog képen törölni.
- Neked vannak érzéseid...? - Az angyal rám nézett, majd kitört a röhögésben.
- Attól, hogy egy elmebeteg valaminek nézek ki, igen vannak. - Azzal megfogta a hajamat, majd az ölébe húzott. Az ajkai rátapadtak az enyémre. A hasamban megint feltűnt az a kellemetlen érzés ami sohasem hagyott ilyenkor nyugodni. Valahogy a szívem legsötétebb pontja folyamatosan azt mondja, hogy ez nem helyes. De ha ez nem helyes, akkor mégis mi a helyes? Az, hogy hagyom magamat megöletni? Vagy én ölöm meg őt? Amit persze soha az életben nem fogok tudni meg tenni, mert gyenge vagyok és... szeretem is? Ebben nem vagyok biztos, de akkor is. Valami nem stimmel. Ő egy elmebeteg én meg csak egy áldozat vagyok. Egy áldozat, aki élvezi ha finom kaját készítenek neki.
- Látom nagyon elvagy a gondolataidban.
- Uhm, mondtál valamit? - Újra harapdálni kezdtem az ajkaimat. Új szokást találtam magamnak.
- Nem, de hagy abba az ajkaid rágcsálását. Vagy ha ennyire szereted, meg teszem én helyetted.
- Mi? Ne! Abba hagyom ígérem... - Az angyal felkacagott én pedig a mellkasához fészkeltem magamat.
- Azért nem kell a hasamba bújnod.
- Nem is akarok, de jó vagy párnának. - Élő párna, amit szeretek. Azt hiszem ebben már biztos lehetek. Az angyal keze a hátamon pihent, majd megnyugtatóan simogatni kezdett.
- Bár tovább tartana az egész... - Olyan halkan mondta, hogy szinte alig hallottam. Nem mertem rá kérdezni, hogy ezt mégis mire értette. Az álom újra elnyomott. Fák között futottam, valaki elöl menekültem. Nem, nem menekültem. Könnyek áztatták a szememet. Valahova rohantam. Egyszerűen rohantam a semmi felé, mert valami annyira hívogatott arra. A könnyek az arcomon lefolytak, majd több nem is folyt. Az erdő elfogyott, már csak egy kellemes tisztás volt előttem. Ahol nem voltam egyedül. Egy boldog csapat várt rám, egy boldog élet. Viszont valami más vissza húzott. Megfordultam és mögöttem az angyal volt. Az arc kifejezése szomorú volt, de mégis mosolygott.
- Menj, legyél boldog. - Ekkor láttam először, hogy könnyek folynak végig az ő arcán végig. Síkoltottam, hogy nem akarom. Síkoltottam, azt akartam, hogy mellettem maradjon. Nem akartam elveszíteni.
- Sage, nyugi. - Könnyes szemekkel néztem az angyalt aki engem szorított most.
- Ez csak egy rémálom volt. - Meg akartam szólalni, de félúton eltűnt a hangom.
- Ugye, nem fogsz elhagyni...? - Nagy nehezen kinyögtem amit akartam. Az angyal lélegzése hirtelen megállt.
- Nem tudom, Sage. Nem akarom veszélyeztetni az életedet, jobbat érdemelsz ennél.
- NEM! - Üvöltöttem. Eltoltam magamtól az angyalt, hogy a szemébe nézhessek.  
- Lehet, jó párszor vertél már agyon, vagy éppen megakartál ölni... De nem akarom, hogy ezt mond. Én nem érdemlek meg senkit. Mégis miért akarsz ennyire távol tartani? Miért pont most Ash? Talán azért, mert tényleg befolyásollak? Hogy a gonosz angyal megpuhult és ez miatt? AHS MIÉRT? - A hangom hisztérikus volt. Nem értettem magamat, miért borultam ki. Egyszerűen minden olyan hirtelen történik. Még arra sincs időm, hogy magamat megértsem. Az angyal nagy levegőt vett, majd kifújta. Mind végig a szembe nézett, a szemei viszont nem tükröztek semmi érzelmet. Legalább az álmomban voltak érzései.
- Sage. Engem megfognak ölni. Legalábbis a közeljövőben. Ez az egész az én hibám, nem kellett volna ezt csinálnom.
- Le van szarva, hogy a ki a franc akar téged megölni. Csak érjen hozzád és egyesével tördelem el az ujjait.
- Nem érted ugye?
- Nem, és nem is fogom. - Most az egyszer volt merszem őt meg csókolni. A szívem megint ki akart ugrani a helyéről, de ez van. És őszintén? A csók még jól is esett.
- Van még csirke?
- Igazi hangulat romboló vagy. Igen van még. A konyhába.
- Juhuu~ - Azzal, mint valami bakkecske elugráltam a konyhába, majd megettem a maradék csirkét. Az angyal nevetve csóválta fejét miközben engem nézett. Ezek után megpróbáltam a többiekkel újra felvenni a kapcsolatot. Mindenki idegesen engem faggatott, hogy mégis hova tűntem. Szépen minden elmagyaráztam nekik, hogy mégis mi a fene folyik itt. Ez persze senkinek sem tetszett, de már ék is feladták az én kedves szakácsom meggyilkolását. Sét egyenlére mindenki tiszta békében él. Az angyal besegített itt-ott néha a munkámban, aminek nagyon hálás voltam. Bár ezek után nem éppen voltak kellemes estéim, kész csoda, hogy másnap tudtam még járni. Ha kapsz valamit add is vissza, vagy nem így van? Jó néha lehetne velem gyengédebb is, de hé. Addig jó amíg én is élvezem. Amire hál isten figyel. A rémálmaim sajnos, egyre többek lettek és egyre kevesebbet aludtam az utóbbi hónapokban. Mivel keveset alszok, így elég sokat járkálok az erdőben. Az a legrosszabb amikor az álmaim akkor találnak meg, ha ébren vagyok. Az angyal szerint ez az ő hibája. Szerintem pedig a démoné, akiről megfeledkeztem. De erről nem merek Ashnak beszélni. Mondjuk biztos vagyok abban, hogy az angyal tudja mi az oka. Csak nem akarja elmondani. Még mindig vannak olyan dolgok amiket titkol előlem. De ez van bekell érnem azzal ami van, ha nem akar nekem semmit se elmagyarázni én járok utána. Bár eddig az információ gyűjtés soha nem jött össze, sőt olyankor az angyalt magamra haragítottam, de még mindig élek. Igazság szerint az angyalnak akkoriban tényleg igaza volt. Tényleg leakarják vadászni, ami elég problémás. Egyre több arkangyal próbál engem arra rábeszélni, hogy használjak egy alkalmat ki öljem meg. De eddig mindig vissza utasítottam az alkalmat, akár mit ajánlottak fel. Csak nem fogom megölni azt akit szeretek. Viszont hálás vagyok nekik, mert ők sem nyúlnak hozzá. Vagy csak nagyon ritkán küldenek angyalt a kedvesem fejére. Ami meg nem éppen szép módon a pincében végzi cafatokra tépve. Darrient még mindig teljes szívemből utálom, de sajnos még mindig é a bébiszitterem. Nem értem miért kell folyamatosan rám figyelni, hisz megtudom magamt védeni. De ha ez az angyalnak jól esik akkor legyen. Örülnék ha az egész ilyen békés maradna. Békés. Ami a fejemben minden rosszabb lesz, addig amíg a fizikai állapotom fel nem mondja a szolgálatot.



Yo emberek, hát ennek is meg lett a folytatása. (értelmes magyar.) Uhm, talán ez lenne a vége? Mit gondoltok ti?