Új város, új ország, új kontinens!!! Minden új! Minden! Az ember legszívesebben becsukná magára az ajtót, hogy kizárja mindezt, hogy ne jöhessen be és vihesse magával akarata ellenére.
Lara 17 évesen Szöul-ba kényszerül költözni, amitől nincs feldob...
Végig aludtam az utat. Anya ébresztett fel leszálláskor.
Kedvtelenül kászálódtam le a gépről, majd a csomagjainkat felkapva kezdtük el keresni az embert, akit kiküldtek elénk.
Nem csináltak nagy felhajtást a jöttünkből. Apám kérte így. Szerintem szégyellt engem. Mondjuk nem is csoda.
Rövidnadrágomat eltakaró piros-fekete kockás mellény és fekete póló. Nem éppen egy nagykövet kedves kislánya...
Egy középkorú koreai férfi várakozott egy táblával a kezében. A család neve volt ráírva.
Nemes. Csak ennyi állt rajta.
Apa odalépett a férfihez, majd meghajoltak. Kedvesnek tűnt. Nem az a tipikus életunt arca volt. Kíváncsivá tett.
Anyát is köszöntötte, majd rám pillantott és elmosolyodott. Felém is ugyanúgy meghajolt, ami jól esett. Legalább ő nem kezel gyerekként.
Legnagyobb meglepetésemre magyarul szólalt meg.
-Szóval te vagy Lara- mondta kedvesen. Egyáltalán nem botránkoztatta meg a kinézetem. Máris megkedveltem.
-Igen - mondtam egy enyhe mosolyt engedve meg magamnak.
-Park YunJin - mutatkozott be - De szólít csak Yunnak.
Elindultunk a kocsihoz, majd miután bepakoltunk elindultunk.
Hogy szerethettem régebben annyira ezt a várost?! Most már teljesen más szemmel láttam. Utáltam. De csak azért, mert el kellett hagynom az otthonomat. Jövőre terveztem idejönni egy kis nyaralásra, nem ideköltözni ki tudja mennyi időre!!

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Csak bámultam ki a kocsi ablakán. Nagyon nem volt jó kedvem. Emberek és kocsik mindenütt. És én ki fogok tűnni köztük, mert nem vagyok ázsiai. Mekkora egy csapás! Hogy a sorsnak mekkora humora van...
Yun apámmal egyeztetett a heti programról. Ők ültek elől, én meg anyámmal hátul.
Nem beszéltünk leszállás óta. Némasági fogadalmam a szüleimmel szemben már kezdett természetessé válni. Senki nem volt kíváncsi a véleményemre. Sem semmire velem kapcsolatban. Kivéve...
-Lara - szólt hátra Yun magyarul - Mondd csak hány éves vagy?
-Magyar számítás szerint 18 leszek hamarosan.
-Akkor egy idős vagy a lányommal - mosolyodott el, és tudtam, hogy nagyon jóban vannak, mert arcára boldog arckifejezés ült, amitől elszorult a szívem. Az én apám sose bocsátotta meg nekem, hogy nem fiúnak születtem, azt meg végképp nem, hogy ennyire fiúsnak. Ha már lány lettem, akkor szerinte azoknak szoknyában, kosztümökben és 12 centis sarkakban kell járniuk.
Kinéztem az ablakon.
-És tudod már melyik iskolába fogsz járni? - kérdezett tovább.
-Nem - válaszoltam nagyot sóhajtva - Tudom, hogy itt még tart a suli, de nálunk már vége van. Majd az új tanévben kezdek csak el járni.
