Beteljesülő álmok ~1D

+Kiegészítő novella

Javítatlan:

-Lisa! Légyszíves fogadj szót apádnak!- kiáltottam át lányomnak, aki éppen Niallel veszekedett valamin. Azt hiszem azon, hogy a férjem szólt neki azért, mert már megint a nappali kellős közepén hagyta a cuccait. Mivel ott szokott tanulni. De aztán kiderült, hogy nem, kivételesen nem erről volt szó.

-Miranda, gyere ide kérlek!- szólt vissza Niall nekem a nappaliból. Egyre jobban kezdte magát felhúzni, éreztem a hanglejtésén.

-Megyek- sóhajtottam, és egy nyomatékos pillantást vetettem az asztalnál ülő kisfiamra, Jamesre- Jó legyél addig- simogattam meg a kis fejét, ő meg tejfogait kivillantva pimaszul kezdett mosolyogni. Tiszta apja, mondhatom.

A nappaliban a takarítónő félrehúzódva, csendesen tette a dolgát. Próbált kimaradni az egész cirkuszból. Lisa a kanapén ült és farkasszemet nézett a vele szemben álló, ideges Niallel. A látványon muszáj volt mosolyognom.

-Mi történt?- kérdeztem, miközben közelebb lépkedtem hozzájuk.

A lányom halványan elmosolyodott, a férjem pedig vakkantott egyet.

-14 éves, és mikor véletlen megnéztem a telefonját, mit láttam? Na, mit?- kérdezte ironikusan.

-Apa, azért mert jóban vagyok egy fiúval nem dől össze a világ- jegyezte meg Lisa, és alig bírta visszatartani a röhögését- És ha az olyan véletlen lett volna...

-De te még kislány vagy! Nem tudhatod mit akar!

-14 vagyok! 14!

Leültem a lányom mellé és mosolyogva Niallre néztem. Ő volt az egyetlen, akiből csak úgy áradt a feszültség.

-Én vagyok az egyetlen férfi az életedben! ÉN! Az apád!

-Nyugodj meg, édesem- álltam fel és megsimítottam az arcát. Éreztem, hogy egy picit tényleg visszavett, de valamilyen szinten még mindig zaklatott volt. Felemelte jobb kezét, kinyújtotta mutató és középső ujját, azokkal magára mutatott-pontosabban a szeméhez-, majd egy jelentőségteljes pillantás kíséretében Lisára. Aztán sarkon fordult, és sértődötten elvonult. Hallottam, hogy Jameshez megy. Apa-fia dolgok. Már megint. Szerintem a 7 éves kis srác simán ráveszi egy jó kis videojáték csatára, vagy valami Xbox-os izére, amihez én nemigazán értek. Bár... Ki mondta, hogy a videojátékhoz igen?

-Anya, ne mondd el apának, de...- kezdett bele Lisa, én meg erre figyelmesen felé fordultam, félbeszakítva az oly' értelmes gondolatmenetemet- Az a bizonyos srác Sophia néniék fia.

-Tessék?- hitetlenkedtem- George?

-Igen, és... Lehet, hogy azt mondod nem tudom még milyen a szerelem, de... Kezdem megérteni- pirult el. És annyira édes volt. Meg tudtam volna zabálni.

Azonnal előtörtek belőlem az anyai ösztönök. A tanácsadás, a védelmezés, segítés, de a régi emlékek is feltörtek belőlem.

-Tudod, Lisa... Én 15 éves voltam mikor megismertem életem első igaz szerelmét- mosolyogtam rá.

-Nem apa volt, igaz?

-Igaz. Jacknek hívták.

A lányom összeráncolt homlokkal, és nagyon-nagyon izgatottan bámult engem, gondolom várta, hogy meséljek neki. Én pedig belekezdtem. Úgy éreztem, az a legjobb, ha nem titkolod a múltad a saját gyereked elől. Legalább ő tanulhat belőle.

-És mi a helyzet George-dzsal?

Megint elpirult. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magam.