Csak megírtam

Sportcipős Mr.Darcy

Sziasztok! Régen volt itt bármi új ezért úgy döntöttem megosztom veletek egy régebbi novellámat. Még akkoriban írtam amikor a Büszkeség és Balítélet-et olvastam (király könyv, mindenkinek ajánlom) ezért is kapott a könyv fontos szerepet benne. Remélem tetszeni fog, jó szórakozást hozzá :) 

U.i: azért van ritkán frissités mert én elsősorban hosszabb történeteket szeretek írni, novellákat csak akkor pötyögök amikor ikhletem van hozzá. Egy ideje ilyen pillanat nem volt, mostanában az éppen futó történeteimet írogatom. 

U.i2: a történetet a mellékelt kép inspirálta 

A hatalmas teremszerű helyiségben keveredett a régi könyvek tipikus aromája és az állott por szaga. Az égbe szökő polcsorok között elszórtan lézenget egy-egy diák míg mások a számítógépek előtt tanultak vagy az asztalokhoz költözve bújták a jegyzeteiket. Pár napja még én is ehhez a csoporthoz tartoztam viszont ezúttal valami szórakoztató irodalom keresésének céljával érkeztem. A polcsorok között baktatva azon vacilláltam hogy újra olvassak e egy nagy kedvencet vagy nézzek valami friss húst ám mire észbe kaptam már a klasszikusok előtt álltam és a tekintetem önkéntelenül szúrta ki Jane Austen egyik nagy művét, a Büszkeség és balítéletet. Körülbelül 1 éve olvastam utoljára, épp ideje feleleveníteni Mr.Darcy és Eliza történetét.

Leemeltem a polcról a könyvet és büszkén lóbálva siettem oda a pulthoz hogy kikölcsönözzem. Menet közben félszegen oda intettem a könyv fölött görnyedő, éppen elmélyülten ceruzáját rágcsáló osztálytársamnak aki némi fáziskéséssel viszonozta gesztusom mielőtt újra elmerült a sorok tanulmányozásába.

A kikölcsönzést gyorsan letudtam így már semmi nem akadályozott abban hogy egy fárasztó péntek után végre hazaérjek és belemerüljek egy fiktív világba. Magamra kaptam a kabátomat, fehér kötött sapkámat aztán táskámat a hátamra dobva kisiettem az utcára. Gyakorlott mozdulatokkal emeltem le szemüveget orromról és törtem le a lencsékről a lecsapódott párát, csak hogy ugyanezt a mozdulatot a hazafelé úton még minimum négyszer megtegyem. Vigasztaljon a tudat hogy ezzel minden szemüveges így van. Együtt szenvedünk.

Hazaérve, kipakoltam táskámat, kényelmes ruhába bújtam majd a konyhában készítettem magamnak némi rágcsálnivalót amit az éjjeli szekrényemre készítettem. Behúztam a sötétítőket és a bevackolva magam a takarómba közben a kezembe kapva a könyvet. Na akkor kezdjünk is neki – gondoltam vidáman ám váratlan dolog történt rögtön azután hogy kinyitottam a könyvet. Egy cetli hullott az ölembe ami valószínűleg könyvjelzőként szolgálhatott a könyv előző olvasójának. Viszont nem volt üres, egy telefonszám volt ráfirkálva igencsak ronda kézírással. Mintha a gazdája sebtében jegyezte volna fel. Sima fehér géppapír volt amit valószínűleg egy nagy A4-es lap sarkából téptek le.

Fel se merült bennem a kidobás gondolata így miután alapos átvizsgálás után se találtam semmi jelet ami segíthetett volna a tulajdonosára bukkanni, elhatároztam hogy hétfőn beviszem a könyvtárba és információt kérek.

Kelletlenül másztam ki kényelmes és meleg kuckómból azzal a szándékkal hogy jól látható helyre tegyem a cetlit ugyanis ismertem magam annyira, hogy nem mertem az ágyam környékén hagyni mert onnan éjszaka ellopják az enyveskezű manók. Múltkor is a földön hagytam egy fél tábla csokit aminek azóta nyoma veszett. Pedig én abszolút nem vagyok rumlis, csak minden ki van téve a szobámba, mint a múzeumban.

A cetlit egy rajszög segítségével a parafatáblámra rögzítettem aztán visszabújva a takaró alá, ismét neki kezdtem az első oldalnak aminek végig olvasásában, ezúttal egy idegen cetli felbukkanása se zavart meg.