Life is a bitch

"The big news"

Imádom a szombatokat. Ilyenkor nem kell dolgoznom és az egész napomat Adammal tölthetem. Csinálok neki valami fincsi ebédet (rendszerint törtkrumplit kér, dínó alakú hússal), aztán mesét nézünk, majd játszótérre megyünk. Ugyan így telt a mai nap is, azzal a kivétellel, hogy Tony meglátogatott. Ez volt az a nap ami ismét megváltoztatott mindent.

-Szóval, azt akarod mondani, hogy ma eljön Thony és elmondasz neki mindent?-kérdezte Mike hatodjára.

-Igen Mike, még mindig így van.

-De mikor jött haza? Mikor történt mindez?

Az öcsikém azóta leérettségizett és műszaki egyetemre jár egy másik városba. Rendkívül büszke vagyok rá.

-Mindez a héten történt. Öt nap leforgása alatt. Kicsit félek-motyogtam.

-Mitől?-kérdezte értetlenül.

-Attól, hogy mérges lesz. Persze jogosan, de... Nem tudom. Össze vagyok zavarodva-motyogtam.

-Ne legyél! Csak elmondod neki, aztán ő dönt, hogy marad-e a fia életében vagy eltűnik örökre.

-Ettől a döntéstől félek én-húztam a számat.

-Anyu, anyu! Mikor kezdődik a vonatos mese?-nézett rám óriási barna szemeivel az én kis hercegem.

-Nemsokára kicsim. Bekapcsolom neked a tévét-beállítottam a mesecsatornát, majd nekiláttam megfőzni az ebédet.

Anya és apa elmentek egy kicsit vásárolgatni ebéd után és megkértem Mikeot is, hogy ma ne itthon, hanem inkább máshol találkozzon a barátnőjével, így ketten maradtunk Adammel.

Éppen a szobában nézte a mesét, vagyis elaludt rajta, amikor csöngettek. A szívem azonnal a torkomba ugrott és úgy izgultam, mint még soha. Thony volt az, láttam a konyhaablakból. A lehető leglassabban közeledtem az ajtó felé és a kulcsot is csigalassúsággal fordítottam el.

-Szia!-köszönt mosolyogva. Arcát borosta borította, mint mindig. Barna szeme ugyan úgy csillogott mint Adamnek. Nagyon hasonlítottak egymásra, leszámítva Adam világosbarna haját.

-Gyere be!-nyitottam szélesebbre az ajtót. Szépen lassan levetette a kabátját és a cipőjét is.

-Hogy vagy?-kérdezte, miután megérdeklődtem, hogy kér-e valamit inni.

-Egész jól. Visszatértek az emlékeim-mondtam boldogan.

-Mia, ez fantasztikus!-csillantak fel a szemei.-Mikor?

-Úgy két éve. Elcsúsztam a fürdőben és bevertem a fejem a csap szélébe. Elájultam és amikor fölébredtem, mindenre emlékeztem. Furcsa volt újra, mindent egészben látni.

-Örülök, hogy minden rendben veled!-mosolygott és őszintének tűnt.

-És te, hogy vagy? Milyen a munkahelyed?-érdeklődtem.

-Imádtam ott dolgozni. Sokkal szabadabb volt, mint az itteni.

-Miért beszélsz róla múlt időben?-húztam össze a szemöldököm.

-Mert csődbe ment, így mostmár nem dolgozom ott. Haley és én pár napja költöztünk ide és most itt keresek munkát-magyarázta.

-Haley a barátnőd igaz?-kérdeztem rezzenéstelen arccal.

-Igen-bólintott.

-Gondoltam.

-Figyelj Mia. Miután elmentem rettentően hiányoztál. Haley kedves lánynak tűnt és összeismerkedtünk. Aztán kezdtem egyre többet érezni iránta. Rohadt hosszú időbe telt, de túlléptem rajtad.

-Oké oké-ráztam meg a fejem.-Nem kell magyarázkodnod. Ez teljesen normális!

Körülbelül fél órát beszélgettünk mindenféléről, amikor a tárgyra tért.

-Szóval, beszélni akartál velem valamiről. Mi lenne az?-kérdezte kíváncsian.

-Oké-fújtam ki a levegőt.-Szóval, amikor eljöttél... Amikor el akartál menni... Én már akkor tudtam... Csak nem akartam neked elmondani... De utána megbántam-haboztam. Vártam, hogy magától jöjjön rá, de, hogy is jöhetne rá, hisz azt se tudja miről van szó.

-Anyu! Vége a mesének-mondta a kócos Adam, aki épp most kelt föl az alvásból. Mindig elalszik a meséken. A szívem hevesebben kezdett dobogni és éreztem, hogy be vagyok szorítva a két fiú közé, akiket a világon a legjobban szeretek. Hogy mondjam el Thonynak, hogy az ő kisfia Adam? És hogy mondjam el Adamnek, hogy itt van az apukája és végre láthatja?

-Anyu?-kérdezte meglepődötten Thony és kapkodta a fejét Adam és köztem. Adam közben odasétált hozzám és megszeppenve nézte Thonyt.-Mia? Mi ez az egész?-nézett értetlennül.

-Hát...-nem bírtam a szemébe nézni.

-Anyu, ki ez a bácsi?-kérdezte suttogva Adam.

-Adam, menj és játsz egy kicsit a kockákkal!-mondtam neki és ő szófogadóan sarkonfordult és felment a szobába.

-Mia szólalj már meg!-kérte mostmár könyörgően Thony.

-Ő Adam, a fiunk-mondtam ki amilyen gyorsan csak lehetett. Thony egy pillanatra lefagyott, aztán szinte látható volt, ahogy egyre idegesebb lesz.

-Miről beszélsz?-kérdezte felpattanva a kanapéról.

-Várj Thony, kérlek ne menj el!-mind a két kezemmel megfogtam a csuklóját és erőszakosan meg is szorítottam.-Elmondok mindent csak halgass meg!

-Akkor mondd, mert nagyon érdekel, hogy mit hozol ki ebből.

-Amikor eljöttél hozzánk 3 éve és elmondtad, hogy ismét megkaptad az álláslehetőséget akkor már tudtam, hogy babát várok. Viszont annyira lelkes voltál és én annyira össze voltam zavarodva...

-Azt akarod mondani, hogy van egy 3 éves fiam és te csak azért nem mondtad ezt el nekem, mert kaptam egy álláslehetőséget, városon kívül?-mondta egyre hangosabban.

-Azt akarom mondani, hogy nem emlékeztem semmire. Te szerettél én nem mert rohadtul nem emlékeztem rád. Feldolgozni azt, hogy bárki mellett elmegyek az utcán és lehet, hogy ismerem, lehet, hogy nem. Hogy rám köszön valaki a boltban és nem tudom, hogy ki az. És ennek a tetejébe a terhességi teszt pozitív lett. Te meg újra megkaptad azt az álláslehetőséget, amit annyira akartál. Szerinted lett volna szivem azt mondani neked, hogy maradj itthon, mert terhes vagyok? Először is miattam mondtad le azt az állást és ismét miattam mondtad volna le? Nem vagyok önző, nem akartalak ismét elszakítani az álmodtól-zokogtam és mindent a fejéhez vágtam. Természetesen tudnia kellett volna a fiáról, de mint mondtam, meg volt rá az okom, hogy nem tudta.

Thony meredten nézett le rám és próbálta feldolgozni a hallottakat.

-Ez őrültség-rázta a fejét.

-Nézd! Én megértem, hogy haragszol rám. Belegondolva, rohadt nagyot hibáztam. De ott ül fönt a kisfiunk a szobában és miután elmész én el fogom neki mondani, hogy te vagy az apukája. Össze lesz zavarodva és szépen lassan el fog felejteni.

Nem reagált csak visszaült a kanapéra és én is leültem mellé. Legalább 10 percig csöndben ültünk egymás mellett majd felpattant.

-Mit csinálsz?-kérdeztem, amikor az ajtó felé vette az irányt.

-Elmegyek. Át kell gondolnom... Mindent!-mondta és már ki is lépett az ajtón.