Happened

2. fejezet ~ Ciao!

Pearl Clark

13. Szeptember; Dubai Egyesült Arab Emírségek

Elképedve néztem a papírokra. Fáradt voltam és az agyam még nem fogta fel, hogy mit tartok a kezemben. A tegnapi nap sokat kivett belőlem. Főleg az a két srác akikkel megosztottam a szállodai szobát, majd hajnalban fájó szívvel osontam ki mellőlük. Ettől a gondolattól jóleső fáradtság kúszott végig a testemen. Aludni akartam még, de Kate nem engedte. Miután megbeszéltük, hogy kit hova száműztek, ő eltűnt a szobájában. Fejemet a kezeim közé csúsztattam és megpróbáltam felfogni a helyzetet. Hihetetlen, hogy csak azért, mert kicsivel többet költöttem a szokásosnál, egészen Milánóig kell utaznom. Annyira igazságtalannak éreztem a helyzetet, hogy felugrottam és elindultam apám irodájához. Nem kopogtam, egyszerűen csak benyitottam.

- Beszélnünk kell! – rontottam rá az íróasztalnál ülőre.

- Nincs miről, amit mondtam, megmondtam. Holnap indul a gépetek. Jót fog tenni nektek egy kis idő külön.

- De ezt nem teheted! – próbáltam rá hatni miközben megrebegtetem a szempilláimat. Eddig mindig bevált, de most valamiért cserbenhagyott ez a képességem.

- Pep – sóhajt fel apa. – Nem fogom meggondolni magam. Holnap reggel te is és a nővéred is új életet kezdtek és punktum.

- Mégis mit kezdjek magammal egy focicsapatnál? – nyafogtam kislányosan.

- Ha jól tudom, megszerezted a dietetikus diplomádat? – nézett rám merően, mire bólintottam. – Nos, akkor már meg is van a válasz a kérdésedre. Segíthetek még valamit?

- Szívtelen vagy – álltam fel sértődötten a székből, majd vissza se nézve becsaptam magam után az ajtót.

Dúlva-fúlva siettem fel a szobámba ahol elő vettem a bőröndjeimet és sietősen bepakoltam mindent, amire szükségem lehet. Alig hallottam meg a kopogást a szitkozódásomtól, ami folyamatosan elhagyta a számat mióta felértem.

- Szabad! – kiáltottam.

- Nem sikerült? – nézett rám kérdőn a testvérem.

- Nem - mordultam fel idegesen. - Nem értem, eddig soha nem panaszkodott, hogy mennyit költünk. Miért pont most jött rá a bolondóra?

Kate szótlanul megvonta a vállát

- Végül is nem érdekel – húztam el a számat. – Nézzük a jó oldalát – vigyorodtam el. – Új ország, új város, új pasik, új kihívások – kacsintottam a nővéremre, aki elnevette magát. – De még ma itt vagyunk és muszáj, hogy rendesen elbúcsúzzunk - próbáltam magam elé a tükörben egy fekete mini ruhát.

14. Szeptember; Malpensai repülőtér, Milánó, Olaszország

Napszemüvegemet az orromra toltam, hogy csökkentsem a retinám kiégésének kockázatát. Ahogy lefelé lépkedtem a repülőgép lépcsőjén, megpróbáltam mélyeket lélegezni. A tegnapi este megint eldurvult egy kicsit, de nem bántam. Egy Clark lány búcsúzzon emlékezetesen.

Na az megvolt - húzódott vigyorra a szám széle mikor visszagondoltam az éjszakámra és a salsa táncos fiúra, aki nem csak a parketten tudta őrültbe kergetni a nőket a csípő mozgásával. Viszont azonnal le is hervadt a mosolyom mikor eszembe jutott a elválás a testvéremtől. Már most hiányzott. Soha nem voltunk még távol egymástól.

- Pearl Clark? - hallottam meg a nevemet mire az előttem tornyosuló izom emberre néztem.

- Igen - bólintottam.