Happened

4. fejezet ~ Bemutatkozás

Pearl Clark

15. Szeptember; Milánó, Olaszország

- Hogy a fene vinné el! - morogtam miközben letérdeltem az irodámban, hogy felszedjem a szétszóródott papírjaimat. Amikor felemeltem a mappámat az asztalomról, minden lap kicsúszott belőle és most ezeket próbáltam minél hamarabb összekapkodni a földről. - Úgy van, csússzál legbelülre - magyaráztam egy nagyon gonosz feljegyzésnek ami az asztalom legtávolabbi sarka alá szorult. Négykézláb, a fenekemet az égnek emelve eredtem a nyomába és már el is elértem, mikor egy jókedvű hang szólalt meg a hátam mögött.

- Maradj így kérlek, hagy gyönyörködjem ki magam - mondta és a hangján éreztem, hogy vigyorog.

- Aú! - vertem be a fejem az asztal lapjába mikor minél gyorsabban meg akartam szüntetni ezt a megalázó helyzetet. Felálltam, leporoltam a leggingsemet, kisöpörtem az arcomba hulló tincseimet és csak aztán néztem metsző pillantással a szobámba betörőre.

- Nem hallottam, hogy kopogtál volna! - vágtam oda mérgesen és helyet foglaltam a székemben.

- Bocsi, de megszoktam, hogy Juliettához bármikor be lehetett ugrani - vonta meg a vállát miközben leült velem szembe.

- Nos amint látod, én nem ő vagyok - dőltem hátra. - Bár hozzám is bármikor bejöhettek, de csak akkor, ha kopogtok - mutattam az ajtóra.

- Ha hiszed hanem, észre vettem a különbséget - kacsintott rám a barna hajú, kék szemű férfi. - Riccardo Montolivo - nyújtotta felém a kezét -, de a barátaimnak csak Ricky vagy Monty.

- Pearl Clark, de jobb szeretem a Pep-et - fogadtam el a gesztust. - Miben segíthetek?

- Egyenlőre semmiben. A fiúk rebesgették, hogy új hús került a placcra és mivel én vagyok a kapitány, megkértek, hogy csekkoljalak le.

- Ez kedves - nevettem fel. - És mi az ítélet?

- Így elsőre tízből tízes - döntötte oldalra a fejét, hogy újból végig stíröljön.

- A fogaimra nem vagy kíváncsi? - mordultam fel.

- Bocs, de tényleg jó bőr vagy és a lehető legpontosabb leírást akarom adni rólad - vigyorgott továbbra is idegesítően.

- Mi lenne, ha inkább személyesen találkoznék a csapattal és akkor nem kell megerőltetned magad? - tanácsoltam, mert már én is kíváncsi voltam a fiúkra.

- Szuper ötlet - pattant fel a székéről. - Gyere, úgyis most ért véget az edzés és ilyenkor még az öltözőben vannak - nézett rám gúnyosan.

Ha azt hitte, hogy néhány meztelen, vagy félmeztelen pasitól beijedek, akkor nagyot tévedett.

- Oké, indulhatunk - léptem mellé, majd elnevettem magam a meghökkent képét látva. - Amúgy te hogy-hogy itt vagy és nem velük? Vagy ilyen gyorsan zuhanyzol? - kíváncsiskodtam.

- Három hete sérüléssel bajlódom, így nem játszhatok és nem is edzhetek a többiekkel - komorult el az arca egy pillanat alatt.

- Sajnálom - biztosítottam az együttérzésemről. - Mennyi időt kell még kihagynod?

- Nem tudom - csóválta meg a fejét. - Remélem minél kevesebbet, mert már nem bírom a tétlenséget - mosolyodott el. - Itt is vagyunk - bökött egy ajtóra, majd kinyitotta és előre engedett.

Ahogy sejtettem, a helység tele volt törölközős vagy a nélküli beszélgető, nevetgélő pasikkal akik azonnal elhallgattak, ahogy megláttak engem.