Happened

10. fejezet ~ Összebútorozás

Pearl Clark

17. Szeptember; Milánó, Olaszország

- Én nem mennék be a helyedbe - hallottam meg a folyosóról Mexes baritonját.

- Miért? - értetlenkedett az újabb látogatóm, a hangja alapján Lopezre tippeltem.

- Tegnap óta dühöng valami miatt - válaszolt neki a francia és közben tuti, hogy a szokásos pimasz vigyor terült szét a képén.

- Azért én teszek egy próbát - kopogtatott az ajtómon a kapus.

- Bújj be! - kiáltottam ki.

- Ciao Pep! - dugta be a fejét Diego a résen. - Zavarhatlak?

- Gyere csak - sóhajtottam fel miközben egy zsák szerencsétlenségnek éreztem magam. Azóta dagonyáztam az önsajnálatban, mióta megláttam a számlaegyenlegemet. Egyszerűen fel nem foghattam, hogy mit gondolt az apám amikor ezzel a csekélyke összeggel szúrta ki a szememet. Értem én, hogy példát akart statuálni, de azt egy kicsivel több apanázzsal is megtehette volna. Most minden nap azon kell aggódnom, hogy mennyit költhetek egy-egy buliban, hogy a fizetésemig kihúzzam.

- Jól vagy? - nézett rám kíváncsian Lopez.

- Nem - vallottam be kelletlenül -, de gondolom nem azért vagy itt, hogy az én nyomoromról diskuráljunk. Miben segíthetek?

- Biztos nem akarsz róla beszélni?

- Nem, köszi - mosolyodtam el halványan. Úgy éreztem, ez az én gondom és nekem kell megoldanom, valahogy... - Szóval - néztem az előttem magasló kapusra - mi szél hozott az irodámba?

- Oké - helyezte magát kényelembe velem szemben. - Az van, hogy tegnap hülyéskedtünk az asszonnyal és heccből megemlítette, hogy jól vagyok tartva - húzta el a száját Diego miközben kezét a finoman domborodó hasára fektette. - Én észre sem vettem, hogy felszaladt az a pár kiló - sóhajtott fel -, de az tény, hogy Madridban négy kilóval kevesebbet nyomtam. Szeretném, ha összeállítanál egy olyan étrendet, amivel újra a régi lehetek - pislogott rám kiskutya szemekkel.

- Rendben - bólintottam majd néhány pillanat múlva leesett, hogy mit mondott. - Voltál Madridban?

- Te aztán sokat tudsz apád csapatairól - dőlt hátra nevetve Lopez a székében. - Igen, képzeld onnan igazoltam ide miután megnyertük a La Decimát a Bajnokok Ligájában.

- Ó - forgattam meg a szemeimet. - Gratulálok? - kérdeztem kekeckedve. - Az valami nagy dolog?

- Basszus te lány! - röhögött a fejét csóválva a kapus. - Te tényleg ennyire nem tudsz semmit a futballról?

- Dehogynem - néztem rá megjátszott sértődöttséggel a hangomban. - Azt tudom, hogy egy csomó jó pasi kerget egy labdát. Ha berúgják a kapuba, az a gól és akinek több van belőle az a nyertes - húztam ki magam büszkén miközben majdnem elnevettem magam az előttem ülő elhűlt arcát nézve. - Na jó, azért néhány dologgal képben vagyok, de az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt eddig a foci. A focisták igen, de maga a játék hidegen hagyott. Elég egy őrült a családban, aki állandóan ennek a sportnak az elemzésével tölti a napjait - húztam el a számat. - Apám másról sem tud beszélni csak arról, hogy melyik csapatához kit kéne leigazolni és hogy az mennyi pénzt hoz majd a konyhára. Bár, ha belegondolok, ebből nekünk eddig csak hasznunk származott - vigyorodtam el a rengeteg átbulizott éjszakára gondolva.

- Nekünk? - nézett rám Diego kérdőn.

- Nekem és a nővéremnek.

- Van egy nővéred?