11. fejezet ~ Mindent a maga idejében

307 18 0
                                    

Catherine Clark

18. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Nem tesz semmit szájával, szimplán rajta tartja enyémen. Egy ideig még állom a kísértést, de minden kitartásom elillan, amikor egy apró puszit nyom ajkaimra, nem bírom tovább, egyből letámadom száját. Hevesen és durván csókolom meg, hiszen ehhez vagyok hozzászokva, de ő nyelvével finoman nyugtatja le a bennem tomboló óceánt és a csókcsatának indult nyálcseréből szenvedélyes csókot varázsol közöttünk. Nem tagadom, remekül csinálja a portugál. Kezeit szigorúan derekamon tartja és az Istenért sem vezetné lejjebb, micsoda úriember. Régen volt dolgom ilyennel, vagy talán még sosem. Kezeimet nyaka köré fonva pihentetem. Mézédes csókunkat levegőhiány miatt kell megszakítanunk. Homlokát az enyémnek dönti és az előző testhelyzetet megtartva kezdünk el táncolni. Jól esett, szükségem volt már valami ilyenre, sőt talán többre is lenne, de lehet nem ő lenne erre a legalkalmasabb személy.

- Miért tetted?- csúszik ki számon a kérdés, nem tudom honnan pattanhat ki az agyamból ez.

Elmosolyodik és oldalra dönti fejét. Csak néz engem és egy szót sem szól. Állom pillantását és nem tud zavarba hozni tekintetével, valószínűleg ez lenne a célja. Gondolom minden nő egyből elolvad vagy zavarba jön a sötétbarna szempártól, de én nem, nem vagyok olyan, mint a többi.

- Micsodát?- néz rám mosolyogva.

- Ezt- csókolom meg.

Ez a csók már olyan, mint én. Heves és durva. Szinte tépem ajkait. Pár perc után úgy érzem, hogy már érti mire gondolok, így finomat eltolom magamtól. Jobb szemöldököm felhúzom és türelmetlenül nézek rá. Elneveti magát majd elkezd húzni a pult felé, ahol kérni akar nekem egy koktélt, de látva arcomat, rájön, hogy nekem ezek az édes ragacsok nem jönnek be ilyenkor, sokkal inkább a tömény italok. Végül marad egy adag Jack Danielsnél. Könnyen gurítom le torkom a Tenneessee Wishkeyt, ami meglepi, hiszen egy grimaszt sem vágok miután leteszem a poharam.

- Vajon meddig bírod ilyen jól a piát?- hangjában ott ül ismételten a cinizmus.

Közelebb hajolok füléhez és úgy válaszolok rá.

- Akármeddig- suttogom fülébe, majd nyelvemet végigvezetem fülkagylóján és puszit adva füle mögé nézek vele újra szembe.

Arcomon ott bujkál a sejtelmes mosoly, mint szinte mindig, alig vágyom másra, mint arra, hogy Ronaldo szenvedjen jelen pillanatban a folyton beszólások és utálkozások miatt felém. Felsóhajt egyet és szemei a szokottnál sötétebben csillognak, vágyakozóan. Közelebb lépek hozzá egy lépést, így pont a válláig érek. Picit elemelkedem a földtől és egy puszit nyomok nyakára, mire mindkét tenyere fenekem landol és közel szorít magához. Szórakozottan nézek fel a gatyájában lévő szerszámot irányítani nem tudó focistára. Ajkai éhesen csapnak le ma már nem először számra. Azonnal visszacsókolok. Mikor abbahagyjuk egymás szájának a tépését a kijárat felé kezd húzni, pontosan tudom hova megyünk. Fekete Audijának ülésére utasít és én egészen az úti cél eléréséig idegesítően szuggerálom a vezetőt. Néha vet felém egy pillantást, de semmi több. Más már réges-régen elintézte volna a velem való dolgát az hátsó ülés sorain. Megállva egy hatalmas villa előtt kiszáll és az én oldalamhoz lép, kinyitja az ajtót és a lehető leggyorsabban próbál kivenni az autóból. Szándékosan egyre lassabban haladok a ház felé, ezzel a portugál idegeit feszegetve.

- Szedd már a lábaid, vagy itt a küszöbön duglak meg- súgja hirtelen, rekedt hangján a fülembe.

Felnevetek és már csak azért sem megyek gyorsabban, kezeinkre pillantok, amik időközben összegabalyodtak, hiszen Cristiano így húz maga után. Az ajtó csapódása jelzi, hogy megérkeztünk a házba. Egyből letámadjuk egymást, a csatár fenekem alá nyúl és megemel, mire lábaimat igazi majomként fonom körbe derekán. Belemosolyog csókunkba és a lépcsőn rohan felfelé. Lábával rúgja be az ajtót, majd finomat az ágyra fektet és felém mászik. Nyakamat veszi célba, majd lefelé halad ruhám mély kivágása mellett. Szinte letépjük egymásról a ruhát és a rövid előjátékot szinte teljesen elfelejtve végzi el durván, mégis jólesően dolgát lábaim között.

HappenedDonde viven las historias. Descúbrelo ahora