Happened

14. fejezet ~ Csalódás és meglepetés

Sergio Ramos

18. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Elkeseredetten néztem a táncoló tömeget, ahová a portugál magával rángatta Katet.

- Jól vagy? - foglalt helyet mellettem Iker miközben kérdőn pislogott rám.

  - Ja - válaszoltam szűkszavúan.  
Mit is mondhatnék neki? Hogy megint melléfogtam? Hogy egy olyan lány tetszett meg, aki amint meglátja a híres CR7-et, azonnal elfelejt minden más férfit a közelben? Nem tehettem róla, de az első perctől kezdve megigézett a szöszke lány mosolya. Apró termete és arányos teste pedig csak hab volt a tortán, bár a modora néha hagyott kívánni valót maga után.

- Nem úgy nézel ki - ivott bele a poharába a kapus és ő is a táncolókra függesztette a tekintetét. - Kate jó csaj - nyögte ki hirtelen amitől én köpni-nyelni nem tudtam -, de nem egy egyéjszakás kaland - folytatta. - Nem neked való.

- Nem tudom miről beszélsz - tagadtam le a nyilvánvalót kapásból, pedig igazán tudhattam volna, hogy a barátom mindenki másnál jobban ismer.

- Nem tudsz átverni Sese. Láttam, milyen szemeket meresztettél rá.

- Fogalmad sincs róla, hogy mit érzek.

- De igen van - húzta halvány mosolyra a száját. - Ismerlek már annyira, hogy tudjam, bejön neked. Sajnálom....

- Nem kell sajnálni - csattantam fel. - Már megszoktam, ha Cris megjelenik, akkor esélyem sincs labdába rúgni.

- Persze, mert ő csatár, te meg védő vagy - vigyorgott rám Marcelo, aki most ért vissza a mosdóból és idióta beszólásával "bearanyozta" az estémet. - Amúgy meg Kate és közte már az első perctől kezdve izzott a levegő - vonta meg a vállát a bongyor hajú. - Szerintem nem kell sok és Roni közelebbről megismerteti vele a hálóját - vigyorgott.

- Hogy te mekkora köcsög vagy?! - szaladt ki a számon, majd felpattantam és a pult felé siettem.

- Hová mész? - kiáltott utánam Iker, de úgy tettem, mintha meg se hallottam volna.

A bárhoz érve felültem az egyik székre és rendeltem egy whiskeyt szódával. Úgy fordultam, hogy lássam a táncolókat, de a pia szinte megkeseredett a számban, mikor megláttam, hogy a portugál megcsókolta a lányt, majd Kate is rávetette magát a férfire aztán pedig forró pillantásokat váltva eltűntek a kijáratnál.

- Mert nem egyéjszakás csaj - morogtam magam elé.

Csalódottan hörpintettem fel a poharamban lévő italt, és meglepődve vettem észre, hogy egy kéz simult a hátamra.

- Heló, szépfiú! - búgta egy sejtelmes hang és mikor megfordultam egy cicababával találtam szemben magam. Nem kellett mondania, már távolról lerítt róla, hogy mivel foglalkozik. - Egy ilyen jó pasi miért ennyire szomorú? - simított végig az egyik ujjával az államon lévő borostán.

Azonnal felélénkültem. A lány szép volt, bár közel sem annyira, mint Kate. Elhessegettem a fejemből a képét és teljes figyelmemet az előttem álló szilikoncsodára fordítottam. Talán búfelejtőnek jó lesz ma éjszakára.

Pearl Clark

19. Szeptember; Milánó, Olaszország

Gondolataimba merülve sétáltam a folyosón az irodám felé. Most lett vége az edzésnek és a fiúk az öltözőbe siettek. A napjaim kezdtek kiszámíthatóvá válni, de valahogy nem bántam. Úgy éreztem, végre kezd célja lenni az életemnek.

- Imádlak kislány! - kapott fel hirtelen és pörgetett meg a levegőben Diego amin - egy apró sikkantás után - mosolyognom kellett.

- Ha ezt az asszony megtudja, lesz nemulass! - húzott el mellettünk vigyorogva Mexes.

- Kussoljál! - kiáltott vissza neki a kapus miközben végre megint szilárd talajt éreztem a lábaim alatt.

- Neked mi bajod van? - pislogtam kíváncsian a spanyol férfira.

- Elkezdtem az általad felírt diétát és már most meglátszik az eredmény - húzta fel a pólóját és megütögette az izmokat a hasán. - Iria nem győz betelni velem - kacsintott rám vigyorogva. - Neked köszönhetem kislány.

- Nem vagyok kislány - fontam karba a kezeimet. - Csak azért, mert te egy-két-há évvel idősebb vagy, még nem kell lenézni - bökdöstem meg izmos mellkasát a mutatóujjammal.

- Meg jó pár centivel magasabb is - röhögte el magát.

- Kapd be - mutattam be neki a középső ujjam. - Legközelebb tudod mikor segítek neked?

- Jól van na - ölelt magához és közben összekócolta a hajamat. Menekülni akartam a karjai közül, de hiába. - Tudod mennyire csíplek?

- Ti mi a fészkes fenét csináltok? - röhögött fel Monty a hátunk mögött.

- Szerinted? - forgattam meg a szemeimet és mikor Diego végre elengedett, ujjaimmal megkíséreltem rendbe tenni a madárfészekké alakított frizurámat. - Éppen azt beszéltük meg, hogyan tudunk találkozni titokban, hogy Iria ne tudjon róla - vetettem oda félvállról.

- Én is mehetek? - emelgette meg a szemöldökét perverzül a középpályás.

- Naná, Pep szereti az édes hármast - vágta oda Rami miközben elhúzott mellettünk.

Gúnyosan felnevettem, ezzel is jelezve, hogy mit gondolok a viselkedéséről. Utáltam a óvodás módon viselkedő férfiakat és Adil most pont ezt az oldalát mutatta be. Nem tudta elviselni, hogy miután a barátnője felhívta, kitettem a szűrét. Szerettem a pasikat az ágyamban, de soha nem kezdtem olyan sráccal akinek kapcsolata volt.

- Ennek mi baja? - fordultak felém kérdőn Lopezék.

- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Biztos összeveszett a barátnőjével.

A két focista egymásra nézett, de nem szólt semmit. Ha tudtak is a csajról, férfi szolidaritásból nem említették nekem.

Miután elbúcsúztam Montyéktól, újra azon voltam, hogy az irodámba siessek, de mielőtt ez megtörténhetett volna, valaki megint megtalált.

- Pearl, légyszíves várj meg! - kiáltott utánam Galliani.

Megálltam és kíváncsian vártam, mit akar tőlem az ügyvezető igazgató. Percekig hallgattam, hogy Adriano mennyire elégedett a munkámmal és hogy milyen jó ötlet volt elfogadni apám ajánlatát. Adott néhány tanácsot, amit eszem ágában sem volt elfogadni. Tim Clark nevének említésére pedig csak elhúztam a számat.

Amint elváltunk egymástól, úgy éreztem, hogy a stadion falai összenyomnak. Friss levegőre vágytam, így sietve a táskámért indultam, de az öltözőből kihallatszó hangok megállítottak. Meglepetten kaptam fel a fejem és cövekeltem le az ajtó előtt. Nem akartam hinni a fülemnek. Mit keres ő itt? Végül erőt véve magamon, a kilincsre csúsztattam a kezem és félve nyitottam be a fiúkhoz. Döbbenten pislogtam a bent lévőre. A csodálkozástól szinte megbénultam, a szívem vad örömtáncba kezdett a mellkasomban. A boldogságtól megrészegülve néztem az ismerős alakot. Magamhoz akartam ölelni, de csak a nevét voltam képes kinyögni. Mellbe vágott a felismerés: mindennél és mindenkinél jobban hiányzott.