Happened

15. fejezet ~ Tervek

Catherine Clark

19. Szeptember; Milánó, Olaszország

- Mennyi idő alatt érünk oda?- fújom ki a fáradtan a levegőt.

- Körülbelül egy óra, hölgyem.

Na de jó, egy óra. Kimerülten kezdem el nyomkodni telefonom, amire több focistától is érkezett a repülőút alatt üzenet. Egyikre sem válaszolok, hiszen az iránt érdeklődnek, hogy hogy vagyok. Gondolom a fülükbe jutott, hogy rosszul lettem.

Meglepően gyorsan elillan az az egy óra kocsiút. A bejárathoz megérkezve azonnal kipattanok és

újdonsült energiával vetem be magamat.

- Pearl Clark- nézek oldalam a biztonsági őrre, aki azonnal beenged.

Ilyenkor áldom az Istent, hogy ennyire hasonlítunk. Mintha csak otthon lennék úgy bolyongok a folyosókon húgomat keresve, esküszöm úgy érzem magamat, mint, aki teljesen be szívva és azt sem tudja hol van. Csak keringek fel- alá, mikor egy ajtó mögül férfiak kiabálását hallom. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a csapat. Közelebb merészkedek az ajtóhoz és minden nyelvtudásomat összekaparva próbálom megérteni, amit bentről hallok. Nagyjából le is tudom venni a lényeget spanyol tudásomnak köszönhetően. Hirtelen kivágódik az ajtó, aminek és eddig nekidőlve hallgatóztam, így szörnyen szerencsés módon esek be az öltözőbe. Az összes férfi egyként kezd el röhögni, egészen, míg feltápászkodom.

- Pep, miben segíthetünk?- ölel át egy férfi- milyen csini lettél- mér végig.

- Nem Pearl vagyok-vágom rá, mire felröhögnek.- az ikertestvére vagyok és őt keresem- hagyom figyelmen kívül a jókedvüket.

- Aranyom, skizofrén vagy?- húzza fel a szemöldökét az egyik, mire megrázom fejemet.

- Hol van Pep?

- Catherine?- hallok egy csodálkozó hangot az ajtó felől, akármikor felismerném.

- Pearl!- csillannak fel szemeim.

Cristiano Ronaldo

19. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Lassan sétálok le a pályáról a félidőben. Nyugodt nem lehetek, hiszen egy Granada ellen állunk döntetlenre. Felpillantok a VIPba és meglátom a fiamat az üvegre tapadva, mellette pedig anya ül. Egyből mosolyra húzódik szám. Kate időközben eltűnt, ahányszor a kispad felé néztem nem volt ott, már a meccs kezdete óta. Most sem látom sehol sem. A mellettem lépkedő Balenek feltűnik, hogy valami nincsen rendben így megveregeti vállam, miközben elmormol egy „úgyis nyerünk"-öt. Legalább az egyik gondom meg lenne oldva.

Unottan vágom le magamat szekrényem elé. Mellettem ülő Kroos egy pillantást vet csak felém, míg a másik oldalamon Nacho foglal helyet. Karba teszem kezeimet és lejjebb csúzom,-szokás szerint- nincs kedvem Benítezhez. Az ajtó hirtelen nyílik és velem együtt még páran fintorogva várják a tréner belépését. Pérezzel az oldalán érkezik hozzánk. Egyből Florentinora nézek, erősen kezdem szuggerálni, hátha rám néz. Az illedelmes próbálkozásomat Gareth előzi meg a bekiabálással.

- És hol van Kate?- természetesen angolul beszél.

Az elnök egy méregető pillantást vet a walesi felé, aki fülét- farkát behúzva marad csendben. Pár másodpercig még szemléli a középpályást, aki csak a padlóra szegezi tekintetét. Nem szereti, ha csak így bekiabálva akarjuk megoldani a dolgokat.

- Catherine nem érezte jól magát, ezért hazament, Gareth.- válaszol kimérten.

Bale, Marcelo, Isco, Pepe és Karim egyből előkapják telefonjukat és pötyögni kezdenek rajta. Remélem azért Junihoz felment, legalább pár szó erejéig. Rafael hitetlenkedve néz az előbb említett játékosokra. A brazil egyszer csak felnéz a készülékből és szélesen az edzőre vigyorog, aki elképed. Értetlenkedve néz körbe rajtunk.