Happened

17. fejezet ~ Milánói túra

Catherine Clark

19. Szeptember; Milánó, Olaszország

Minimális gyomorgörccsel léptem át – a számomra idegen- olasz ház küszöbét. Rendszeresen ott a nyelvem hegyén, hogy színt vallok a húgomnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Az érzéseimről beszélni még saját magammal is képtelenségnek bizonyul olykor. A hirtelen nyakamba ugró személy zökkent ki gondolataimból. Kitágult szemekkel meredek magam elé és értetlen pillantásokat vetek az éppen engem ölelgető focista felé. Miután leszakadt rólam izgatottan pislogott rám.

- Ne is fáradj, szar a név memóriája- teszi az előttem álló vállára a kezét Pep.

Gyilkos pillantásokat küldök felé, mire kezembe nyom egy poharat. Meg sem kérdezve, hogy mi van benne koccintok társaimmal és húzom le az italt. Jóleső melegség öleli körbe egész testem az alkoholnak köszönhetően. Jólesően gurítok le még egyet belőle, és máris kevesebb gátlással mosolygok a még mindig elém tornyosuló- valószínűleg- olaszra.

- Mattia vagyok- ölel meg újból.

Ezúttal már gondolkodás nélkül zárom én is ölelésembe őt. Kézen fog és úgy kezd el húzni maga után. Erről szörnyen gyorsan eszembe jut a Cristianoval töltött estém. Kissé megtorpanok, amit az előttem haladó férfi is észrevesz. Kérdőn néz rám, csak megrázom a fejemet és küldök felé egy biztató mosolyt. Láthatóan bevette és már ismételten húz maga után.

- Hé Kate!- hallom hirtelen hátulról a nevem.

Ismételten megállok, és testvérem felé fordulok, aki kezében egy üveg jó minőségű alkoholt szorongat. Kénytelenül elmosolyodom és Mattia kezéből kihúzva az enyémet veszem felé az irányt. Hatalmas vigyor terül szét arcán, jó látni, hogy mosolyogni. Az eddig mellette tébláboló Vincent hirtelen szívódik fel és vegyül el a sportolók között. Végül is, egy meleg pasinak ez maga a paradicsom lehet.

- Mutassuk meg az olaszoknak, hogy mi hogyan bulizunk!- súgja fülembe Pearl.

Nyomok egy puszit az arcára. Imádom őt.

(...)

Jó pár pohár, üveg és liter alkohol után már nem is érdekel semmi sem. Éppen egyikükkel táncolok. A nevét nem tudtam megjegyezni, de azt igen, hogy messze ő a legmagasabb mindenki közül itt. Hajnali három óra felé lehet és Pepet elvesztettem már pár órája. Gondolom, valamelyikkel tölti az éjszakáját, legalább jól szórakozik.

Megfordulok partnerem karjaiban és körbefonom ujjaimat tarkóján. Kezeit finoman derekam alá csúsztatja pár centivel és közelebb lép hozzám. Felnézek, a nálam körülbelül két fejjel nagyobb srácra miközben ujjaimmal bőrét cirógatom. Különösebb érdekfeszítés nélkül hajol közelebb hozzám és csókol meg. Egy újabb jelentéktelen nyálcsere, egy szintén jelentéktelen emberrel. Unottan csókolok vissza és teljesen érzelem mentesen teszem dolgomat. Meg kell hagyni, jól csókol a futballista, akinek még mindig nem tudom a nevét. Gyorsan túlesünk a dolgon és elválok tőle.

- Elég gáz, hogy egy tizenhat éves előbb szedi össze, mint Mattia- hallok egy röhögő hangot.

Szemeim azonnal kipattannak és elhűlten fordulok meg. Balotelli vigyorog velem szemben. Egyedül az ő nevét voltam képes megjegyezni, nem túl meglepő módon. Fehér fogsora csak úgy csillog-villog, miközben rajtam legelteti a szemeit, pedig ruhám ezúttal nem is mutat túl sokat.

Szépen lassan jutnak el agyamhoz szavai, talán pár percbe is beletelhet, míg teljesen felfogom őket. Kettőt még pislogok magam elé mielőtt Mariora emelem tekintetem. Ezt a gondolatot gyorsan el is vetem és a másik felé fordulok.