Happened

19. fejezet ~ Váratlan események

Catherine Clark

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel telefonom ébresztőjére kelek, a portugál szoros ölelésébe. Elmosolyodom és megfordulok az ágyban ezzel szembetalálva magamat vele. Végigsimítok puha arcán ujjaimmal, mire neki is elhagyja egy halvány mosoly ajkait. Még mindig csukott szemekkel húz közelebb magához egy szájra puszira, majd ujjainkat összefonja. Barna íriszeit szépen lassan kezdi nyitogatni.

- Hiányoztál- morogja reggeli hangján.

- Te is nekem- bújok hozzá közelebb.

Felszakad egy sóhaj, amit el szerettem volna nyomni, de nem sikerült. Többet akarok belőle, nem csak ezt. Még magamnak is furcsa bevallani, de megkedveltem. Fogalmam sincsen mit tett velem ez a férfi. A tegnapi estémen is csak ezen tudtam agyalni, hiába feküdt mellettem. Nem vitt újra ágyba, nem kényszerített semmire, csupán foglalkozott velem, vigyázott rám.

Az ajtó nyílására kapom fel fejemet. Egy már ismert arc kukucskál be rajta, hatalmas vigyorral szája szélén. Viszonzom gesztusát miközben apjára nézek.

- Mama mondta, hogy Kate itt van- ugrik be mellém az ágyban Juni.

Megsimogatom a fejét és kíváncsian kezdek rá pislogni, biztosan van valami mondanivalója is. Idegesen rágcsálja szája szélét és tördeli ujjait.

- Apa- néz fel Crisre- azt mondtad szólsz, ha...- harapja el a mondat végét.

Egyből leesik, hogy mire is kíváncsi a kicsi. Nos, ez engem is érdekelne, Junior.

Az idősebbik felnevet és rosszallóan megrázza a fejét. Még mindig összekulcsolt ujjainkra tekint, mire nekem is odavándorol tekintetem. Kérdőn felhúzom mindkét szemöldököm és úgy kezdem el pásztázni, szintén válaszra várva.

- Neked mi a válaszod?

- Fel sem tettél még egy kérdést sem- játszom az értetlent.- De valószínűleg, igen.

- Hát fiam, akkor most már szólhatok neked- vigyorog a kis göndörre, aki elmosolyodik.

Szóval együtt vagyunk, jó tudni.

Fiatalabbik Ronaldo gondolkodás nélkül ugrik ki az ágyból ér robog le a lépcsőn. Elhűlve nézek utána, hogyan van még ilyen kora reggel is ennyi energiája? Sosem fogom én ezt megérteni. Kikászálódom az ágyból és a fürdő felé veszem az irányt, de útközben megtorpanok, mikor rájövök, hogy haza kellene mennem átöltözni, így hát elbúcsúzom barátomtól és családjától.

A piros lámpánál állva egy valamin agyalok már csak, Cristiano anyukája, Dolores. Szinte még sosem beszéltem vele két-három mondatnál többet. Lehet ez így neki furcsán jön le, de nem tudok mit tenni. Én ilyen vagyok.

Már-már rutinból parkolok le a helyemre és kászálódom ki kocsimból. Villámsebességre kapcsolva jutok el lakásomig. Ezúttal azzal sem törődök, hogy ki ül a recepciós pultban vagy éppenséggel kik álldogálnak, beszélgetnek a hallban. Villámgyors hajmosás, zuhanyzás és szokásos teendőimet rekordidő alatt végzem el. A kissé hűvösebb időnek megfelelően felöltözve lépem át ismételten a küszöböt, csak ezúttal elhagyom a rezidenciát. Már csak egy dolgot kéne elintéznem, Pérezt, de ezt a tervet rögtön meg is kell semmisítenem, hiszen lehetetlennek bizonyul.

Mély eszmefuttatásaim közben meg is érkezek az edzőközpont elé. Egy üres helyre leparkolok, majd még egy aprót ráigazítok és kiszállok. Körbenézve megakadnak szemeim Cris autóján, szóval már itt van. Magamnak elmosolyodok ismételt, de kifelé örömömnek egy apró jelét sem mutatom.