Happened

21. fejezet ~ Ismerős idegen

Catherine Clark

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Mérhetetlen dühvel nézek a készülékre. Valamiért a feszültség levezetésének céljából a szerencsétlen telefonomat vágom földhöz. Mondanom sem kell, hogy természetesen olyan erővel, hogy az azon lévő üvegfólia teljesen széttörik és elsötétedik a készülék képernyője.

Legszívesebben hajamat tépném, tehetetlenségemben. Még mindig ingerülten vágom be magam mögött a fekete kocsi ajtaját. Újra és újra csapom bele ökleimet a kormánykerékbe. Nem értem mi történt. Meghallgatni sem volt képes. Fájdalmasan felsóhajtok és elindulok Madrid sötét utcáin. Bele sem akarok gondolni a történtekbe. A gondolataimban egy kérdés motoszkál; miért? Miért teszi ezt velem a portugál? Végül is, igaza van. Semmire sem vagyok jó, miért én kellenék neki? Pont neki. Neki, aki egy világhíres focista és mellette hibátlan kinézettel rendelkezik, de a belsője is eléggé rendben van. Hülye voltam, amikor elhittem, hogy akármit is akarhat komolyabban tőlem, hiszen még egy napig sem vagyok képes megtartani magam mellett, azt a férfit, akit kedvelek.

Szinte önkívületi állapotban parkolok le. Körbenézek, hogy mégis hova kerültem. Velem szemben egy hatalmas "Freedom" felirat villog. Fogalmam sincs, hogyan kerülhettem ide. Kissé elhagyatott környéknek tűnik. Pont ez kell most nekem, egy kis nyugalom.

Amint átlépem a küszöböt a pult felé veszem az irányt. Néhány férfi tartózkodik csak a helyiségben, ezek közül is ha talán ketten veszik csak észre érkezésemet. Egyik asztaltól egy vidám női kacaj hallatszik, mire savanyú mosolyra húzom ajkaimat.

Határozottan könyökölök fel egyik kezemmel a pultra, ami mellé táskámat helyezem. A kiszolgáló fiú azonnal hozzám siet, lehet vagy tizennyolc éves, ha nem kevesebb. Leintem, amikor elkezdené a szokásos dumáját, amit már évek óta unok.

- Csak valami töményet- vágom hozzá kicsit sem kedvesen.

Aprót biccent, majd a stand másik végébe siet. Lehajtom fejemet és magamban fortyogok, még mindig a korábbi történések miatt. Sírni nem tudok ezen az egészen, ahogyan nevetni sem. Két érzelem vezérel jelenleg csak; a csalódottság és az idegesség édes duója.

- Parancsolj- tol elém egy pohárt átlátszó folyadékot.

Biccentek neki köszönet kép és a táskámért nyúlok.

- Hagyjad csak- állít meg a fizetésben és egy férfi felé mutat, aki megemeli poharát.

Meglehetősen jó bőrből készült az illető. Küldök felé egy mosolyt és egy szuszra lehúzom az alkoholt. Halkan teszem le az üvegpoharat és magam mellé pillantok. A nálam pár centivel magasabb, borostás arcú meghívóm áll mellettem. Sapkáját megigazítja fején és barna szemeit rám vezeti.

- Ismerős vagy nekem valahonnan- jegyzi meg.

- Az jó, te nekem nem- vetem oda hanyagul.

Látszik, hogy meglepődik a reakciómom, de a pillanatnyi sokkból visszatérve elmosolyodik. Normális esetben nem hagynék elúszni egy ilyen jó pasit, de jelen esetben semmi sem tud érdekelni, kizárólag a saját nyomorom.

- Szerelmi bánat?- szólal meg újra.

- Ja- vágom rá, gondolkodás nélkül.- Te mi járatban?- fogalmam sincs, miért kezdeményezek vele beszélgetést.

Halkan elneveti magát és rosszalóan megcsóválja a fejét. Nem értem reakcióját, így intek a szőke felszolgálónak és rendelek egy Whiskeyt.

Pár perce fecseg valamit a fociról, így inkább oda sem figyelek rá. Elegem van abból, hogy ebben a rohadt városban minden Ronaldo és a csapat körül forog!