Happened

23. fejezet ~ Ellenállhatatlan

Catherine Clark

28. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel órámra ébredek, 08:00. Erősen vágom rá tenyeremet a digitális készülékre, hogy végre elhallgasson, hiszen még mindig nem sikerült pótolnom a Cristianos veszekedés által széttört telefonomat. Az elmúlt napokban csak mindig elsuhantunk egymás mellett köszönés nélkül, aminek köszönhetően kaptunk is néhány furcsálló pillantást, de jelenleg ez érdekel legkevésbé. Az én büszkeségem nem engedi, hogy újra kezdjem a könyörgést csak azért, hogy legalább megtudjam mégis mi a fenéért akadt ki rám ennyire, ő pedig nem igazán töri magát azért, hogy legalább egy szót is megpróbáljon velem beszélni. Így nem túl meglepő mód, hogy nem mentem el a csapattal az idegenbeli meccsükre sem, de a tegnapi hazain természetesen ott voltam, azt is csak a VIPban, isten ments, hogy egy kispadon üljek vele. Felkelésre bírom magamat, még mielőtt újra belekeverednék ebbe az egész dologba gondolataimban. Félálomba toporgok el a fürdőszobáig, ahol pizsamámat ledobva magamról állok be a meleg víz alá. Kelletlenül is mosolyra húzom számat, mikor eszembe jut a barcelonai csatár részeg estéje a fürdőmben. Kissé túlbecsülte a képességeit, már ami az alkoholt illeti, vagy csak nem bírta beismerni, hogy egy nő nála jobban bírja az italt, így nem volt más választásom, mint egy hideg vizes zuhanyban részesíteni a férfit. Reggel, amikor a kanapémon ébredt először értetlenül ült fel, szinte biztos volt abban, hogy az éjszakát nem egyedül töltötte.

Kilépve a zuhanyfülkéből egy törölközőt tekerek hajamra, míg eggyel testemet törlöm meg. Miután száraznak nyilvánítom magam, magamra kapom fehér selyem köntösömet és a hajszárítóért nyúlok, majd hagyom, hogy száraz hajam szokásához híven hullámosan hulljon vállamra. Étvágyamat, mintha a föld nyelte volna el, így inkább egyből a sminkeléshez látok hozzá. Szekrényem előtt állva ismételten a legnagyobb kihívás előtt állok; fel kell öltöznöm. Miután mindenegyes ruhát kipakolok szekrényemből és vagy tizenkétszer öltözök át, egészen ameddig meg nem találom a szokásosan tökéletes a hidegebb időre való tekintettel. Táskámba beleszórok néhány szükségesnek tűnő holmit és magam után becsapva a nyílászárót lépem át lakásom küszöbét.

Meglepően kevés ember ólálkodik mind a szálloda körül, mind az utakon. A forgalom is szinte a negyede a szokásosnak. Lehetséges, hogy valami spanyol ünnep van, amiről nekem nem szólt senki? Értetlenkedve parkolok le az edzőkomplexum parkolójában, ahol szintén egy árva lélek sincsen. Szemöldököm összefut homlokomon, míg sietősen lépek be a bejárati ajtón. Legalább a gorillák itt vannak, ha már senki más. A szinte kihalt folyosókon lassan sétálok végig, a szokásosnál is nagyobb csend miatt ténylegesen az én cipőm kopogása tölti be az egész helyiséget. A fiúk öltözője előtt elhaladva megtorpanok és viszketni kezd tenyerem, hogy lenyomjam a kilincset. Hirtelen rontok be az üres öltözőbe. Mi a fene történt velem? Úgy viselkedek, mint, aki teljesen meg van bolondulva. Körbenézek, hogy valaki látta e, ezt az érthetetlen cselekedetemet, de megnyugszom, mikor a sarokban leselkedő kamerán kívül semmit és senkit sem látok. Két emelettel és négy szobával arrébb lépek be az irodámba, ahol egyből a faliórát kezdem keresni. Reggel negyed tíz, nem csoda, hogy szinte üres még a stadion. A stadion, aminek a nevét még mindig ne sikerült megjegyeznem. Lepakolom kabátomat és táskámat a fehér bőr kanapéra, majd reménykedve a büfé nyitva létében tipegek el addig.

- Hola Julia- mosolygok a fiatal pénztáros lányra.

- Szia Kate- köszön vissza.

Az utóbbi napokban szinte törzsvendég lettem és a munka hőse. Na, igen, sosem hittem volna, hogy az édességekbe és a munkába fogok menekülni a gondjaim elől és nem az alkohol, cigaretta, szex trióba, de azért a cigi még mindig fontos pontja az életemnek és néhány csók azért elcsattant, nem is akárkikkel. Egy karamellás latteval kezemben térek vissza a helyemre, ahol előkaparom a fiúk anyagát, amit elkezdek átlapozgatni. Daniloét már szinte kívülről fújom, mivel a brazil sérülése miatt minden napját velem tölti már egy hete és még ennyi ideig velem is fogja. Egész jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nem kérdez a magánéletemről és én is tiszteletben tartom az övét, azonban előszeretettel szidja a számára unszimpatikus alakokat, amin néha jókat derülök. Munkámból egy erőteljes kopogás szakít ki. Már éppen válaszra nyitom számat, amikor illető hívatlanul beront az ajtón.