League of Legends - Kezdetek [Yaoi warning!!!!]

1.Fejezet: Meet the Virtuoso

Shen abban a tudatban élt már 3 éve, hogy öccsévé fogadott régi ismerőse, Zed meghalt. Hogy hogyan? Egy Jhin névre hallgató pszichopata gyilkos tehetett róla.

Zeden évekkel ezelőtt eluralkodott az az átláthatatlan sötétség amitől mostoha apja és fivére óvni próbálta, s leakarta mészárolni az eddig kincsként örzött családját. Shen elmenekült, de csak azután miután meglátta Zed mosolyát, miközben apja levágott fejével a kezében vonul kifelé a pincéből. Olyan letörtnek még életében nem érezte magát. Nem azért mert olyan közel állt az apjához (pedig igenis jó viszonyuk volt), hanem mert Zedben bízott a világon legjobban.

Mégis most az a hír járta, hogy ez a gyilkos könnyű szerrel kinyiffantotta öccsét. Shent pedig hiába árulta el, hiába hagyta ott, hihetetlenül nagy erővel tört ki belőle a bosszúvágy és a vadászhatnék. Ezért hát éjjelente állt csak meg, minden reggel továbbállt más-más városokba, szépen lassan Dél-Ionia felé haladva. Állítólag Jhin arrafelé tartózkodott.

Shenre e-közben rengeteg feladat hárult, mivel neki is saját serege volt már, mind az ő tanítványai, barátai, ismerősei, lassan már a családja. Mindenkiről egyszerre gondoskodott. Lepődjünk meg, a Noxusi kisebb "terrorista"-seregeket is neki kellett legyőznie, mielőtt az ország lakottabb részére érnének. Szóval Shen elég kimerülten érkezett meg kiszemelt fogadójába, minden áldott este.

Egy nap, a serege látni akarta. Szépen felsorakoztak előtte katonái, és a legbátrabb egyel előrébb lépett. Végignézett Shenen, és egy ici-picit még könnybe is lábadt a szeme. Mint említettem, szerették Shent, nem főnökként hanem barátként gondoltak rá.
-Szóval- kezdte a férfi-... Arra jutottunk, hogy felhagyunk a kereséssel. Nézd Shen... Nem ellened. Sőt-.. De valljuk be, ennek semmi értelme. Zed nem jön vissza attól hogy te fejjel rohansz a falnak-.. És elfáradtunk. Mindannyiunknak családja van-... És sorban hullanak el társaink... Lassan már nem lesz elég erőnk mindig visszaverni a Noxusi seregeket... Megkell értened, de amit csinálunk őrültség. Szóval vagy veled, vagy nélküled,de mi most haza indulunk.-Nézett a sereg felé, egy fájdalmas mosollyal. Shen megértően mosolygott egyet, és a földre nézett. Haja a szemeit takarta.
-Rendben van. Sajnálom hogy eddig az időtöketa raboltam. Menjetek nyugodtan, én nem adom fel. -Intett Shen, és futva indult a következő faluba,vissza se nézve.

Ebben a faluban nem talált szabad helyet egy fogadóban sem, szóval egy zsákutcában letelepedett egy falnak dőlve. Tényleg a határjait feszegette már. Éhes volt, fázott, fáradt volt... És egyedül maradt. Ez a gondolat nem hagyta nyugodni. Utált egyedül lenni. Mindig arra a bizonyos napra emlékeztette. Mikor senki nem beszél hozzá vagy senki nincs a közelében akit ismer.

Térdeit felhúzta és a mellkasába temette, fejét térdén pihentette. Itt szakadt el a cérna. 15 éves kora óta nem sírt már.. Itt az idő,nem?  Amint legördültek az első könnycseppek arcán, eleredt az eső.

Egy idő után azt vette észre hogy a víz már nem éri. Két lábat vett észre maga előtt. Lassan felnézett. Egy maszkos férfi tartotta felé az esernyőjét, nem érdekelte hogy ő ázik el. Shen tágra nyílt szemekkel pislogott rá. A férfinek mű lábai, és egy mű karja volt. Elég szép darabok. Szín aranyból voltak. Poncsóján az ezüst-arany hímzésen látszott hogy házi munka, mégis hibátlan. Elképesztő. Lassan leemelte maszkját. Sötétbarna haja szinte fekete volt, szemei felemásak. Kék-Barna. Ilyet se látott még-...  De valahogy szépnek találta. A férfi lágyan mosolygott, majd a földre helyezte esernyőjét, úgy hogy Shent még érje. Táskájából előkapott egy fura hangszert, és játszani kezdett rajta. Egy szomorú dalnak indult, de hamar vidámmá alakult. Shen lassan megnyugodott, és szipogva figyelte a férfit. Mikor befejezte a játékot, letelepedett mellé és átkarolta. Shen először furcsálta, de leesett neki hogy így nem fáznak. A férfiről semmit nem tudott, azt se hogy bízhat-e benne.. De neki már mindegy volt. Nem volt semmije. Semmi amit veszthetett. Szóval a vállára hajtotta fejét és hagyta hogy elnyomja az álom.

Reggel mikor felébredt, egyedül volt megint. Talán csak álmodott? Gyorsan össze akarta kaparni a cuccait, mikor észrevette az esernyőt maga mellett,és alatta a a gyönyörű poncsó. Rajta egy üzenet, még gyönyörűbb írással.

"Legközelebb ha nem bújhatsz senkihez, nehogy megfázz!-Jhin <3"