Bakancslista

1. rész

Égető sebek a a testem minden egyes pontján. Gyakorlás napokon át. Izzadtság, fájdalom. Fordul, plié, frappé... gyerünk gondolkozz mi jön ezután... brisé! Ne izgulj menni fog. 10 éve táncolsz nem lesz semmi baj. Mély levegő, egyenes hát. Előadás. Elégedett mosoly.Megérte? De még menyire. Ismétlés. 

   Általában így telik egy előadás előtti hét. 
 Felálltam a fapadlóról és az öltöző felé vettem az irányt. Este hat óra felé járt. Már csak én is a gondnok volt az épületben. Kibontottam  feszes kontyomat. Vállamra omlott szőkés barna hajam. Arcot mostam jó hideg vizel. Majd felnéztem a tükörképem megijesztett.

Derékig érő koszos,izzadt, hajam kuszán állt. Kék szemem alatt hatalmas karikák virítottak. Vállamon most még durvábbak voltak a zúzódások. Sziszegve szedtem le a bokaszorítóm, térdvédőm és a ízületiszalagokat. Sajgó, lüktető érzés fogott el.

- Szoktad te ezeket a sebeket kenni? - lépett be hirtelen a gondnok felesége, Beth

- Nem mindig - mondtam.  Egy táskából kiemelt egy neszeszert. Majd leült mellém a padra.

- Te lány, hogy ennyire nem figyelnek rád - sóhajtott fel Beth, és, hogy mennyire betalált. Bethel mindennap találkoztam kivéve vasárnap. Akkor egyikünk se jön be. Esküszöm több dolgot mondok el neki mint a saját apámnak és mostohaanyámnak. Anya tíz éve egy busszal utazott haza az én előadásomra, de útközben a busz felrobban életét vesztette azon az éjszakán. Apa talán engem hibáztat anya halála miatt. Évekig jártam pszichológushoz mivel én is elhittem, hogy  én voltam. Időközben apa összeszedte Anasztáziát. Aki miatt még jobban összezuhantam. Nem kedveltük egymást. Nem voltak barátaim, apa szülei meghaltak, anya szülei pedig szóba se álltak velünk. Két év múlva ők is meghaltak. Plusz apa azt akarta fejezzem be a balettot. Idegösszeroppanást kaptam. Apa itt egy kicsit megenyhült. 9 évesen ez túl sok volt nekem. Anasztáziát gyűlöltem. Hihetetlen úgy megváltoztatta apát. Sokszor szóltam be neki sokszor ütött meg. A tánc volt az egyetlen ami éltetett. Mondhatni Beth ábrándított ki sokkból. 11 évesen közelebb kerültünk egymáshoz. Kiderült míg nem ment tönkre a a lába ő is balett táncosként lépett be a stúdióba. Bethre pót nagymamámként tekintek a mai napig. Ismeri a helyzetem.

Beth bekente a lábamat és a karomat. Ő a lányaként gondolt rám mivel neki sosem lehetett.

- Lilian, ezt többször kell kenni - mondtam

- Majd veszek - vontam vállat

- Miért nem Anasztázia kedves, vesz? Nem ő a házi asszony? - kérdezte
 - Robertára marad őt elfoglalja magát a wellnesben. - Roberta a bejárónőnk. Őt is nagyon szeretem, de ő mindig elfoglalt. Őt is a pót nagyimnak tartom.

- Szégyen ez a nő - rázta fejét Beth

- Az - bólintottam - Beth, nekem hamarosan mennem kell - álltam fel és hasító érzés fogott el.

- Óvatosan - figyelmeztetett Beth - Pihentesd a lábad otthon, rendben?

- Persze - ezzel kimentem az ajtón a szűk folyosó lépteimtől visszhangzót. Intettem a portán ülő  Philnek. Aki onnan nézte a mai mecset.  Mosolyogva visszaintett.

Kilöktem a stúdió ajtaját és gyorsabban szedtem a lábaim. Otthon kellett volna már lennem. Szokásosan késett a busz. Így addig leültem a buszmegállóba. Koncentráltam a holnapi versenyemre. A memorizálás fontos volt. Az órámra pillantottam nagyot sóhajtva inkább haza sétáltam. Nincs olyan messze a házunk. Karba tett kézzel sétáltam az aszfaltot bámulva.

A balett nekem egy áldás. Felmenni a színpadra táncolni. Magabiztosnak érzem magam. Mikor pedig lejövök egy senkinek érzem magam. Zene csendült fel. Vad igazi pop. Mai stílusú zene. A dobhártyám majd kiszakadt. Tudtam kik ezek. Utcatáncosok. A balettosok utálják őket. Milyen kultúrátlanok, hogy rázzák magukat, milyen ruhákba járnak? Ezek a mondatok szoktak elhangzani csoporttársaim szájából. Szerintem pedig csak féltékenyek rájuk. Én órákig eltudnám őket nézni és szívesen megtanulnék úgy táncolni ahogy ők. Olyan lazák. Nagyon tetszik amilyen hangulatot csinálnak. Elképesztő. Kimentem a tömegbe a zene még jobban felerősödőt. Annyian voltak. Azt se tudtam hova nézek. A számat mosolyra húztam.