Story Of My Life

Season 3. Chapter 2. (89.) "Odaég a palacsinta"

Sziasztok, babák! Először is, nagyon hálás vagy a kommentetekért! Köszönöm szépen őket! Másodszor most egy ideig nem lesz rész, ugyanis egy kicsit szeretnék előre írni belőle, mert lassan itt a suli, és én most kezdem a kilencediket... Asszem ezzel mindent elmondtam.... Remélem megértitek! 

Harmadszor pedig kellemes olvasást ehhez a kicsit uncsi részhez! Remélem tetszeni fog!   

.::Grace Midelton::.

A tűzhelynél álltam, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Megfordítottam a palacsintát, majd oldalra néztem. A lejáró tetején Harry- t pillantottam meg, ahogy az egyik kezébe Jacob, míg a másik kezében Faith helyezkedett el, mellette pedig Emma szaladt. Azon imádkoztam, a nagy zsiráflábaiban nehogy elessen, inkább hátrahagytam a palacsintát, és odamentem. A lépcső alján állva összeszorított szájjal néztem, hogyan ügyeskedett. Emma édesen szaladt oda hozzám.

- Lassabban!- nevettem fel, majd elkaptam a kislányt. – Harry, ha elesel két kézzel folytalak meg!

Ezt megfélemlítésnek szántam, de a férjem csak elvigyorodott. Emma a kezemben folyamatosan beszélt, ha jól hallottam a legújabb Barbie- meséről. Persze azért rá is figyeltem, annak ellenére, hogy a szemem végig Harry- n tartottam.

- Emma egy kicsit leteszlek, mielőtt még Harry bácsi elejti a tesód!- tettem le a kislányt, majd felléptem az ötödik lépcsőfokra, és elvettem Harrytől Jacobot. Egyik karomba fogtam, míg a másik tenyeremmel Emma kezét fogtam. Odavittem a barátnőm kisfiát az etetőszékhez, majd beletettem. Ekkor egy égett szag csapta meg az orrom, majd a füstjelző éles hangja hasított a konyhába.

- Szívem! Odaég a palacsinta!- vigyorgott Harry, aki időközben utolért. Basszus! Azonnal a tűzhely elé álltam, és elzártam a gázt, de a füstjelző hangja csak nem akart abbamaradni. A serpenyőből gyorsan a kukába öntöttem az odaégett palacsintát, majd az eszközt a mosogatóba helyeztem. A füstjelző közben leállt, amelynek szívből örültem, hiszen nem hiányzott, hogy valamelyik gyerkőc elkezdjen sírni itt nekünk. Kicsit megkönnyebbülve fordultam meg a palacsintás tányérral a kezemben. Azonnal megakadt a szemem Harry vigyorán, amelyet szívesen letöröltem volna onnan. Eléjük raktam a tányért, amelyből Emma már el is vette az elsőt. Boldogan kezdte rágcsálni, a mosoly az arcán pedig megfizethetetlen volt. Annyira édes, és huncut, egyben szívből jövő is. Én még mindig elalélok ettől a kiscsajtól. Lily és Louis egyszerűen tökéletes munkát végzett ezzel a csemetével, és szerintem Jacob is lesz olyan frankó gyermek, mint a nővére. Az előre elkészített bébiételt kettő kis tálkába raktam, az egyiket Harry- nek adtam, hogy etesse meg Faith- et, míg a másikkal én etettem Jacobot.

- Finom lett a palacsinta!- szólalt meg a férjem úgy negyed óra múlva, egy huncut vigyor keretében. Csak a szemem forgattam meg erre a megnyilvánulásra.

×××

- Harry, menj egy kicsit arrébb!- kérleltem. A kanapén szinte más alig fértem el, hiszen Harry majdnem elfoglalta az összes helyet rajta. Kicsit mocorgott, majd úgy fordult, hogy a fejét az ölébe tette, Faith pedig a mellkasán kapott helyet. Emma leült a földre, míg Jacobot az ölébe adtam, így őt a kislány szórakoztatta. A kislányunk remekül elvolt az apjával, így én egy könyv társaságában éreztem jól magam, közben pedig az én göndöröm haját csavargattam. Szinte minden másodpercben Emmáék felé pillantottam, náluk viszont minden rendben volt. A nappaliban nem lehetett mást hallani, csak Emma, és Harry halk gügyögését.

.::Melody Smith::.

Niall az ölelésébe vonva simogatta a hasam, közben pedig halkan dúdolt a fülemben. A kisbabánk már majdnem szétrúgta a hasam, és egyszerűen folyamatosan mozgott főleg ilyenkor éjszaka. Szinte sohasem hagyott aludni, és ha én nem alszom, akkor természetes, hogy Niall sem hunyja le a szemét. Ő persze ezt természetesnek tartja, pedig ő nyugodtam aludhatna, hiszen látom rajta, hogy nagyon fáradt.

- Niall, aludj egy kicsit!- suttogtam, miközben az arcát tanulmányoztam. Végighúztam a kezem az álla vonalán, amelyen enyhe borosta éktelenkedett, de én nem igen bántam. A szeme vörös volt, és majd' lecsukódott. Kezét levette hasamról, majd megsimította az arcomat.

- Nem vagyok álmos!- próbált meggyőzni az ellenkezőjéről, nem sok sikerrel.

-Aludnod kell! Remélem én is tudok egy kicsit!- az ujjam feljebb vezettem a bőrén,közben pedig nagyon reméltem, hogy a kis focistám is elaludt, ugyanis már nemmozgott. Niall végre beadta a derekát, majd lehunyta a szemét. Elmosolyodtam,mikor meghallottam halk horkolását, amely jelezte, hogy már rögtön el is aludt...      

Puszi!