-Miért vérzik úgy a szíved? -kérdezte, mire én zavartan összeráncoltam a szemöldököm.
-Nem vérzik. Ami nincs az nem tud- mosolyodtam el halványan.
-De. De. Nézd csak. -mutatott a fehér, frissen esett hóra, ahol megannyi apró kis várcsepp díszelgett.
-Valóban. -nevettem fel hangosan.
-Ez nem vicces, hiszen vérzel. -nézett rám egy szomorú mosoly kíséretében. -Most meg fogsz halni? -kérdezte alig hallható hangon
-Nem tudom. Ne aggódj emiatt. Úgysem élhetünk örökké.
-De...én nem akarom, hogy vége legyen. -szipogott mint egy kisgyerek és kezét óvatosan a szívemre helyezte. -Csak bírd ki még egy kicsit.
-Rendben. -sóhajtottam fel, habár már tudtam, hogy bármelyik percben meghallatok.
-Csak még egy kicsit. -ismételte el újra és újra. Ahányszor csak tudta. Félt attól, hogy esetleg megint egyedül marad, habár nekem eszem ágában sem volt elhagynom őt.
-Fázom...- jelentettem ki minden érzelem nélkül.
Nem kellett többet mondanom, máris két erős kar fonódott körém, és szorosan átölelt.
YOU ARE READING
Őrült szerelem
Fanfiction-Te..értetted amit én...-nem tudtam befejezni ugyanis ajkait hirtelen megéreztem a sajátomon, ahogy óvatosan, lágyan összeérintve a kettőt csókolt meg. -Sosem mondtam, hogy nem.
