A kannibalizmus háza

1.

A szemem sarkig nyitva van, mindhiába. Koromsötét van idebent, aztsem tudom hol vagyok. Hűvös van idebent, libabőrös leszek, és reszketni kezdek. A kő nyirkos és hideg. A szag elképesztően hányingert keltő. Nagyon nyomasztó érzés itt ülni egyedül. Olyan mintha egy hullákkal teli teremben ücsörögnék. Kikutatom a zsebemből a telefonom, feloldom, majd körbevilágítok. Ebben a pillanatban a gyomortartalmam egy másodperc alatt kiürül. Belehányok az ölemben, miközben egy kibelezett, felakasztott fiatal srác velem 'szemez'. A telefonom leejtem a földre, de nem koppan a kövön, a háttérfénye pedig elalszik. Óvatosan kotorászni kezdek a lábam mellett, amikor egy jéghideg nyálkás kézzel találkoznak az ujjaim, felkapom a kezem, elborzadok, a szemeim könnybe lábadnak, majd újra tapogatózni kezdek a telefonom után, ezúttal sikeresen. Újból feloldom a kijelzőt, de ezúttal a vakut kapcsolom be, úgy világítok körbe. Egy hófehér terem közepén ücsörgök, körülöttem brutálisan meggyilkolt bomladozó holttestekkel. A kezem a számhoz kapom, majd magamelé hányok. Mi a szar. Hol a francban vagyok. A levegő hűlni kezd, látszódik a lehelletem. Felállok a székről, amikor belefejelek a velem 'szemező' srácba. Sikoltok egy nagyot, majd a hullák közé esek. Összeszorítom a szemem, majd lassan kinyitom. Egy nyelvetlen, szememekiszúrt idősebb nő fekszik velem szemben, pár miliméterre az én arcomtól. Feltápászkodok rémülten, majd egy ajtót keresek a szememmel, de ledöbbenve veszem észre, sem ajtó, sem ablak nincs a teremben. Felvilágítok a plafonra, ahol meglátok egy szellőzőnyílást, amin egy ember pont kiférne. Ha lenne nálam egy 4 méter magas létra, feltudnék mászni, de sajnos ebben a kibaszott teremben rajtam, a telefonomon, és rohadó hullákon kívül más nincs.
Magamba roskadva ülök vissza a székre, az arcom a kezembe temetem, a könnyeim pedig potyogni kezdenek, foltokat hagyva a nadrágomon.
Megtörlöm a szemeim egy apró nesz hallatára.
"Istenem" Suttogom halálra rémülve. A szemeim és fogaim összeszorítom, levegőm pedig visszatartom, nehogy valamilyen hangot adjak ki.
Már nemsokáig birom levegő nélkül, így óvatosan veszek egy mély levegőt, ekkor újra hallom a neszt, már erősebben.
Pár percig síri csönd van a teremben. Hirtelen egy kislány torka szakadtából felsikít, én pedig olyannyira megilyedek, hogy befogom a füleim hogy énis sikítani kezdek. Ekkor valami hozzám ér, én pedig mégjobban ordítani kezdek. Egy picike szellő csapja meg a homlokom. Nagy bátorságot veszek magamon, és magam elé világítok. Ekkor egy derékig érő hajú kilencéves kislány áll előttem, halálra rémült arccal. Annyira megilyedek, hogy sikítok mégegyet.
A kislány csak áll velem szemben, és pislogás nélkül néz.
Abban a pillanatban tényleg halálra rémülök.
Magam alá vizelek, majd elkezdek ordítani a sírástól, és segítségért kiabálni.

Sziasztoook😄 Szóval, ez lenne az elképzelésem az új horrorral kapcsolatban😄 igaz, ez még csak az eleje😉🙈
Remélem eddig tetszik a sztori😉
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és félelemmel fogjátok olvasni.
Miközben írtam, elképzeltem ahogy velem történik ez, és énmagam is féltem😁😊
Remélem bennetek is félelmet keltettem, de azért nem annyira, hogy ne olvassátok tovább😄😉😗

xxRegina😗