Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

14.rész - A bátrak is félnek

Azt mondják a legszebb pillanat életedben mikor szép fehér ruhában az előtt állsz, aki jelenti neked az életedet, de mégse tölti be a szívem az a boldogság, amire számítottam. Itt állok a férfi előtt, akivel van egy közös gyermekünk, de nem érzek semmit. Mikor ránézek nem látok mást csak a gyermekem apját, ami valójában elégnek kéne lennie, de olyan közömbös érzelem köt hozzá. Csak Davi apját látom benne. Nem azt, amit kéne, vagyis nem látom benne az életemet és a legfontosabb nem látom vele a jövőm. Kicsit későn gondolkozol ilyeneken Nina.
Fél szemmel a körülnézek, ahol a rokonok néznek ránk mosolyogva. Az én oldalamon ott ülnek az én rokonaim, ismerőseim köztük a fiúkkal is. Igen, ők is eljöttek kivéve Zayn. Az Ő arcát kerestem mióta beléptem a gyönyörű kerthelyiségben, de sehol se véltem felfedezni mogyoróbarna tekintetét és mikor a fiúkra néztem kérdően egy szomorú pillantással fogadtak, ami annyit jelenthet, hogy nem jött el. Rögtön mögöttem Esme és Eleanor áll egy erőltetett, mű mosollyal olyan rosszul játsszák meg magukat. Esme előtt Davi áll egy nagy mosollyal az arcán,  az Ő arca a boldogságtól mosolyog, de mégis látok valami mást a tekintetében. Nem tudom mi az, mintha szomorú lenne. Mi oka lenne rá?
Chris mögött az ő tanúja áll, míg azon az oldalon lévő székekben az Ő családja található meg hát mit ne mondjak az anyukája alig akarta elengedni, sőt még valamit súgott is neki, amin Chris csak felsóhajtott. Jobb, ha nem tudom mégis főtt a kíváncsiság. Inkább nem érdekel.
Peterre tekintek, aki csak rosszallóan rázza a fejét mire csak megforgattam a szemem és visszanézek a jövendőbeli partnerem felé. Chris mosolya az arcáról levakarhatatlan így én is mosolyra húzom a szám, nekem sokkal jobban megy a mű mosoly, mint a mögöttem lévő két személynek.
Gömbölyödő pocakomra simítom kezem, a két kis drágámról Zayn jut eszembe. Vajon mennyire fognak rá hasonlítani? Egyedül Sophia, Eleanor és Esme tud erről, más nem.
A pap már egy órája mondja a szent beszédét, míg mi Chrisel szemtől szemben állunk természetesen mosolyogva, de az én türelmem is véges és már alig bírok a lábamon állni és persze aggaszt, hogy Zayn-t nem látom. Verd ki a fejedből, Nina! Chris a férjed lesz, gondolj erre.
Könnyű mondani.
Amire a pap végre kimondta, hogy „Ezennel férj és feleség vagyunk" szemem sarkában megpillantok egy sötét hajú alakot, fekete öltönyben, de mire jobban észrevettem volna, Chris magához ránt és megcsókol, míg a vendégsereg egyszerre ujjong fel és valamit a fejünkre is dobálnak. Mikor el válunk egymástól a galambokat egyszerre engedik fel, míg Chris mosolyogva nyújtja a karját, amiben mosolyogva belekapaszkodok és nevetve szaladunk végig a sorok közt persze én mind végig azt a fekete hajú, öltönyös alakot keressem, de eltűnt. Zayn lehetett? Gyorsan Chrisre nézek és mosolyogva állunk meg, hogy ismét megcsókolhassam ezzel is kitisztítom a fejemet, elsöpröm a fejemből Zaynt és az emlékeinket, de olyan nehéz hisz én Őt szeretem. Tessék bevallottam magamban csak már késő hisz már férjes asszony vagyok, most már nem csinálhatjuk azt, amit eddig annak már vége. Vége.
A ceremónia után elkezdődik az esküvő utáni szokásos buli, amit Chrisel való táncommal nyitunk meg, ami egyszerű és romantikus, de én többre vágyok egy ilyenfajta táncban. Mondjuk egy kis nevetést és a szenvedélyt se bánnám olyasmi amit Zaynel éltem át. Zany hiányzik a táncból. Fenében.
A táncunk után Chris felkérte az anyukáját táncolni, míg szememmel elkezdtem keresni a kislányomat, de sehol se találtam így a fiúk asztalához léptem ahol Esme és Eleanor is ült.
- Nem tudjátok, hol van Davi? - kérdeztem rá az egyik székben kapaszkodva és az arcomra egy mosolyt erőltettem hátha elhiszik, hogy boldog vagyok, bár elég jó színésznő vagyok eddig nem buktam le.
- Előbb itt táncikált – válaszolt Esme mosolyogva.
- Én tudom hol van – emelte meg a kezét Harry aztán gyorsan visszatette és elnézett más felé, míg a székéhez sétáltam teljesen bekerítettem. - Mi a helyzet? - kérdezte mosolyogva mire egy „szerinted" fejjel ránéztem és elővettem a gyilkos mosolyom.
- Hol a lányom? - szótagoltam le neki ezt a rövidke kérdést mosolyogva mire Harry nyelt egyet.
- Zaynel – nyögte ki aztán a kezét a szájára tapasztotta mire én felegyenesedtem és a távolban meredtem.
Zaynel? Itt van? Akkor tényleg Őt láttam, az utolsó pillanatban toppant be, de elkésett és én meg a ceremónia alatt nem mondtam nemet, míg elkésett. Szemeim akaratlanul is megteltek könnyekkel, de gyorsan megráztam a fejem. Nem, nem sírhatok pont az esküvőm napján. Nem lehet. Most nem.
- Ní jól vagy? - szólított a valóságba El hangja mire felé néztem és egy mosollyal bólintottam.
- Egyre rosszabbul megy a hamis mosolyod – állapította meg Niall mire Esme tarkón csapta, ami hatására a szőke fiú nyafogni kezdett.
- Miért jött el? - kérdeztem a semmiből mire mindenki rám emelte a tekintetét, de nem engem néztek így megfordultam és mogyoróbarna szemekbe ütköztem. Ő állt előttem tökéletesen belőtt hajjal és még az öltöny is mesésen állt rajta. Emlékszem gyerekkoromból mindig elképzeltem a herceget, aki a mesékben él, na, pontosan rá emlékeztetett, a hercegre. Az én hercegemre.
- Gratulálok – szólalt meg köhécselve mire csak bólintottam egyáltalán nem húztam mosolyra az ajkaim valamiért nem tudok az ő szemében mosolyogni ezen a napon.
- Táncoljunk – szólalt meg vidáman Davi és megragadta a karom így köztem meg Zayn közt állt, míg mindkettőnk kezét egyszerre rángatta.
- Kivel akarsz táncolni Mazsola? - guggoltam le mosolyogva a pöttöm kislány felé, aki elengedte a kezünket és Harry ölébe ugrott. - Hát persze – ráztam meg a fejem nevetve, míg Harry nyöszörögve felkapta a kislányt és a táncparkett közepére mentek táncolni. Az rendben van, hogy ennyi idősen ragaszkodik Harryhez, mintha szerelmes lenne belé, de remélem, ez elmúlik, hisz nem akarom, hogy a lányom egy nála jóval idősebb férfivel járjon még akkor se, ha az Harry Styles.
A táncparketten megakadt a tekintettem Chrisen aki még mindig az anyjával táncol aki valamit még mond is neki. Megint. Szeretem az anyósom, de jobb, ha távol van. Nagyon távol.
- Nina beszélhetünk? - szólított vissza valóságban Zayn hangja mire habozás nélkül bólintok aztán a tenyerét nyújtotta felém. Kérdően ránéztem, de csak mosolyogva megvonta a vállát így egy mosollyal kezeimet a kezei közé helyeztem úgy húzott a táncparkett felé. Mi nem mentünk a táncparkett közepére a szélén eltáncikáltunk míg a kezei a derekamra siklottak, az én kezeim a nyaka köré csavarodtak.
- Miről akartál beszélni? - kérdeztem rá mosolyogva ez a mosoly valamivel őszintébb, de még mindig ott lebeg az orrom előtt a boldogító igen, amit nem régebben mondtam ki Chrisnek. És máris egy másik sráccal táncolok, de csak egy tánc. Addig jó, míg nem kettesben vagyunk egy szobában.
- Rólunk – szólalt meg alig hallhatóan, sőt ajkairól olvastam le, amit kiejtett a szájáról olyan halkan mondta.
- Nincs olyan, hogy rólunk Zayn.. már nincs – válaszoltam a szemeiben nézve és alsó ajkaimban haraptam, mert mikor ajkaira néztem újra lejátszottak a képek mikor „együtt voltunk" és azok a telt ajkai az én ajkaimra tapadtak. Olyan csodálatos volt minden.
- Nina nem tagadhatod, nem hazudhatsz neki – szólalt meg mire eltekintettem és a táncoló embereket néztem inkább, míg Ő folytatta. - Nem szereted! Nem bírom azt nézni, hogy hazudsz még magadnak is. Nézd a lányod érdekét – a végén ráemeltem a tekintetem és a szemöldököm a magasban szökött. Mindig a lányom érdekeit nézem! Ezt nincs joga mondani, mert úgy mondta, mintha nem nézném a lányom érdekeit, de én folyton csak az Ő érdekeit nézem, csak Ő rá gondolok és ez a jó neki is meg nekem is.
- Ez a jó neki – vágtam rá mire csak megforgatta a szemeit, utálom mikor ezt csinálja.
- Te is tudod, hogy nem – vágta rá és hirtelen megpörgetett olyan váratlanul ért, hogy teljes erőmmel a mellkasának csapódtam és ha ő nem áll stabilan a földön rá is estem volna, de csak nagyon közel kerültem hozzá. Ajkaink már szinte súrolják egymást, míg érzem leheletén a szokásos mentol és cigaretta keveréket, amely mindig olyan mámoros számomra. - Látom a szemeiden – suttogta mire megborzongtam leheletétől, ami az arcomban csapot és a pilláim fel-le mozogtak. - Szeretlek – hunyta be a szemét és hajolt volna közelebb mire a szemei felnyíltak és próbáltam felfogni mit is mondott és mit is akar cselekedni. Ki mondta az a szót, amit eddig még egymásnak nem mondtunk így a szívem össze-vissza vert már majdnem kitört a helyéről, míg az ajkai épphogy súrolták egymást mivel a zene elhalkult és mikor körülnéztem körülöttünk mindenki abbahagyta a táncot. Jaj.
Gyorsan ellöktem magamtól Zaynt, de ő is meglepődött. A többiekre néztem, akik döbbenten és idegesen néztek minket aztán tovább néztem és Christ kerestem, aki épp a tortánkkal jött a parkett felé.
- Mi az ördög ez? - csapott le ránk Chris és a következő pillanatban öklével Zayn arcát találta el mire a számra kaptam a kezeimet, de még így is sikerült kicsit felsikoltanom. Ösztönösen Zaynhez léptem és sajnálattal segítettem talpra, míg ő egyik kezével az orrát fogta, míg a másik kezével én segítettem talpra. - Hagyd békén a feleségem – szólalt fel ismét kiabálva Chris mire egy nagyot nyelve Zaynre néztem aztán Chrisre. A pillanat mikor döntenem kell, ki mellé állok, vagy elpártolók Zayntől és Chris mellé, vagyis a férjem mellé húzódom, vagy az mellé állok, aki megdobogtatja a szívem és minden porcikámmal Őt kívánom.
- Chris – remegett meg a hangom, amikor kiejtettem a nevét és elengedtem Zayn kezét, hogy a férjem felé lépjek. Mindenki döbbent arccal figyelte minden lépésem és egy kicsit zavart, hogy itt mindenki előtt csináljuk ezt hisz mégis a családom meg az Ő családja is itt van, de ez a valami már nagyon régóta érlődik bennem. - Nem bánthatod – amint felé értem Zaynre néztem, aki arca szintén döbbent volt, mint gondolom mindenki arca.
- Mi? Miért? Mi a bajod Nina? - fakadtak ki a kérdések Chris száján mire az ajkaimat összepréselve bólintottam.
- Mert megcsaltalak – mondtam ki kifújva a levegőt és éreztem, ahogy a hátamról egy nagy teher esik le, míg körülöttem mindenki az arcára tapasztja a száját kivéve a srácok meg El és Esme. Ők tudták. Persze, hogy tudták hisz a barátaim és az Ő barátai is. Sose mondtuk nekik, te tudták.
- Micsoda? Mikor? - Fakadt ki a két kérdés Chrisből mire egy nagyot nyelve tekintettem a zöld fűre és mikor felnéztem rá hirtelen egy pofon csattant az arcomon, de nem az a tipikus lendítés, amitől csak az arcom elcsúszik. Nem. Ha Zayn nem kap el a földre estem volna ettől a pofontól mégis mikor talpra álltam ellöktem magamtól Zaynt és felhúzott szemöldökkel meredtem Chrisre. Megüt. Megérdemlem meg minden, de Chris sose ütne meg egy nőt, sőt nagyon ritkán verekszik, ahhoz nagyon fel kell idegesíteni, de ez a pofán mégis más volt. Azt hittem a fejemhez vág mindent hisz azt érdemelném, de az, hogy kezet emelt rám az már több a soknál amúgy is elítélem azokat a férfiakat, akik kezet emelnek az emberekre hisz azok nem férfiak. - Ní! Ne haragudj – kapott gyorsan a szájához és már nyúlt volna a kezeim után, de megrázva a fejem elhúztam onnan.
- Ne merészelj hozzám érni – szólaltam meg elcsukló hangon, amikor hirtelen Zayn közbe lépett.
- Ha még egyszer hozzáérsz – kezdett volna bele Zayn, de ránéztem amolyan „fogd be" fejjel bár Ő most nem tehet semmiről, de nem akarok pont az esküvőm napján a kórházban kikötni, mert Chris Zaynnek támad és valamelyik megsérül.
Az esküvőm napja. Hozzámentem egy olyan férfihez, aki egy nőre emelte a kezeit.
A döbbenés hirtelen elárasztotta az egész testem és a tömeget kikerülve ragadtam meg a szoknyám alját és mikor utánam kiabáltak még gyorsabbra vettem a tempót. Elakartam tűnni, elakartam menekülni mindenki elől, mert ez az egész felhajtás nem igaz. Csak most jöttem rá úgy igazán, hogy ez a házasság nem igaz, mert nem ahhoz mentem hozzá, akit szeretek ez az egész olyan, mint egy rossz szappanopera mikor a két szerelmes külön vál és az egyik hozzámegy egy olyan emberhez, akit azt hiszi szeret, de valójában csak egy embert szeret, akivel nem lehet együtt. Annyira nyomorultul érzem emiatt magam.
Szerettem Chris-t, de be kell vallanom az utóbbi időben már csak Davi miatt „szerettem" sőt most már miatta se, hisz képes volt megütni mindenki előtt. A sok-sok kiabálást, szidását és lehordását elviseltem volna, de az, hogy kezet emelt rám azon nem tudok tovább lépni. Míg Zayn... Zayn.
Az elmerengés közben észre se vettem, hogy már nem szaladok így gyorsan hátranéztem, de senki se követett. Hála az istennek.
Hirtelen megtorpantam mivel egy buszmegállót véltem felfedezni és a távolból már megpillantottam egy buszt. Végig néztem magamon és elsőnek feltettem magamban a kérdést, ami annyit tükrözz, hogy „vajon mennyi embert lepne meg, ha egy menyasszony felszáll a buszra?" Sose érdekelt mások véleménye, sőt a közösségi oldalakon sok-sok ilyen képet láttam idézettel. Mindenki kiakartam próbálni, de sose szerettem volna azt, hogy a gyönyörű szép ruhámban elkeseredetten ülök a buszon. Az más, ha a poénból mosolyogva felszállok, de most nem vagyok jókedvemben.
Mire észbe kaphattam volna már léptem fel a buszra és már a sofőr felhúzott szemöldökkel mered rám aztán egy biztató mosollyal tovább enged jegy nélkül így egy sóhaj kíséretében tovább megyek, rögtön egy egyszemélyes ülésre ültem, majd az ablakon kibambulva néztem, ahogy el indulunk. Nem hittem volna, hogy felülök a buszra, de nem akarok itt maradni, minél messzebb akarok elmenekülni erről az egész rendezvényről. Egy hiba. Egy rohadt nagy hiba.
Az út csendesen telt senki nem szólt hozzám, aminek részbe örülök bár szívesen kiöntöttem volna a szívem egy idegennek, de úgy hiszem, a mai világban már senkit se érdekel más élete.
A végállomásra kénytelen voltam leszállni és mikor körülnéztem akkor kaptam észben, hogy fogalmam sincs hol vagyok és ekkor eszembe jutott a lányom. Fejbe csapva magam, hogy lehetek ennyire hülye? Otthagytam a lányom szó nélkül és most azt se tudom hova keveredtem. Én és az a nagyszerű ötleteim.
Körülnéztem és megpillantottam egy piros telefonfülkét így felkaptam a ruhámat, hogy gyorsan odajussak és a nagy ruhámmal beférkőzzek. Az első szám, ami eszembe jutott az Ő száma így rögtön tárcsázni is kezdtem.
Pár csengés után fel is vette.
- Igen? - Kérdezett bele a készülékben és mikor meghallottam a hangját akaratlanul egy mosoly kúszott elgyötört arcomra aztán megrázva a fejem próbáltam kitalálni mit is mondjak neki. Sose éreztem magam ilyen elveszettnek, mint most és ez szánalmas. Szánalmas vagyok.
- Zayn, én vagyok az – szólaltam meg remegő hangokkal.
- Nina? - Ismét rákérdezett mire egy mosollyal bólintottam aztán eszembe jutott, hogy Ő ezt nem látja különben is most a mosolyom olyan lehet, mint egy madárijesztő mosolya.
- Igen, én vagyok az – ráztam meg a fejem mire egy nagy sóhaj hangzott fel, sőt több sóhaj. Srácok.
- Hol vagy? Jól vagy? Mi történt? Miért szaladtál el? - Záporozta rám az összes kérdését, ami valójában hülyeség mivel egyedül a „jól vagy" kérdésre tudok válaszolni, amire a válaszom csak egy „pocsékul" szó lehet. Na, jó még a „mi történt" kérdésre is tudnák.
- Húha lassíts. - Szóltam bele nevetve nem tudom miért, de az, hogy hallom a hangját már is jobb, mint az, amit előtte éreztem. Az ő hangja mindig is megnyugtatott és boldoggá tett, de ezt nem kell tudnia, így is ego túltengésbe szenved. - Csak egyet buszoztam és most itt vagyok a végállomáson, ami szerintem London vége – folytattam és a fülkéből körülnéztem, de olyan volt, mintha áttértem volna, egy másik földrészre pedig régóta ismerem London-t, de ez a rész valahogy nem rémlik.
- Mit csináltál? - Kiáltott a telefonban Zayn amikor hirtelen elkezdett káromkodni és a következő pillanatban megszakadt a vonal így idegesen csapta le a telefont. Remek. Fogalmam sincs mi történt, de remélem, hogy semmi komoly.
Megtörölve a szemeimet óvatosan bár a sminkemnek már mindegy szóval egy vállrántással léptem ki a fülkéből és körültekintve ültem le a járdaszegélyre. Ahogy ültem a járdaszegélyen a fehér ruhámra esett a pillantásom aztán egy sóhajtással hajtottam a fejemet a fehér ruhámra és egy nagy sóhaj hallatszott belőlem. Ennek az egésznek nem így kellett volna megtörténni persze ez nem egy Disney-mese, hogy minden zördülő mentesen menjen, de akkor is azt hittem az esküvőm lesz életem legszebb pillanata. Hát tévedtem. Talán nem jó emberhez mentem hozzá. Talán.
Nem sokkal később egy fekete kocsi áll meg mellettem. Megijedek, de mikor látom, hogy Zayn az felpattanok.
- Jézusom, ne ugrálgass meg még a végén megszülsz itt nekem - fújja ki idegesen a levegőt. Van egy olyan érzésem, hogy még nem volt terhes nő a közvetlen közelébe.
- Csak az ötödik hónapba vagyok Zayn - nevetek rá. Ő is elmosolyodik, de nem teljesen az igazi.
- Tudsz róla, hogy elrohantál a saját esküvődről? - Vonja fel fél szemöldökét. - Ezzel még nem is lenne akkora baj, főleg mert rohadtul reméltem, hogy majd ezt teszed - rázza meg a fejét, miközben én beülök a kocsiba. Nagy ruhámtól, alig van hely, örülök, hogy Harry Range Rover-ével jött. Lábaim még oldalra néznek, ő pedig előttem áll.
- De hát ezt tettem - mosolyodok el halványan.
- Miután kimondtad az igent - szomorúan csillognak a szemei. Két kezem közé fogom az arcát, de ő lehámozza onnan őket. - Akarlak, mindennél jobban, de nem így. Nem így megint, hogy titok legyen és megcsald őt, még ha ez nekem csak jót is jelent.
- Zayn, kérlek - könnyek gyűlnek a szemeimbe, ismét.
- Mire Nina? Ha megkérsz, hogy intézzem el a minél hamarabbi válást, vagy, hogy csak menjünk el innen benne vagyok azonnal Szerelmem. De ha csak arra, hogy a szeretőd legyek, azt nem kérheted - rázza a fejét. Már nyitnám a szám, hogy akkor intézze el a válást és menjünk el innen Davival, de megcsörren a telefonja. Lenyugszom míg ő beszél. Nem tehetem ezt egyikükkel se. Chrisnek mondtam igent, mellette kell maradnom.
- Nina - szólal meg Zayn halkan, mikor leteszi. - Christopher kórházba került és..meghalt - motyogja az utolsó szót. Könnyek gyűlnek a szemembe, hevesen rázom a fejem.
- Nem, nem az nem lehet. Nem! - zokogok fel ma már sokadjára. Chris nem halhatott csak úgy meg, nem hagyhatott itt. Még ha már nem is szerettem, de valamikor még így volt.
Zayn útközbe mindent elmondott. Chris is elment az esküvőről ő viszont kocsival. Nem figyelt és egy hídon majdnem neki ment egy busznak, amikor elrántotta a kormányt, egyenesen bele a vízbe. Bevitték a kórháza, de már nem tudtak segíteni rajta.
Egész úton csak magam elé meredek. Ez nem történhet meg. Az esküvőmnek csodának kéne lennie, erre felér egy katasztrófával. Zayn leparkol az esküvő helyszínére, ami egy gyönyörű kert volt, és egy nyitott termű étterem. Mostanra minden vendég eltűnt csak a közeli barátok maradtak. Leülök egy székre és csak magam elé meredek. Már nem sírok, nem tudok mit reagálni.
- Anyukádat elvittük a barátnőjéhez, akinél megszáll, Davi is ott van - mondja halkan Liam. Nem szólva semmit, csak biccentek. Percekig újra csend van és csak Peter halk evése hallatszik. Ő nem hagyta ki a tortát. Luke, a barátja oldalba böki.
- Tönkre tettem az egészet. - mondom nagyon halkan, rekedten a sok sírástól. - Az esküvőm, aminek a legjobb napnak kéne lennie, nem az lett. Legalább a torta jó? - pillantok Peterre, aki csak bólint. - Legalább volt valami jó is. - sóhajtok fel, majd felállok. - Esme hazavinnél, kérlek? - pillantok rá, mire ő már fel is áll. Eleanor is ösztönösen mozdul, jön velünk. Képtelen vagyok most bármit is csinálni.

Meghalt a férjem. Csupán pár órányi öröm jutott vele, mint a férjem, semmi több.