Harry Styles One Shots-AU-

Emlék doboz

Katherine Smith szemszöge:

Az ablak  párkány előtti kialakított kis beépített kanapémon ülök. Az ablakon bámulok kifele és nézem ahogy az eső cseppek csordogálnak le rajta. Az ölemben egy régi doboz fekszik ami tele van jó és rossz emlékekkel egyaránt. Már egy órája habozok azon, hogy kinyissam.

Félek. Félek, hogy ezzel csak még több sebet szakítanék fel, amik valljuk be elég frissek. Eddigi életem egyik legmeghatározóbb napja még csak két hete történt. Nem vagyok képes megtenni. Nem akarok magamnak még ennél is több fájdalmat okozni.

Végül eldöntöttem, hogy ennek a doboznak a tartalmának átvizsgálása napja nem ma lesz. Nem vagyok még elég erős ehhez. Lehet, hogy talán soha nem is leszek ahhoz erős, hogy felidézzem a dobozba rejtett emlékeket. 

Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról és a szekrényem felé vettem az irányt. Oda ahol a doboz helye van. Éppen, hogy felálltam megbotlottam egy a földön hagyott ruhadarabjaim egyikében. Későn realizáltam a dolgot, hogy itt most bizony zuhanás lett ezért nem tudtam megkapaszkodni semmiben és már estem is el. Egy gyönyörű szép hasast sikerült produkálnom aminek hála a doboz kirepült a kezemből és a földre érve kinyílva érkezett meg. Kiszóródott az egész tartalma, ezzel elkerülhetetlenné vállt az a lehetőség, hogy ne idézzem fel a csodálatos, de ma már fájó emlékeket. 

Miután felfogtam, hogy az esés hatására nem lett semmi bajom, felültem törökülésbe és a hozzám legközelebb lévő képet kaptam a kezeim közé.

Ez egy éve készült, akkor volt amikor születésnapomra kaptam tőle egy fehér kiscicát. A képen jól láthatóan boldogok vagyunk és az én karomban ott pihen Hópehely az én édes kis háziállatom. Mai napig is a legjobb barátomként tekintek a kis kandúrra. Együtt kelünk és fekszünk. Nagyon szeretem, ahogy a képen látható másik alakot is...

Sorra vettem kezembe a halomnyi képet ami a dobozból szóródott ki. Ezzel a cselekedetemmel együtt a könnyek csak úgy záporoztak szemeimből.

A következő kép ami a kezembe akadt körülbelül tizenkét éve készült. A képen én vagyok látható nyolc évesen és mellettem a kilenc éves kis legjobb barátom, ahogy a játszótéren boldogan hintázunk. Akkor ismerkedtünk meg ott a játszótéren és azután is évekig legjobb barátok voltunk, aztán ez szépen lassan szerelemmé alakult át.

Egy másik képen már idősebbek voltunk, Harry akkor ment gimnáziumba, én pedig még maradtam egy évet általánosban, majd én is követtem őt egy év múlva. Mindketten nagyon jó tanulók voltunk és sokra akartunk vinni. Kicsi korunktól azt terveztük, hogy együtt nyitunk egy vállalatot. Ez a tervünk végül abba maradt ahogy felnőttünk, de azért jó lett volna.

Szépen sorban nézegettem végig a doboz tartalmát. Ez egy olyan doboz volt amit még kicsi korunkban csináltunk Harryvel, ez egyfajta emlék doboz/idő kapszula. Mindig én őrizgettem és beleraktam minden olyan dolgot ami hozzánk volt köthető. Képektől kezdve, rágós papírokon át, az első rózsán keresztül, az utolsóig amit kaptam tőle. Mindent megőriztem ebben a dobozkában. Temérdeknyi egymásnak írt levél, vagy napló bejegyzés kicsi kori képekkel párosítva.

Voltak olyan képek a dobozkában ami az első randinkon készült vagy azon a napon amikor először megcsókolt, olyan is akadt amikor egyszerűen csak anya lekapott minket miközben összebújva fekszünk és beszélgetünk a kanapén.

Boldogsággal, de egyben fájdalommal töltött el ezeket a képeket visszanézegetni. Nagyon szerettem őt, ő volt az életem és sokáig el se tudtam képzelni a létezést nélküle, de most... itt vagyok egyedül. Itt hagyott, én pedig szenvedek. Már soha többet nem láthatom gyönyörű vonásait, nem hallhatom rekedtes hangját, nem érezhetem csodás illatát.