Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

9. JOSH

Lassan minden a helyére került köztem és Isabelle között, amitől muszáj volt fellélegeznem. Nem tudom, hogy bírtam ki nélküle ennyi időn keresztül.

Miután kitáncoltuk magunkat felmentünk az emeletre, hogy lefeküdjünk. Igaz, hogy szinte az egész napot az ágyba töltöttük, de jó volt visszamászni oda.

Isabelle a hasán fekve aludt oldalra fordított fejjel én meg néztem kisimult arcát. Ha alszik mindig egy kislányt látok nem pedig egy kész nőt. Pedig be kell valljam magamnak is, hogy, amit eddig gondoltam Isabelle-ről nagyon megváltozott. Mikor először megláttam egy félénk elesett lányt láttam, aki elvesztette az emlékeit. De minél több időt töltöttem vele annál inkább bizonyosodott bennem, hogy egy erős lányról van szó, aki képes bármit megtenni azokért, akiket szeret.

Egy jó ideje nézhettem a mellettem fekvő hercegnő arcát, mire gondoltam egyet és lementem egy pohár vízért, azonban meglepetés várt a földszinten. Az öcsém egy pohár szeszes itallal támaszkodott a kandalló oldalának, lehajtott fejjel. Lassítottam lépteimen és David mögött megálltam néhány lépéssel. Oldalra néztem a kis asztalkára, felvettem a kezembe a majdnem kiivott whisky-s üveget.

- Úgy látom nincs túl jó napod. – David oldalra fordította a fejét a kimondott mondatom után.

- Na, nem mondod? – cinikus volt a hangja, szóval valami tényleg bántja. Közelebb léptem, de nem tudom, hogy mit csináljak.

- Mi van öcsi? – lassan megfordult és eszembe jutott az a pillanat, mikor ugyan itt álltunk és Isabelle-ről beszéltünk. „Mit érzel iránta?" – tettem fel akkor neki a kérdést, amire nem válaszolt. A szorongása összefügg Isabelle-lel? Hirtelen felment bennem a pumpa, sajnálatérzés, és bűntudat kapott el.

- Isabelle? – suttogtam, de nem tudom, hogy miért kérdeztem. Felnézett rám anyám zöldes barna szemeivel és bennem még a szar is megállt a tekintetétől. Ebbe a nézésbe benne volt a düh, a féltékenység, a gonoszság, amit eddig még nem láttam David tekintetébe.

- Én sokkal jobb lennék a számára. – dörmögte, nekem meg nem akartak összeállni a dolgok a fejembe. Lassan a szavai is eljutottak az agyamig, de nem tudtam felfogni.

- Mi? - kérdeztem vissza és biztos totál hülyének nézhettem ki.

- Én végig láttam, ahogy TE összetöröd a szívét. Hogy TE miattad vagdosta, bántotta magát. – éreztem a nyomatékot a hangjában és erre a két szóra összeszorult a gyomrom. David dühösen és erőszakosan lépkedett felém. Jobb kezébe a whiskys üveget szorongatta, azt hittem, hogy mindjárt szétroppantja.

- MIATTAD sírt minden éjjel és nem engedte, hogy bárki is a közelébe kerüljön. Sokkal jobban megismertem a szorongó lányt, így a régi énjét is egyre jobban láttam. A boldog énjét. Ahol nem TŐLED függ. Ahol nem RAJTAD gondolkodik. – megáll pontosan előttem, mellkasunk majdnem összeér. – Ennyi kellett hozzá, hogy újra visszakapjam azt az Isabelle-t, akibe beleszerettem. – utolsó szavától megdermedtem, összeszorítottam a szám és egyenesen tartottam a fejem, nehogy lefejeljem.

Vállával meglökött és feltrappolt a lépcsőn. Hirtelen lendületből utána iramodtam, de nem Davidet találtam a lépcső tetején, hanem Isabelle-t. Szemei könnyesek voltak és először nem fogtam fel, hogy mi történt. Abból kifolyólag, hogy szemei könnyben úsztak biztos sokat hallott.

Basszus! Egy kibaszott szerelmi háromszögbe pottyantunk.

Hivatalosan bejelenthetem, hogy visszajöttem, néhány kész résszel és új történetek vázlatával. Sajnos ezt a fejezetet itt kellett abba hagynom, csak mert xD

Próbálom betartani a saját rendszerem, miszerint vasárnaponként új részt teszek fel valahova... Csak azt nem tudom, hogy tegyek fel-e másik története addig...

Mindegy, mivel nem nagyon szoktatok kommentelni, tehát eldöntöm, hogy szerintem hamarosan közzéteszem egyik másik történetemet. Az titok, hogy melyiket, majd meglátjátok.;) xx♥♥