Szólj, ha szeretsz!

Bőreváltó

Reggel még felkelni sincs időm, már kopognak az ajtón. Egy pillanatra, vagy inkább több pillanatra is, abban a hitben vagyok, hogy Bard az. Persze csak később jövök rá, hogy ő egyáltalán nem így szokott kopogni, mármint nem ilyen lágyan. Kikecmergek az ágyból, résnyire nyitom az ajtót. Tanya az, széles mosollyal az arcán. Én is elmosolyodom a láttán, holott nem örülök neki teljes mértékben. Még nagyon korán van, és nem is értem, hogy miért pont most jött. Beengedem, ő pedig elcsodálkozik, hogy én még csak most keltem fel.

– De hiszen már tíz óra is lehet! – borzad el. Én erre csak legyintek. Az arcomból kiseprem a hajam, megdörzsölöm a szemem, és a konyhába lépek. Főzök teát, mert most arra van a legnagyobb szükségem.

– Igazából az is meglep, hogy még itthon talállak. Hogy lehet, hogy nincs találkád Barddal? – Sejtelmesen teszi fel a kérdést, úgy, mintha egy egészen másféle találkáról beszélne.

– Tanya – kezdem szertartásosan −, azok nem találkák, hanem gyakorlások. Nekem gyakorlások – nyomatékosítom, de ő csak legyint. Leül az asztalhoz, kezeit feltéve a lapjára, és kérdőn méreget. Nagy, barna szemei csak úgy cikáznak rajtam fel-le. Képes vagyok ennyitől is zavarba jönni. Megpördülök, és elkezdek babrálni a csészékkel. Ütemes dobogásra leszek figyelmes.

– Mesélj csak, drágám. Előttem nem tagadhatsz le semmit – mondja kimérten, miközben az ujjaival dobol.

– Tanya, most más bajom is van, nem csak Bard – kezdem némileg siránkozva. Felszalad a szemöldöke csodálkozásában.

– Neked Bard baj? – szegezi nekem a kérdést. Most gondolom csak át, hogyan is hangzott a mondandóm, de persze nem úgy értettem.

– Nem. A Királyról próbálok beszélni. – Kirakom a csészéket az asztalra, és beleszórom a cukrot. Tanya még jobban elcsodálkozik.

– Mi dolgod neked vele? – kérdezi gyanakvóan.

– Örülnék, ha semmi nem lenne – vágom rá gyorsan. − Rám szállt, azt hiszem. – Kiöntöm a felforrt vizet egy szűrőn keresztül a csészékbe. Remeg a kezem az idegességtől. Attól, hogy egyáltalán szóba került városunk ura.

– Drágám, meséld el! – kéri Tanya olyan hangnemben, mintha valóban tudna segíteni. Tudom, hogy tartanom kellene tőle. Nem ismerem még igazán, és nem akarom, hogy elterjessze a városba a helyzetem, és esetleg én jöjjek ki rosszul a dologból. Viszont nem tudok ellenállni, hogy kiöntsem neki is a szívem. Eddig csak Bard tudja, de ő mégsem úgy áll ehhez a dologhoz, mint egy nő. Leülök, kezembe fogom a forró csészét és töviről hegyire elmesélek neki mindent. A reakciói abszolút helytállóak, és pont ilyenekre is számítok. Átérzi a helyzetem, legalábbis úgy látom. Persze egészen más a felfogása a férfiakról, mint az enyém, de valahogy képes az én szemszögömből látni a helyzetet. Megnyugszom, hogy elpanaszolhatok mindent. Az embereknek szükségük van arra, hogy kibeszéljék a problémáikat, különben az belülről szépen lassan felemészti őket. És nekem volt akkorra szerencsém, hogy elmondhattam neki. Amikor befejezem, csendben gondolkozik néhány másodpercig.

– Lássuk csak – kezdi töprengve, de aztán felvirul az arca –, neki nő kell. Nyílván. Majd én lehűtöm, és akkor majd békén hagy. – Nem igazán értem, hogy mire is gondol. Lehűti? Aztán végre megértem a helyzetet. Egészen véletlenül el is felejtettem, hogy mi is Tanya foglalkozása tulajdonképpen. Annyira nagy ötletnek tartja, hogy már megoldottnak is tekinti a problémámat.

– Neked volt már vele dolgod korábban is? – kérdezem, alaposan átgondolva a szavaimat. Tanya felnevet, zavaró így korán reggel, cseng tőle a fülem.