Ha már nincs remény...(Malec)-/BEFEJEZETT/-

Epilógus

Pár évvel később...

Magnus lazán sétált az Intézmény felé, hogy megleshesse az ifjabb Herondale-t. Magnus azóta se szakította meg a kapcsolatot a fiatalabbakkal, csak ritkábban látogatta őket, ám ez most nem így volt. Miután kiderült, hogy Clary állapotos, többet látogatta meg őket, ám most végre élőben is megpillanthatja a kisfiút.
Csak egy aprót kopogott, majd beengedte magát, s felsietett az emeletre.
- Magnus - lépett hozzá mosolyogva Izzy - Kíváncsi vagy rá? -húzogatta ívelt szemöldökét, majd beszélgetve elindultak. Az egyik szobánál megálltak az ajtónál, ami mögül halk beszédet lehetett hallani. A lány halkan bekopogott, majd mosolyogva benyitott. Mindenki, azaz Simon, Clary és Jace rájuk nézett, majd mosolyogtak. Isabell odalépett Simon-hoz, mire a fiú átölelte a derekát. Clary az ágyon feküdt, mellette Jace ült. Mind a ketten csak úgy ragyogtak a boldogságtól.
- Jó napot - intett vigyorogva a boszorkánymester majd hozzájuk lépett és átölelte a lányt. A fiút is vállon veregette, majd gratulált nekik - És hol van a drága?
- Hamarosan fel fog ébredni - kuncogott a lány - Meg fogsz lepődni.
- Én? Miért? - értetlenkedett a férfi, ám ekkor baba sírás csendült fel. Clary mosolyogva felállt, majd a kiságyhoz sétál, és kivette a kisfiút.
- Ő itt...- lépett Magnushoz - Alexander Heondale. Röviden Alex.
- Alex? - szaladt a fel a férfi szemöldöke a plafonig, majd rápillatott a gyermekre. Leesett az álla, majd felpillantott a szülőkre. Ők váll vonogatva álltak, majd kínosan megszólaltak.
- Én vörös, ő szőke...nem tudni, hogy hogy lett fekete. Még a szemszín se passzol.
Magnus elkérte Alexot, majd kezei közt bámulta. A gyerek hatalmas kék szemeivel az ő sárga íriszeibe nézett, majd kisbabásan elmosolyodott.
- Gyönyörű...- suttogta megbabonázva. Érezte, hogy mellette akar maradni, megvédeni, ám azt is érezte, hogy ez nem lesz könnyű.

○○○

Amit akkor gondolt, beigazolódott. Alex ahogy nőtt, egyre makacsabb lett, s egyre több dolgot tiltott meg mindenkitől, az ő szavaival élve: "ehhez már elég nagy vagyok".
Ám ahhoz sose nőtt fel, hogy leszokjon arról, hogy ha megbántották, Magnushoz menekült. Még 17 évesen se. Most is, késő este valaki kopogott Magnus ajtaján, és ő sóhajtva nyitott ajtót a fiúnak. Kisírt szemekkel pillantott a férfira, majd beengedve magát elsétált a meglepett férfi mellett, és leült a kanapéra.
- Történt valami? - ült mellé a boszorkánymester, majd beletúrt a kócos, fekete hajzuhatagba.
- Semmi. Megcsalt. Megint. Ennyi - vont vállat Alex, majd fejét Magnus vállára ejtette.
- Tessék? De...
- Magnus...semmi - intette csendre az idősebbet - Soha semmi nem jön össze. A mondén és az árnyvilágban sem.
- Szemét srác - motyogta idegesen Magnus, majd elkezdte simogatni a fiú hátát. Alex bólintott, majd lehunyta szemeit. Szegény fiúnak senki nem jött össze normálsan, se fiú, se lány. Mindenki csak kihasználta, s mindig a fiatal árnyvadász húzta a rövidebbet.
Magnus is lehunyta szemeit, majd biztosan elbóbiskolt, mert a következő pillanatban arra kelt, hogy Alex megcsókolta.
- Te mit csinálsz? - kérdezte meglepetten.
- Csa-csak gondoltam...- húzódott el pironkodva a fiú, ám Magnus mosolyogva újra össze érintette ajkaikat - És a szüleim? Nem fognak haragudni, hogy veled...?
- Hidd el - ölelte át a fiú derekát - nem lesz semmi gond.