Brave night Angel

What's the secret?

Az unalom hamar megtalált. Az agyam folyamatosan azon járt, hogy mégis, hogyan tudok innen elmenni. Kiszökni, vagy valami. De nem volt á lehetőségem. az idő gyorsan telt a köcsög balfasz a testemet csak játékszernek látta és amikor kedve volt hozzá, használta. Egyre többször kellett kiadnom  gyomrom tartalmát, mert egyszerűen már nem bírtam. Ha a házat Tristan elhagyta, akkor a szellem felügyelt rám. Vagyis inkább addig vert ameddig fel nem adtam, hogy elszökjek. Az angyal talán meg is halt, vagy a fene tudja mit akarnak vele kezdeni. Talán három napja halottam utoljára sikítani. Én már csak könyörögni voltam képes, hogy ne tegyék ezt velem. De mégis kit érdekelt. Mind a kettő csak a saját játékszerének gondolt. Ez ellen nem tehettem semmit. Ma Tristan valami kaját csinált, mert fogott valami vadat. A szellemet nem láttam sehol, így most volt egy esélyem, hogy eltűnjek innen. Minden egyes porcikám fájt nehezen sikerült a kanapéról felkelnem. Mihelyst talpon álltam a kijárat felé rohantam. A szemem sarkából láttam, hogy a szellem utánam akar nyúlni, de nem tudott elkapni. Hál istennek kaptam ruhákat, már csak majd a talpammal kell kezdnem valamit. De a hideg levegő akkor is megcsapta az arcomat, amikor kiestem az ajtón. Nem álltam meg addig, ameddig a tüdőm nem bírta tovább. Olyan hamar el kell tűnőm innen amennyire csak megy. Nem állhatok meg. szóval szúró oldallal kocogtam tovább. Pechemre már sötétedett és sajnos a környéken egyre több farkas bóklászott. Ami nem éppen szerencsés a számomra. Csak ne legyek kaja és akkor minden rendben van. Az egyik fának dőlve a hideg földre csúsztam. Nem bírtam sokáig, így megfog találni. De még mindig jobb, mintha el kellene viselnem azt amit művel velem. Elméletileg van itt valahol egy város, így oda tudnék menni és valahogyan segítséget szerezni. Amit még mindig nem értek az az idő. Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Időutazó lennék? És ha utazok elveszítem a memóriámat? Biztos mosta  jövőt látom! Bár egy párszor már mondták a nevemet, de még mindig nem emlékszek rá. A hideg egyre gyorsabban közeledett, ami nem jó. Egyenlőre még tudok így kint aludni, de már nem sokáig. Fedett helyet kéne keresnem. De az ma már nem. Egy sóhaj hagyta el a számat. A szemeim leragadtak, de nem mertem aludni. Mi van ha megtalálnak, vagy ha valami fel fal? De sajnos akár mennyire küzdöttem az ellen, hogy elaludjak, mégis csak elaludtam. Az egész álmomban hátúról egy angyalt láttam. Fekete szárnyak a végük éjfél kék. Valamiért az aurája vonzott magához. Olyan volt mintha muszáj lett volna megérintenem. De akár mennyire is felé közeledtem, olyan volt mintha egyre messzebb került volna tőlem. Rohantam utána, látni akartam az arcát. Egyszerűen hirtelen zuhanni kezdtem. Zuhanni a fénybe. Nem akartam, hogy elnyeljen a fény. Futni akartam volna utána. Viszont a torkomból kiszakadt egy sikoly.
- Ash! Segíts! - Üvöltöttem utána. A furcsa álmomból egy nyelv keltett fel. Ami újra és újra az arcomon siklott végig. Nehezen kinyitottam a szemeimet. Egy kutyát pillantottam meg, ami rajtam ült. Majd örömében egyet vakkantott.
- Yae ne ugass, még fel éb- Óhh. Nocsak, felébredtél. Sajnálom, ha a kutya keltett fel. - Alig lehetett a srác húsz. Nagyon finom arcvonásai voltak, zöld szemei pedig teli élettel ragyogtak.
- Ethan vagyok. Össze estél az utcán, és felhoztalak téged ide. Bár nem szép dolog karácsony napján összeesni. - Mosolygott rám. Mi van? Karácsony? Jó lenne tudni, hogy egy összeomlott világba miért ünnepelnek karácsonyt. Eleve, hogyan kerültem én utcára? Hisz az erdőbe aludtam el...!
- Látom, nem vagy beszédes típus. Kérsz valamit inni? Vagy enni? vagy talán haza akarsz menni? - A szemei aggódóan néztek rám. Én egyszerűen képtelen voltam megszólalni.
- Kétezer tizenkettő van?
- Persze! Karácsony és esik a hó! - Nevetve az ablak felé mutatott. Lehunytam a szememet. Nem tudom mi folyik itt. De nem is fogom megtudni ha nem járok utána. Hirtelen erős fejfájás kapott el. Emlékezz. Tudd meg, hogy mire vagy képes Sage.  Hirtelen egy hang szólalt meg a  fejemben. Mégis mire kéne emlékeznem? Sőt, hogy mire vagyok képes? Várjunk csak. Emlékeznem kell arra, hogy eddig mi történt. De nem tudom, hogy hogyan érjem el. Mintha elzárták volna ezeket előlem.
- Hallóóó! Élsz még? - Rázta Ethan a vállamat. Újra kinyitottam a szemeimet, majd rá néztem. Bólogattam, mert egyszerűen nem tudtam, hogy mit mondjak neki.
- Legalább a nevedet áruld el. - Boci szemekkel nézett rám. Ráharaptam az ajkaimra. A hang egy nevet mondott, de nem vagy biztos benne, hogy ez az én nevem. Bár...Mindenki ezt használtam felém. Szóval más nem lehet.
- Sage. Sage-nek hívnak. Uhm...Itt maradhatok egy párnapig...? - Nem mertem a szemébe nézni. Hirtelen csönd lett, én pedig folyamatosan a takarót bámultam.
. Persze, ha ez neked segít akkor addig maradsz ameddig akarsz. - Megkönnyebbülten fellélegeztem. Legalább egy jó dolog van. Következőnek, ki kell derítenem, hogy mégis, hogyan szerezzem vissza az emlékeimet. Megpróbáltam kimászni az ágyból, de abból csak annyi sikerült, hogy majdnem a földön kötöttem ki. Viszont hál istennek ez a fura emberke, megfogott és vissza nyomott az ágyba.
- Még nem vagy olyan állapotban, hogy bármerre is menj. Ha kell valami szólj, és ide hozom neked.
- Az emlékeimet, csak nem tudod idehozni, mi? - Morogtam vissza neki. Nem tudom, de valamiért nagyon hirtelen lett rossz kedvem. Komolyan-
- Azért ne harapd le a fejemet, és sajnálom de, csak a korházba tudlak bevinni. Lehet jobb lenne-
- NEM! - Üvöltöttem a képébe. Erre viszont rám ugrott a kutya és vissza nyomott a párnák közé, majd az éles fogait  nyakamnál éreztem.  
- Jobb lenne ha átgondolnád, hogy mégis mit csinálsz. Nem vagy olyan állapotban, hogy szembe szállj velem. - A nevetése irritált. Úgy behúznék most neki...Bár egyenlőre nála kell laknom. Mert fingom sincs, hogy az én lakásom merre van. Amikor újra a kutyára pillantottam, már nem az az átlagos kutya volt. Démonkutya. A fenevad még mindig rajtam volt és a torkomon fojt le az égető nyála. Üvöltve, próbáltam leküzdeni magamról ezt a valamit, de semmi esélyem nem volt. A nyála is egyre jobban mart.
- Nyomorék, démon...! - Sziszegtem az említett fél felé. Amaz csak egy röhögéssel válaszolt.
- Tudod Sage, nagyon értékes vagy. Főleg a kis időutazó képességeddel. Nem akarod Ethannak elmondani, hogy mit láttál? Vagy éppen megmutatni azt az oly hatalmas erőt amit birtokolsz? - Olyan hirtelen lett a közelembe ez a balfasz, hogy meglepődtem rajta. A démonkutya kicsit eltávolodott tőlem, de még mindig éreztem, hogy a nyála rám csöpög. A démon felé néztem, aki már felvette az igazi alakját. Ocsmányság. Viszont nagy szerencsémre, volt egy éjjeliszekrény és amazon egy váza. Gondolkozás nélkül azért nyúltam, majd ezzel meglepve a démont, agyon csaptam a kutyáját. Örülnék ha ennyibe bele halna, de nem fog. Sajnos ahhoz, hogy meghaljon le kell vágni a fejét. Ami most egy kicsit problémás. Felkeltem az ágyról, még mindig gyengének éreztem magamat. Viszont egyre jobban vissza tér belém az erő. A démon, csak gonoszul vigyorgott rám. Mintha tudná, hogy semmi esélyem nem lenne. Ó, pedig van. Ha kell puszta kézzel ölöm meg. Lehet nem emlékszek rá, de tudom, hogy akkor is képes voltam rá. És most is képes leszek rá. Viszont épp, hogy mozdulni akartam a démon szívét egy kard szúrta át. Az említett természetfeletti lény porrá vált, és a kutya is. Meglepődve pislogtam a megmentőm felé. Adam... Könnyes szemekkel azonnal átöleltem. Valahogy a dolgok kezdtek vissza térni  fejembe. Nem értem ezt, mégis miért történnek ilyen dolgok? De várjunk csak. Amit a jövőben láttam, ott...Adamék nem éltek. Adam már halott volt. De most lehetséges, hogy van esélyem ezt mind megváltoztatni? Ha megtalálom Tristant? Vagy ha rájövök, hogy pontosan mégis mi folyik itt? Adam a  hátamat simogatta, és próbált megnyugtatni. Tehát a barátaim élete az én kezembe van. Egy rossz lépés, és lehet, hogy négy év múlva amit láttam bekövetkezik. Amit nem akarok. Meg kell akadályoznom, hogy bármi is történhessen. Meg kell találnom Ash és Zerafot. Szerintem csak ők tudnak erről az egészről. Vagyis ők sokkal jobban tudhatják, mint én.
- Na, Sage. Nyugodj meg. Tudom, hogy nehéz. De megvédünk.... Ezt tudnod kell. Mi mindig melletted eszünk, akár mi is legyen.
- De...Miattam, fogsz meghalni. Adam, én láttam. Láttam a jövőt! - A könnyek egyre jobban égették a szememet. Nem akarok annak a jövőnek hinni.
- Sage. Amit láttál, nem biztos, hogy megtörténik. Még tudsz rajta változtatni. Ha nem, akkor tudom, hogy boldogan fogok meghalni...
- Adam ne mondj ilyeneket! Kérlek! - A legjobb barátom nem mondott semmit, hanem csak jobban magához ölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről és fájt is. De nem fogom hagyni, hogy meghaljon. Inkább rájövök arra, hogy mégis mire vagyok még képes.
- De mond csak, pontosan mi váltotta ki az időutazást? - Letöröltem az arcomról a könnyeimet, majd a szemébe néztem.
-  Nem tudom. De ez miatt akarom felkeresni azt a kettőt. Ők biztos, hogy többet tudnak mint én.
- Huh, nem lesz egyszerű. Ahogyan te eltűntél, ők is eltűntek. Lehet, hogy csak pár napra is tűntél el, de... Itt kicsit széthullottak a dolgok. A természetfeletti lények kezdenek megbolondulni. Szóval vigyázz velük. - Adam össze kócolta a hajamat, persze én meg rá morogtam, hogy ezt ne csinálja újra. Erre meg csak kiröhögött. Jó érzés volt, újra látni a barátomat. Barát. Vajon Ashnak esett valami baja? Nem akarom, hogy baja essen. Sőt én nem akarom, hogy bárkinek is baja essen. Adammal együtt elhagytuk az épületet, majd megmutatta, hogy hol lakom. Óh, és közölte velem, hogy még mindig nem jó a fűtés, így nála kell, hogy aludjak. Persze nagyon hamar észrevette, hogy a jókedvemnek lőttek. 
- Sage, Ash is előfog kerülni. Ő legalább tud magára vigyázni, nem mint te. 

- SEGGFEJ! - És nem valami kedvesen a vállába ütöttem. Adam ezt csak egy nevetéssel nyugtázta, és örülhetett annak, hogy kicsit javított a hangulatomon. Naja, abban nem lennék olyan biztos. Még mindig aggódok. Mi van ha valami baja esett? Ha kimegyek ahhoz a tóhoz, akkor megint ott lesz? De ehhez meg kell várnom az estét és meg kell várnom, hogy Adam elaludjon. Addig nincs semmi esélyem. Amolyan húsz perces lassú séta után csak megérkeztünk valami kajáldához. A gyomrom most nagyon örülhet, hogy valami ételhez jut. igaz, hogy csak egy Hot Dog de jobb, mint a semmi. Az egészet, majdnem egybe nyeltem le. Jó érzés volt, végre valamit a gyomromba tölteni. De épp, hogy megérkeztünk Adamékhoz nekem kikellet adnom a gyomrom tartalmát. Egész úton azon járt, a fejem, hogy a jövőbeli dolgok tényleg megtörténtek-e. Hogy tényleg kielégítettem Tristant, hagytam, hogy megdugjon... Nos ennek hála, sikeresen mindent kiadtam magamból. Gondolkozva a kiadott szobába mentem, majd az ágyba dőltem. Könnyek kezdtek újra folyni az arcomon. Rettenetesen éreztem magamat. Nem akarom, hogy így nyúljon hozzám bárki is. Ez egyszerűen undorító. Nem vagyok egy játékszer. Nekem is vannak érzéseim. Főleg, hogy ezek az érzések más iránt vannak. Komolyan mit gondolhat rólam az angyal? Ő is csak játékszerként tekint rám? Vagy talán több lennék, mint egy kis hangya? Hirtelen Adam lépett be a szobába és megfogta a karomat, majd kiráncigált az ágyból le a nappaliba. Onnan a konyhába.

- Nekem ne depizzél. Most szépen megfogsz tanulni főzni. Semmi ellenálást nem akarok látni!