A Sharingan mögött

Múlt I.: Rózsaszín fürtök

Nekem, a legfiatalabb Uchihának szokványosan indult a napom: felöltöztem, bepakoltam a shurikenjeimet és kunai-jaimat, majd a konyha felé indultam, hogy elköszönhessek a szüleimtől, de odafelé mindig reménykedtem, hogy Itachit, az elfoglalt bátyámat is ott találom.
Sajnos a reményeim cserbenhagytak, az ajtóból csak a mindig mosolygós anyukámat, és a tekintélytparancsoló apukámat pillantottam meg. Megöleltem őket sorban, majd elindultam a klán elkülönített városkájának kijárata felé.
Útközben már messziről felfedeztem az aranyló szőke bozonttal a fején, és narancssárga kezeslábasban bandukoló barátomat, Uzumaki Narutot. Oda is futottam, kikerülve egy visítozó lánytársaságot és hátulról ráijesztettem a fiúra.
- Mit ijesztgetsz, hát azt akarod, hogy elvigyen a szívroham?! Persze, akinek Sharinganja van, annak könnyű, a legmélyebb gondolatainak a fenekén is látja, ha valaki hátulról sprintel felé. - visítozott Naruto. Ez a magas c-n való ordibálás általában idegesítő, de az én családomban mindenki olyan, mint aki karót nyelt, legalább ilyenkor lehetek egy hevesebb emberrel.
- Jólvan- jólvan, csillapodj! Min gondolkoztál olyan nagyon?
- Szerinted emlékszem? Először a lányok visítása, majd a te kis manővered zökkentettek ki. Apropó - csillant fel a szeme - annyi lány epekedik utánad, téged ez miért nem érdekel?
- Téged sem érdekelnének, ha minden nap ezt hallgatnád. - zártam le a témát, majd csendesen lépkedtünk tovább a murvás úton.
Már közel jártunk, látni lehetett Konoha jelképét a fa mögül.
Mikor beléptünk, autómatikusan keresni kezdtem valakit. Egy piros hajpántot, vagy hogy hívják azt a lányok. Meg hosszú leomló hajat. Nem jó, az összes haj itt hosszú és leomló, kivéve Hyuga Hinatáét. Színtelen szemei felcsillantak, de hála az égnek, nem azért mert én léptem be. Tovább kutattam a szememmel. Rózsaszín hajzuhatagot kezdtem keresni, mert abból kevesebb van, pontosabban csak egy. És meg is találtam a Yamanaka Ino mellett cseverésző Haruno Sakurát.
Szinte elvarázsol a sok szőke meg barna között a rózsaszín, a gyönyörű smaragdszemekkel párosulva. Ez azért lehet így, mert nekem majdnem mindenem fekete, kivéve a bőröm, mert az hófehér. Olyan unalmas, ráadásul az egész klánom ilyen. De itt ez a lány, aki mindenből a lehető legérdekesebbet kapta, az én szemeimet meg egyszerűen csak vonzza a látványa.
Be kell fejezzem a bámészkodást, ninja akarok lenni, azért vagyok itt! -hesegettem el a gondolatokat a fejemből.
A csengő megszólalt, de Iruka sensei nem ment be az épületbe, hanem kint állt és várta, hogy odasorakozzunk elé.
- Rendben gyerekek, ma áttérünk a harc alapkellékeire: a késekre! Ki tudja megmondani melyeket használjátok ti, geninek?
Többen heves jelentkezésekbe és ugrálásba kezdtek, hogy ők kapják az elismerést.
- Nyugalom, én választok! Kiba?
- Kunai és shuriken, sensei! - jelentette ki a fiú olyan diadalmasan, mintha legalább egy új technikát talált volna ki.
- Nagyon jó Kiba! Nos, ki tudja nekünk bemutatni a shuriken használatát? - mondta, de már a mondat végénél rám szegezte tekintetét, így én előléptem.
- Gyere csak Sasuke! - állt félre a gyakorlótábláktól.
Kilépdeltem a tömegből, de szememmel megintcsak a rózsaszín fürtöket kerestem. Azt akartam látni, hogy ő is az visongó lányok között ugrál és rám szegezi a zöld szempárt. Közöttük viszont nem találtam, csak messzebb tőlük, hátul, Tentennel beszélgetett. Nem zavarta, hogy én szerepelek, sőt figyelmenkívül hagyta.
Elővettem hat shurikent, hátha a csörgésre idefigyel. Mintha direkt csinálná, mosolyogva cseveg tovább. Kezdenek az idegeim megfeszülni. Miért tulajdonítok ennek ekkora jelentőséget? Csak eldobom és megyek a dolgomra! - utasítottam magam.
Kitöröltem mindent a fejemből, csak a csupasz rúdra koncentráltam, amiben mindjárt felsorakoznak egymás alatt a shurikenek. A karom meglendítettem úgy, ahogy Itachi tanította:
"Lásd magad előtt, hogy fognak belevésődni"
És igen, hajszál pontossággal ütköznek a pengék a fának, majd ottmaradnak.
A lányok keltette zaj között Sakura újongását akartam hallani. Ha mindenki unottan nézne, de ő ürülne, az elég lenne.
De nem. Csakazértsem. A smaragdok nem rám, hanem továbbra is Tentenre szegeződtek.
Hírtelen elfogott a méreg, hogy lehet, hogy ide sem figyel?! Elsötétült minden, egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a kezem egy hetedik shurikenért nyúl, és belehajítja a pontosan Sakura mellett álló fába.
Ekkor már mindenki, beleértve őt is, rám figyelt. Elértem, amit akartam, csend lett és a zöld szempár is rámszegeződött. Annyi külömbség azért volt, hogy azok a szemek, amik eddig sugároztak, most megdermedten, fény nélkül meredeztek.
- Sa-Sasuke-kun... - hallottam a lány vékony hangját.
Ezután susmorgást lehetett csak hallani, meg Iruka sensei-t, aki megpróbálta visszacsinálni a jó hangulatot.
Visszatámolyogtam Narutohoz, akinek az arckifejezése nem éreztetett semmi jót.
- Mi ütött beléd? Meg akarod ölni Sakura-chant?! - kérdezte szinte már hisztérikusan.
- Nem, én... én csak nem szeretem, ha valaki beszélget miközben koncentrálnom kellene - jutott eszembe a frappáns válasz.
- Persze, mert Ino és a többiek vinnyogása nem zavar - vetett ellent Naruto - Meg különben is, hogy jut eszedbe ezért felédobni egy kést?! Mit teszel, ha eltalálod?!
- Nem találtam volna el... - mormoltam magam elé ezzel magamat is nyugtatva.
Ezután az incidens után aznap többet nem kerestem a szememmel, sőt, ha esetleg a látókörömbe került elfordultam. Rögtön a tettem után beláttam, hogy ezzel mindent elszúrtam, nem csak Sakurát illetően. Már biztos értesítették apáékat, hogy kishíján kinyírtam az egyik osztálytársamat, erre aligha tudok elfogadható magyarázatot adni, egyetlenegy ember lesz, aki majd megért:
a bátyám.
Minden perccel jobban égetett a vágy, hogy megszólaljon a nap végét jelző csengő, és én hazamehessek. Mikor ez megtörtént, elsőként iszkoltam ki a kapun, hátrahagyva mindenkit. Isten mentsen attól, hogy összefussak a rózsaszín fürtökkel, legalább száz méter előnyömnek kell lennie, hogy futva se tudjon beérni (mintha ez minden vágya lenne).
Tökéletesen el is értem volna addig a fordulóig, ahol Sakura befordulna én meg mennék tovább, tehát ahol kikerülhetnék a veszelyzónából, ha nem botlom bele Itachiba.