Story Of My Life

Season 3. Chapter 10. (97.)"Ne sírj"

Sziasztok! Itt vagyok a következő résszel! Nem tudom még, hogy mikor tudom hozni a következőt, de nem hiszem, hogy jövő héten menni fog! Részt veszek egy versenyem, és majd október 25.- éig kell kiolvasnom egy könyvet, és megcsinálni a hozzá tartozó feladatot! Meg most fogom írni a 100. részt, így több időbe fog telni annak a megírása!

Megértéseteket köszönöm, úgy ahogy a kommenteket, és a Vote- okat is! 

Puszi! Jó olvasást!  

Kelj, hogy mindig ölelj!

.::Lily Smith::.

Louis gyengéden ért az arcomhoz, azonban a mosoly még mindig ott állt csodás arcán. Fekvő helyzetben tudtam tanulmányozni arcának minden egyes szegletét. Jól az eszembe kellett vésnem, hiszen nem tudhattam meddig lehet még mellettem. Rádöbbentem, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem. Igaz, hogy egy szép mese az egész szerelem dolog, de mi értelme, ha egyszer úgyis szétszakít minket valami, vagy valaki. Mi értelme volt, hogy szerettem, hogy Ő szeretett?

- Min gondolkozol, szívem?- zavart fel a férjem az elmélkedésből.

- Csak azon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vagy nekem!- itt megbicsaklott a hangom, Lou arcáról a mosoly pedig lehervadt. – Sohasem akarlak elveszíteni!

Közelebb húzott magához, így a testünk egymáshoz simult. Átkarolta a derekam, én pedig a fejem a hónalja hajlatába fúrtam. Nem sikerült magam túltenni ezen a sírásrohamon. Zokogtam, de menthetetlenül.

- Ne sírj, szerelmem! Tudod, hogy utálom, ha sírsz! Kérlek!- mondogatta. Érződött a hangjában, hogy néha meg- meg bicsaklott. Már csak az hiányozna nekem, ha ő is sírna. Kibontakoztam az öleléséből, hogy rendbe tegyem magam a fürdőszobába. Kiérve belenéztem a tükörbe, de bát ne tettem volna. Az üvegből egy megtört nő nézett vissza rám, akinek elvették az önbecsülését. Úgy is éreztem magam. Még szerencse, hogy nem volt rajtam semmilyen smink, hiszen biztos voltam benne, hogy lefolyt volna. Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehetett az idő, azt hiszem már elmúlt éjfél is. Hiába voltak feldagadva a szemeim, nem éreztem fáradságot, inkább mérhetetlen fájdalmat. Szükségem volt egy forró zuhanyra, hogy egy kicsit talpra tudjak állni. Levetettem az egérszürke cicanadrágom, majd a piros ujjatlan felsőm is a mosógépen végezte, csakúgy, mint a sportmelltartóm. Beléptem a zuhanyfülkébe, majd megengedtem a forró vizet. Le akartam mosni magamról mindent, ami a szívemet nyomta. Meg akartam tisztulni, lelki értelemben.

.::Louis Tomlinson::.    

Vajon meddig lesz bent a fürdőszobában? Aggódjak?Menjek be?Vészóra kijött a szerelmem, mosolyogva. Kicsit furcsálltam, de csak örülni tudtam annak a mosolynak. Egy szál alsónadrágban léptem oda Lily- hez. Átfogtam a derekát, míg ő a karját a hajamba fúrta, és meghúzta néhány tincsemet. Basszus! Ez a nő tudja a gyenge pontom, bár az lenne a baj, ha nem tudná ennyi év után. Ezzel a cselekedettel most tényleg beindított,és minél hamarabb le kellett szednem róla az az átkozott törülközőt. Miután megszabadítottam a zavaró anyagtól, belemarkoltam formás popsijába, melynek hatására felnyögött, és egyből az ölembe ugrott. Vékony lábait a bokszerem szélére kulcsolta, én pedig majd' szétdurrantam. Gyorsan kellett cselekednem,így egyből az ágyhoz cipeltem. Lefektettem rá, majd felé másztam. Nem vacakolt olyan sokat, egyből lerántotta az egyetlen textilt, ami képes volt közén állni. Ajkán az a bizonyos pimasz mosoly jelent meg, amely szinte képes volt eljuttatni a csúcsra. Megfogtam a csuklóját és a feje fölé emeltem végig a szemébe nézve. Az említett testrész alját megcirógattam, mire elhúzta a kezét. Valami furcsa tapintása volt, ezért ismét a kezembe vettem. Szemügyre kellett vennem. Nem volt túl világos, de tudtam mit éreztem az előbb...