Young Blood |befejezett|

Első levél: Kedves Anya!

"Kedves Anya!

Tudom, mindig magadat hibáztattad Apa haláláért. De ugye azokat az estéket nem felejtetted el, amikor megvert? Azt is tudom, milyen nehéz volt Neked.
Az alkoholba fojtottad a bánatod, pedig Neked csak egy jó pszichológus kellett volna.
Olyan lettél, mint Apa.
És Én ezt nem akartam.
Ittasan tértél haza minden egyes nap, egy kis sebet ejtve rajtam.
Mocskos szavakkal illettél Engem, nem érdemeltem meg..
Anya, Te bántalmaztál!
Milyen édesanya vagy te?
Nem tudod, milyen érzés volt homályos tekintettel végig ülni a tanórákat, hogy milyen volt éjszaka az ágyamban feküdni, és csak sírni, miközben égették a forró könnycseppek az arcomat.
Mindig vörösek voltak a szemeim, alatta karikák húzódtak, és lefogytam.
Közre játszottál a halálomban.
Amikor olvasod ezt a levelet, remélem, hogy egy kicsit azért bánni fogod azt, amit Velem tettél.
Hogy részben miattad választottam ezt az utat.

Szerettelek. De ezek után már nem tudtalak szeretni. Remélem, megérted. Viszont örökké kötni fog hozzád valami. A közös vonásaink. Nem tudsz letagadni, ahogy én sem tudlak Téged.
Lehet, hogy pont ez a baj.

Ashley"

A lány fáradtan tette le a tollat a kezéből. Arcához nyúlt, végigsimított rajta. Mély levegőt vett, majd kifújta azt.
Borítékba helyezte a levelet, anyja nevét ráírta a borítékra. Szekrénye aljára dugta a levelet, mikor kiabálást és kulcszörgést hallott.

- Te kis suttyó, hogy nézel ki? Milyen szörnyet szültem? - préselte ki magából a szavakat kisebb akadozásokkal Ashley anyja. Ismét ivott, áramlott belőle az alkoholszag.

Ashley csak lehunyta szemeit, majd egy műmosolyt erőltetett arcára.
Leült a kanapéra, felhúzta a térdeit, majd a karjaival átkulcsolta azt.
Tűrte anyja sértő szavait, de belül összetörve, megalázva érezte magát.
Megszokhatta volna, de egyszerűen képtelen volt ehhez hozzászokni.

Várta a következő napot, várta az utolsó perceket, amikor végezhet magával, hogy ne kelljen több szörnyűséges percet átélnie.
Fülére tapasztotta kezeit, kifújta a levegőt.
Ashley a szőkésbarna hajába markolt, muszáj volt levezetnie fájdalmát, száját véresre harapdálta.
Egyszerűen nem bírta már, nem tudta elviselni.
De amint eszébejutott a halála, nyugodtság töltötte el.
Elképzelte, ahogy a kötélre hurkot köt, feláll a székre, a nyakába akasztja a durva anyagú kötelet, majd lelép a székről.
Csak ezt várta.
Semmi mást.