Szösszenetek

Stony

Arra ébredtem, hogy alig kapok levegőt, mikor kinyitottam a szemem azt láttam, hogy Tony terül el a mellkasomon. Én szeretem tényleg mikor bújik, de amikor egész testével rám fekszik az egy picit sok.

- Tony - ráztam meg a vállát, amire csak egy apró nyögés volt a válasz. - Tony, gyerünk, nem kapok levegőt - nyaggatam tovább. - Menj egy kicsit arrébb! - könyörögtem kómásan.

- Nem akarok - nyavajgott és még szorosabban hozzám bújt.

- Ismétlem: Nem kapok levegőt.

- De szejetlek - gügyögte a mellkasomba én pedig nem bírtam ki, hogy nem nevessek fel.

- Én is szeretlek Tony, de akkor is le kell szállnod rólam - simogattam barna haját.

- Nyem - nyüszögött és tudtam, nagyon közel van ahhoz, hogy visszaaludjon.

- De - mondtam és a következő pillanatban fordítottam a helyzetünkön. Tony feküdt a hátán én pedig az ô mellkasán.

- Jézus, megfulladok - nyögött fel és megpróbált eltolni magától.

- De szeretlek - utánoztam õt a sejpítés nélkül.

- Jól van vettem a lapot - sóhajtot mire lekászálódtam róla. - Ez így nem fair - fonta össze karjait a mellkasán. - Bújni akarok - duzzogott.

- Nem azt mondtam, hogy nem bújhatsz hozzám, csak ne úgy, hogy megfulladjak - fordítottam magam felé és a derekánal fogva húztam olyan közel magamhoz amennyire lehetséges volt. Homlokát a a kulcscsontomnál támasztotta míg mutatóujját fel és le húzta a mellkasomon, mire felnevettem.

- Csikis vagy? - kérdezte mosolyogva.

- Kicsit - mondtam és hajába csókoltam.

- Kicsit? - kérdezte.

- Kicsit.

- És mennyire szeretsz? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Nagyon - csókoltam meg most ajkait. - Jobban, mint bármit ezen a világon - mondtam ô pedig szélesen elmosolyodott, majd egy hatalmasat ásított és nemsokára visszaaludt, ahogy én is.