Ellenszenv és szerelem |✔

4. fejezet

Másnap ugyanott, ugyanúgy ébredtem. Hirtelen megijedtem, hogy talán túl későn kaptam észbe, ránéztem a karomon csücsülő órámra, ami 9:58-at mutatott. Lesöpörtem magamról a lehullott falevelek maradványát és lesétáltam a tetőről. Kissé megszédültem a nagy lendület miatt, de hamar visszanyertem egyensúlyomat és tovább indultam. Útközben gondolkoztam a tegnap estén, de mintha kitörölték volna az emlékezetemből. Jacken kívül semmire sem emlékeztem, arra se, hogy mit tett vagy mondott volna. Észrevétlenül elhagytam az erdőt és hazafelé vettem az irányt. Fényesen sütött a nap, de én most is úgy tettem, mint előző este. Kapucni pihent fejemen, talpig feketében majd' megsültem.

Otthon semmi extra nem fogadott, egy kényelmes otthoni szettel a kezemben beléptem a fürdőbe és megengedtem a vizet. Kellemesen hatott a langyos víz, minden egyes porcikámat végigsöpörte. Húsz perc után megelégeltem a víz folyását és elzártam. Törülközőt csavartam meztelen testem köré, hajamat vizesen hagytam. Ám mikor belenéztem a tükörbe, két dolgot is észrevettem. Az első a nyakamon pihenő hatalmas seb, amibe egy fogsor volt nyomódva, örök sebet mutatva rajtam. Ahogy végigsimítottam rajta ujjaimat, úgy kezdett el bizseregni. Aztán mintha ezer tű bökdöste volna – borzasztó volt.

Ne nyúlj hozzá! Nemsokára elmúlik. – szólt a hang a fejemben parancsolóan, bennem meg az ütő is megállt.

- Ki vagy? – forogtam össze vissza a fürdőben, de nem láttam senkit.

Hiába kérem, hogy nyugodj meg, úgysem fogsz. Gondolkozz egy kicsit. – mondta megint, ezentúl elhallgattam. Erősen gondolkoztam, de sehonnan nem jutott eszembe a hang kinézete és neve. Viszont az beugrott, hogy kéri, hogy felejtsem el a nevét.

- Nem tudom ki vagy. Nem tudom mit tettél velem, de nem tetszik. – sírtam fel.

Kislány, honnan veszed, hogy én tettem?

- Érzem. – súgtam a hangnak, aztán ahogy felnéztem, egy szánalmas arccal találkoztam, aki a kezét nyújtotta nekem. Nem tudtam, hogy mit akar, hogyan jött be és hogy termett itt ilyen gyorsan, de elfogadtam kezét. Felhúzott a hideg kőről és megtörölte arcomat. Nem volt mindennapi, az sem zavart, hogy szinte csak egy törülközőben állok előtte.

- Erős, de puhány. Magabiztos, de törékeny. Ember, de mégsem. – lépett el előlem, és hátam mögé állt. A tükörből szemeztünk egymással, és a szavait emésztettem. Ember, de mégsem. Mit jelentsen ez?

- Miért nem emlékszem rád? Miért tudom, hogy mi már találkoztunk, tettél velem valamit, kérted, hogy felejtsem el a neved, de... miért nem emlékszem rád? – fordultam felé és felnéztem a nálam jóval magasabb srácra. Ő aranyosan elmosolyodott és fülemhez hajolt.

- Mert most következnek életed megváltó percei. – ahogy lehelete megcsapta fülemet, kirázott tőle a hideg. – Menj, öltözz át és elmegyünk valahova. – lökött ki az ajtón. Felvettem egy fehérnemű szettet, egy farmert és egy fehér pólót, hajam már megszáradt ezért kifésültem. Sminknek csak szempillaspirál volt rajtam, aztán kiléptem az ajtómon. A fiú megragadta csuklómat, kihurcolt a házamból, beültetett egy kocsiba és elindultunk valahova. Kicsit sem féltem. Nem tudom miért bízom meg benne, de amilyen durva és ellenszenves, annyira nyugtató is. Lopva az utat kémlelő sofőrre néztem, akinek arcán nem tükröződött semmilyen érzelem. Éjfekete haja kissé göndör volt, sötétbarna szemei is a feketével versenyeztek. Izmos karjával erősen fogta a kormányt, mintha valamit érezne.

Engem.