Ellenszenv és szerelem |✔

17. fejezet

- Heather, nyugodj már le! – nevetett ki J.

- Nem nyugszom le! A szüleim biztos már jártak a rendőrségen, tuti biztos, hogy szobafogságot kapok! – kaptam fejemhez, ugyan is belevertem az ajtóba.

- Na látod? Gyere ide. – hosszú csókot nyomott ajkamra, majd ölelésébe vonva homlokomra tapasztotta ajkait. – Ha szobafogságot is kapsz, könnyen tudunk találkozni. – elmosolyodtam kijelentésén.

- Jaj édes istenem, mit műveltél velem?

- Egy szörnnyé avanzsált minket. – nevetett keservesen.

- Hiába látszik annak, az csak egy álca. Nem tudják, hogy milyen tökéletesek vagytok mind.

- Szóval tökéletes vagyok? – önelégült mosolyra húzta száját, mikor elváltunk egymástól.

- Csak nézz magadra. – mutattam rá.

- És te vagy az én tökéletlen barátnőm. – a 'barátnőm" szó idegen volt a fülemnek. Percekig kongott a fülemben.

- M..mi? – dadogtam hirtelen, aztán le is esett, hogy mit mondott. – Hé!

- Kihagytam a legjobbat. – húzott megint magához. – és a legbénább felfogású.

- Jó, itt az ideje, hogy adj gyújtást a kocsira, és vigyél haza! – nevettem el magam és már nyitottam a kocsi ajtaját, hogy beszálljak, mikor a távolból egy igen férfias hang állított meg.

Megdermedve szorítottam a kocsit, és ijedten néztem rá Jackre. Állkapcsát összeszorította, és mérgét nem titkolva szitkozódott. Nem ismertem a hang tulajdonosát, és ez megrémisztett.

- Jack Gilinsky. – szólította teljes nevén egy férfi, teljes szerelésbe felöltözve. Végigmértem minden egyes porcikáját, mire leesett, hogy ő ki, és társai. Vadászok.

Na nekünk itt annyi – gondoltam, magatehetetlenségemben pedig erősen rákulcsoltam ujjaimat Jackére. Azonnal megfogta a jéghideg ujjaimat és szorosan maga mellett tartott.

- Milyen édesek is. A barátnőd, Jack? – szinte már nyávogott a főkolompos.

- Nem volt elég az, amiért elmentünk? – sziszegte farkasfogai között a mellettem álló izzó tűz.

- Jaaj Jack. Vissza az agyarakkal.

- Finn! – ugrott ki a ház ablakából felbőszülten Harper, mögötte csillogó szemekkel a fiúk. Molly nem sokkal utánuk érkezett meg, ő a segítségemre igyekezett.

- Molly, Molly, Molly... - ingatta fejét –ezek szerint- Finn, mikor eltakart engem. – Tudod, hogy ilyenkor mi jár, ha eltakarod a megölendő egyedet.

- Ő a testvérem! Bármit megtennék érte! Ereszd belém a nyilat. – szegezte fel állát. A szívemet megmelengette volna, hogy a testvérének hívott és, hogy bármit megtenne értem, de ebben a helyzetben nem mertem elpuhulni. Molly hátát kiégetve figyeltem előre, mikor... mikor a lány egyszer csak elvágódott előttem ordítva.

- MOLLY! – szaladt felé Harper, de ő is úgy járt, mint Jack nővére. Mindketten a kocsi mellett feküdtek és vérző végtagjukat fájlalták. Sam védelmezésükre indult, szerencséjére belé nem eresztettek nyilat.

Ez mind az én hibám – hibáztattam azonnal magam. Ha nem lennék akaratos, minden másképp alakulna!

- Most viszont – emelte rám a tekintetét a mocskos Vadász – Gyere ide aranyom.

- Nem. Megy. Ő. Sehova. – szótagolta kezemet elszorítva Jack.

- Jack, úgy akarsz járni, mint a nővéred? Addig eresztem beléd a nyilaimat, míg el nem engeded a lányt.

- Ha rajtunk múlik, akkor a nyilai az ön segédeiben végzik. – Daniel ellenszenve egy újabb szintet lépett felfelé. Bennem pedig a félelem lépett vagy ötöt.