Este kilenc van,már sötétedik.A csendes,kihalt utcán vízhangzik a cipőm dobogása.A kopott kapucnimra nyugtató,tompa hanggal csepeg az eső.A pislákoló utca lámpáinál repkednek az éjszakai lepkék.A távolban egy kutya ugatása hallatszik.Boldog vagyok,hogy itt lehetek.Mióta nincsenek szüleim,azóta megtanultam értékelni azt amim van.De ez nem fontos,a múlton már nem lehet változtatni,csak a jövőn.
Amúgy már öt éve utcagyerek vagyok,de egy egész utcányi ember gondoz.Például itt van Zoli bácsi,aki mindent tud,de nem akarja bevallani,és még itt van Judit néni,aki mindíg meghív ebédelni.Ja és itt van a kis Marci,akire mindíg én szoktam felügyelni,mikor nincsenek itthon a szülei.Egyszóval itt lakom (tudom,hogy kettő lett:)).
