Fast&Furious ▶K. Raikkönen◀

▶23

Eldöntöttem, hogy nem nézek hátra. Ha egyszer döntésre jutottam, akkor nem néztem vissza.
Csak reménykedni tudtam, hogy van annyi esze, hogy átgondolja, és jól dönt.
Már elértem a kocsit, amikor halottam, hogy valaki fut utánam.
Fellélegeztem, hála Istennek! Csak megjött a jobbik esze.
Megfordultam.
-          Beszélnünk kell!
Értetlenül néztem rá. Ekkora csalódást. Hát sose azt kapjuk, amit várunk!
-          Jól vagy?
-          Persze Bruno! Mit akarsz?
-          Én nem ….
-          Nem ezt akartad, csak poénkodtál. Tuuuudom. De elbasztad.
-          El. De én is megittam a sós piát. Nem lehetnénk egálban?
-          És milyen volt? –vigyorogtam.
-          Többé nem iszom édes vörösbort.
Kitört belőlem a nevetés.
-          Legalább valaki jól döntött.
Értetlenül nézett rám.
-          Kimire célzol? –érdeklődött.
Felvontam az egyik szemöldököm.
-          Azt láttam, hogy beszéltél vele a homeban. Miről maradtam le? Reggel te vezeted a kocsiját, az én cuccaimat viseli, és dirigálsz neki, most meg nálad van a kocsi kulcsa. –bökött a kezemre.
-          Hosszú történet. És nem happy end a vége.
-          Van rövid változat?
-          Igen. Felkaroltam a kivert kutyát, aztán bejöttünk a kocsijával. Megköszöntem, neki, aztán felajánlotta, hogy elvisz kajálni, de elküldtem a francba, és bekattant.
-          Mit csinált veled az a szemét?
-          Semmit. Azt hiszem tőlem várta, hogy kihúzom a szószból. De miután elküldtem melegebb éghajlatra, hiába próbáltam mégis segíteni.
-          Hát igen rájárt ma a rúd! Szép műsort adott le neki Heikki!
-          Ha jól emlékszem azt mondta Kimi, hogy Heikki közölte, hogy ott dögöljön meg, ahol van.
-          Hohóóó! Ez csak a jéghegy csúcsa! Heikki vagy fél óráig osztotta az észt, hogy ilyen meg olyan szemét, meg mocsok fasz, és hogy miért nem segít magán és a világon azzal, hogy háromhatvannal neki megy a bajnokok falának Kanadában!
-          Jézusom!
-          Az. De várjál, Heikki azt mondta neki, ha még egyszer keresni meri őt, kiveri a lelket Kimiből. És hogy felejtse el, hogy valaha az életben barátok voltak, mert Kimi senkinek sem a barátja, csak egy egoista disznó, aki emberileg nulla. Egy tanulatlan vidéki suttyó paraszt, akit még a felesége is elhagyott, mert hosszabb távon lehetetlen elviselni, egy ilyen tahó, és erőszakos embert. Meg, hogy nem véletlen, az Iceman név, mivel ő egy érzelmileg sivár, sőt érzelem mentes gép, akiért senki nem adna még egy centet se.
Lezsibbadtam. Ez most így nagyon erős. Még nekem is, aki csak tömörítve hallja.
-          És erre Kimi?
-          Semmi. Állt a monológ végén bólintott, és elment. Aztán Kubica mesélte, hogy áthallatszott a homejukba, mivel Kimiék mellett áll az övék, hogy Horner fél órát üvölt Kimivel a vezetése, a késése és az esti balhé miatt.
De, a hab a tortán, azaz, mikor Fer eldalolta, hogy Ecclestone behívatta, amikor, pedig megállt az ajtó előtt, hogy kopogjon, kihallatszott a hangszigetelésen keresztül, hogy Berni papa hogy osztja az ész. Ordított az illetővel, hogy ha nem szedi össze magát kibassza a Forma 1-ből, és garantálja hogy semmit nem fog vezetni, csak traktort a földeken. Aztán később kijött Kimi.
Neki dőltem a kocsinak.
-          Jól sejtettem én.
-          Mit?
-          Hogy nagy a baj! Nagyon ki volt borulva, mint aki nincs magánál. Elmondtam a véleményem, és felajánlottam a segítségem, mondtam hogy gondolja meg, mert ha elmegyek többé nem érdekel mi van vele.
-          És?
-          Látod itt valahol? –mutattam körbe. – Menjünk enni! – megráztam a kulcsokat Bruno előtt.
-          Menjünk az enyémmel! Én vezetek! – és már ki is kapcsolta a jól ismert Mazda riasztóját.
-          Remek, amúgy is hulla vagyok.
Kinyitotta előttem az ajtót, és beszálltunk.
-          Hova menjünk? –érdeklődött.
-          Marokkóiba. Felhívom őket tudnak e fogadni, ha nem akkor abba a kis kínai büfébe.
Bólintott. Bedugta a kulcsot, ráadta a gyújtást, és elindultunk. Menetközben felhívtam a marokkói vendéglőt, de teltházuk volt, úgyhogy szóltam Brunonak, hogy marad a kínai.
Alig húsz perc alatt ott voltunk. Egy kis picike büfé szerűség volt, alig huszonöt ember számára. A bejárattól jobbra egyszerű asztalok, és székek egymás mellett, velük szemben az átlátszó üveg pult mögött ínycsiklandónál ínycsiklandóbb ételek sorakoztak. A mennyezetet kazettás festett színes sárkányos minta díszítette, falakon egyszerű bambuszra festett képecskék díszítették. Valamilyen kellemes, lágy, kínai zene szólt.
A  kaja pedig választék végtelennek tűnt: pekingi kacsa, többféle csirke: szezámmagos, édes- savanyú, csípős, paprikás, hagymás, bambuszrügyes volt még nyolckincs mártás, tofu, csirkemáj pirítva és zöldségesen, és még sorolhatnám.
Végül egy csípős leves, és egy adag rizst szezámmagos csirkével, és nyolckincs mártással kértem. Bruno is. Ha ő választott sose ette meg, mert túlvariálta, az, amit én általában kitaláltam magamnak valahogy neki is bejött. Nem engedett fizetni, amiért kivételesen nem veszekedtem. Hagytam had vezekeljen. Pár perc után megkaptuk a kaját, és egy órás beszélgetés mellett ki is végeztük.
Mindenféléről folyt a szó, sportról, zenéről, filmekről, hogy mekkora barmok a pilóta társai. Szóba került, a délutáni teszt, mesélte, hogy a szerelők mindenhol híresztelték a boxban, hogy mekkora ász vagyok, mert mindent elmondtam, szinte szóról szóra, és ez milyen nagy segítség nekik. Mesélte, hogy neki is tömegével volt gondja az autóval. Találkozott Schumival, meg
Coultharddal is és náluk is gondok voltak.
Ránéztem az órára kiderült, hogy már féltizenegy elmúlt, így megkértem Brunot vigyen vissza a pályára. Haza akartam menni, de semmi értelme sem volt, ha hazavitetem maga az több mint fél órát út, és reggel meg keljek egy órával hamarabb hogy beérjek időbe, a reggeli csúcsforgalom miatt? Francokat. Jó nekem a szépen berendezett is ötven négyzetméteres kis home lakásom.
Nehezen sikerült ki könyörögni a főnöknél, de végül beadta a derekát. Egyszerű fehér falak, pár japán, kínai fekete fehér kép. Bejárat után kis előszoba onnan nyílnak a helyiségek, szemben a belépővel a konyha és a fürdő, balra a nagyszoba, jobbra egy kisebb.
A nagyobb szobában, a berendezés kényelmes, egy kihúzható kényelmes piros heverő, szemben vele plazma tv, playstation, dvd, egy kis szekrény, pár könyv meg egy kis asztal a kanapé bal oldalán a laptopnak. Meg két közepes ablakok, rolettával.
A konyhában van egy elektromos tűzhely, és pár edény, az egész krómozott acél, fehér csempével. A fürdőszoba egyszerű, egy kis masszázs zuhanyzó, és egy aprócska kézmosó van benne.
A kisebb szoba a háló, szintén fehér falak egy szélesebb ágy, meg egy beépített szekrényszerűség, az ajtótól balra.
Ha nem akartam szállodába menni akkor tökéletes. Most viszont nagyon vissza szerettem volna húzódni ide, egy kiadós alvásra.
Kértem Brunot, hogy menjünk, mert kész vagyok, de egy adag kaját kértem elvitelre, biztos ami biztos alapon.
A visszaút teljese kiesett, csendben voltunk, én meg bambultam kifelé az ablakon.
Beértünk a parkolóba, és gyors és könnyes búcsút vettem Brunótól, mivel szerinte is inkább zombi voltam, mint ember.
Ahogy átvágtam az utat a homeok, és kamionok közt vissza, a Wendettiék felé, valami megütötte a fülemet. Valami nyöszörgött valahonnan.