Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

11. JOSH/ISABELLE

JOSH

Az este további része csöndesen telt el. Nem bírtam aludni, végig csak a David-del való beszélgetés zajlott le a fejembe. Addig értem, hogy az öcsém szerelmes az én barátnőmbe, csak azt nem tudom, hogy ez viszonzott-e.

Oldalamra fordultam és a nekem háttal fekvő Isabelle vállára tettem a kezem, de rögtön vissza is húztam. Nem akarom felébreszteni. De ekkor megmozdult és felém fordult.

- Bocs, ha felébresztettelek. – simítottam ki egy hajtincset az arcából.

- Nem ébresztettél fel. Nem tudok aludni. – rántotta meg a vállát.

- Én se. – összekulcsoltam kezünket és azt néztem, ahogy hüvelykujja körözik a kézfejemen.

- Josh, mondanom kell valamit! – rögtön rákaptam a tekintetem és egyből aggodalom lett úrrá rajtam.

- Mi a baj? – kérdeztem a legnyugodtabb hangnemben. Szóra nyitotta a száját, majd hezitálva, de kinyögte:

- Emlékeztem... valamire. – lesütötte a szemét és még kíváncsibb voltam.

- Elmondod? – próbáltam a szemébe nézni, de nem hagyta. – Nem muszáj, ha ne...

- Egy szobában voltam. – vágott a szavamba. – Fáztam, féltem és mindenem koszos volt. Kellemetlen érzés fogott el valahányszor csak megmozdultam, főleg odalent. – rögtön tudtam mire gondol és nem biztos, hogy tudni akartam a többi részét. Dühömbe összeszorítottam az álkapcsomat és próbáltam nyugodtnak látszani.

- Egyszer csak bejött egy férfi. Azt mondta, hogy most játszunk egyet, és nekem esett. – a sírás úgy fojtogatta, mintha nyomnák ki belőle a könnyeket. – Megerőszakolt. – nem bírta tovább és könnyei patakokban kezdett folyni. Rögtön magamhoz húztam és szorosan tartottam. Ha megtalálom azt a köcsögöt, aki bántotta én...

- De várjunk. – kényszerítettem, hogy nézzen a szemembe. – Hova voltál bezárva? – letörölte szeme alól a lefolyt könnycseppeket és felnézett rám.

- Nem tudom. – remélem nem lesz örök titok, mert muszáj lesz kinyírnom azt a faszt, aki megerőszakolta.

- Most már itt vagyok, és nem hagyom, hogy bárki is hozzád nyúljon. Leszámítva engem. – vicceltem el a végét. És sikerrel is jártam, mert Isabelle elmosolyodott.

- Még neked sem szabad mindent. – vigyorgott és sokkal jobban szerettem, mikor végre mosolyogni láttam. Sugárzott. Egyszerűen látszott, hogy ő nem tud emberekre haragudni. Ha mégis annak az embernek valami csúnya dolgot kellett tennie, hogy Isabelle bedühödjön. Mint például nálam.

- Ezt kimondta? – húztam össze a szemem. – Hadd kényeztessem néha magam és a barátnőmet. – fúrtam bele nyakába az arcom és harapdálni és szívni kezdtem a bőrét.

- A barátnődet? – kérdezte vissza, de a kéjtől elcsuklott a hangja, ahogy megtaláltam érzékeny pontját.

- Tudod. Egy fiú meg egy lány, akik együtt vannak és barátnőnek meg barátnak hívják egymást. – mormogtam már a fülébe, mire megütötte a karomat.

- Tudom, hogy mit jelent. – förmedt rám én meg felkuncogtam.

- Persze, hogy tudod. – leheltem egy puszit a szájára és tovább csókolgattam, immáron lejjebb. – Túl sok rajtad a ruha. – morogtam elfulló hangon, ahogy lecsúsztattam a toppja pántját a vállán. Teljesen szabad maradt a kulcscsontja és válla, majd ott folytattam utamat.