Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

12. JOSH

Tudom, hogy van valami gond, de Isabelle nem akarja elmondani. Nem tudom, hogy mitől tart, de inkább én se feszegetem a húrt. Tudom, hogy már így is érzékeny ponton vagyunk, mióta elváltunk, nem vagyok benne egészen biztos, hogy újra akarom ezt az egész szétmenést, vagy mit...

Már felkeltem az ágyból hajnalok hajnalán és veszem fel a pólómat, mikor szemem sarkából látom, hogy Isabelle mocorog az ágyban. Odamegyek az oldalára, és leguggolok elé. Kisimítom az arcából selymes haját, majd megsimogatom lágyan az arcát.
- Babe! - suttogtam neki lágyan. Édesen összeráncolta a homlokát, de nem nagyon akart felkelni.

- Mi az? - kérdezte rekedten. Szeme továbbra is csukva volt, és inkább még jobban összeszorította.

- Sajnos nem mondhatok sokat, csak arra kérnélek, hogy öltözz fel és gyere le, szerelmem. - fél szemét kinyitotta és rám nézett.

- Van valami baj? - hangja egy kicsit már kitisztult, de még mindig lehetett érezni, hogy most kelt föl.

- Nem, dehogy. Ne aggódj, csak készülj el, kérlek. - egy kisebb fáradt nyögés kíséretével felült, de gyorsan kezét a hasához kapta és elállt a lélegzete. Szemeim hasára emeltem, gondolkoztam, hogyha van valami baja, akkor miért nem mondja el nekem... Keze egy darabig hasánál időzött, majd gyorsan ledobta magáról a takarót, és megpróbált felállni, de elvesztette az egyensúlyát. Volt annyi időm kapcsolni, hogy még időben el tudjam kapni. Arca elsápadt és már rögtön ugrott ki a karjaimból, hogy elrohanjon valahova. Feltételeztem, a fürdőbe ment, így én is. Nem először látom azt, ahogy a WC fölé görnyed, és sugárban hányni kezd. Öklöm összeszorul és képtelennek érzem azt, hogy most itt tudnék maradni.

Isabelle bő 20 perc múlva megérkezik az emeletre, ahol összepakolt táskákkal várakozunk a család többi tagjával. Meg áll egy pillanatra a lépcsőn és értetlen arcot vág.

- Mi folyik itt? - kérdezte, majd lelépett a maradék néhány lépcsőfokról.

- Elmegyünk. - jelentette ki egyszerűen az apám.

- Micsoda? - Isabelle összezavarodottsága még nagyobb lett és láttam rajta, hogy most már végképp nincs meg neki semmi se.

- Elmegyünk. El a faluból. - mondom, közben megfogom a kezét. Érzem, ahogy megszorítja, és szinte érzem a félelmét benne.

- Hova? És miért? - a folyamatosan pakoló apám és anyám felé kérdezett, de ahogy látta, hogy nem fog választ kapni, rám kapta a tekintetét.

- Arra a biztonságosabb helyre megyünk, ahol voltam. - Isabelle először mered maga elé, gondolom, próbálja összerakni a kirakós darabjait.

- Mikor? - kérdezte miután kitért a kábulatból.

- Most kell elmennünk. Ezért kértem, hogy sietned kell... - folytattam volna tovább azzal, hogy, de elrohantál hányni, viszont rájöttem, hogy nem akarok ebbe most belemenni. Majd még lesz rá lehetőségem, hogy beszéljek vele... Remélem.

- Emberek! - rontott be a lakásba lihegve Aaron. Mikor be volt zárva a ketrecekbe, a Központba, egész más ember lett. Félni kezdett. - Most nyomban kell indulnunk! - megjelent a háta mögött sorstársa, Dana, akiről mondanom se kell, mennyire összeroppant azóta.

- Van egy kémünk. Valaki beköpött minket a Központnak! Most ide tartanak, szóval gyorsan le kell lépnünk! - izmaim megfeszültek és rögtön Isabelle-t kezdtem védeni.

Dana kirohant, mögötte Aaron, majd a családom habozás nélkül elhagyta a házat. Lenéztem Isabelle-re, aki félőn belenézett a szemembe. Megfogtam az arcát és közelebb húztam az enyémhez, egy rövid, de mégis érzelmes csókra.

- Minden rendben lesz. - suttogtam még mindig közel az arcához. Majd mikor sikerült eltávolodnom tőle, továbbra is a kezét fogva kifutottunk a házból. Kint, a házak között egy repülőgép várta, hogy felszálljanak rá az emberek. Néhányan a házuk ajtajában állva értetlenül nézték a fejleményeket. Legszívesebben mindenkit kirugdostam volna a lakásból, mondván jöjjenek, különben meghalnak, de nem mindenki élhetett azzal a lehetőséggel, hogy tudják, mi van a kis zónánk alatt.

Ahogy felraktam Isabelle-t a gépre és én is felmásztam rá, már szállt is fel a gép, minél magasabbra. Azt viszont még láttuk, ahogy a Végrehajtókkal teli kocsik megállnak a házak előtt és fekete gumibottal elindulnak a bejáratokhoz.

Utána már nem láttam semmit.