Wreak Havoc

Everybody prayin' that I'll change, maybe one day

A háztetőn térdeltem és figyeltem a kis csoportosulást odalent. Nem mondanám,hogy kifejezetten a topon voltak, sőt. Nagyon úgy festett, hogy mindannyian ott hagyják a fogukat, hacsaknem rukkolnak elő pillanatokon belül egy remek tervvel.

-Lőjék már le őket, az    istenit! -az ellenfeleik csatornáját fogtam. Valakinek már    nagyon piszkálhatta a csőrét odafent, hogy ezek még mindannyian    életben vannak, de hát istenem! Csak nem hitték, hogy könnyű    menet lesz.

-Dolgozunk rajta! -felelt    valamelyik mitugrász lentről, én pedig elmosolyodtam.

Micsoda diplomatikus válasz! Úgy tűnt, a válaszadónak igaza lesz,ugyanis egyiküket túszul ejtették, a többiek pedig gondolkodás nélkül eresztették le a fegyvereiket a padlóra. Emberek, ilyen könnyen feladni? Nem ittatok elég kávét reggel?

Megforgattam a szemeimet miközben felálltam és a célkeresztbe néztem. A gyors fickó felemelt kézzel állt, vele szemben a boszit kényszerítették térdre. Véleményem szerint simán kiüthették volna őket, de nyilván Pietro komolyan aggódott a húgáért. Kifújtam a levegőt és vártam. Tiszta célpontra volt szükség, ha nem akartam levinni a kis Wanda Maximoff fejét.

Kétlem, hogy a bátyja elnézte volna nekem.

Minden egyes Bosszúálló fejéhez pisztolyt szegeztek.

-Kisasszony, nem szeretném    megzavarni, de talán itt lenne az ideje tenni valamit. -szólalt    meg a kommunikátoromban Jinx.

Ő volt az én gyermekem, életem remekműve. A mesterséges intelligencia, aki mindenben a segítségemre volt. Oké, talán az alapötlet némileg koppintás, de Jinx sokkal fejlettebb volt, mint Jarvis -szeretném ezt hinni, ne rontsátok el az örömömet, kérlek. A bal szememen lévő lencsén át mérte fel a programja a környezetet és ezáltal segített nekem felmérni a távolságot, a szélirányt és minden egyéb nem éppen elhanyagolható adatot.

-Kösz a figyelmeztetést!    -vetettem oda és meghúztam a ravaszt. Jinx lekövette a golyó    röppályáját, így egészen közelről bizonyosodhattam meg róla,    hogy találtam. Wanda szabad volt. Beakasztottam a hevederemet,    előkaptam két pisztolyt és leugrottam a tetőről, elvégre már    úgyis tudták, hogy ott vagyok. Általános felbolydulást    váltottam ki a tömegben, ahogy a boszorkányt szorongató férfi    hátravágódott, én pedig stílusosan közéjük érkeztem.     -Helló, srácok!

Az első két lövés kapásból három embert terített el. Sose állj a társad háta mögé! A harmadikkal kilőttem a mesterlövészt a szemközti ablakban és a negyedik, egyben utolsó eleresztett lövésemmel megmentettem Quicksilver életét. Nem kell megköszönni.

Ahogy elült a por és felnéztem rögtön hárman is szerettek volna megbizonyosodni róla, hogy nem jelentek fenyegetést.

Hogy ezt hogyan kellene érteni?

Fegyvert szegeztek rám. Még szerencse, hogy sikerült összekapniuk magukat, tényleg! Büszke vagyok rájuk meg minden, de utálom, ha nyílvesszővel,robotkarral és pisztollyal bámulnak az arcomba. Baromira zavaró érzés.

-Ki vagy te? -szegezte nekem Wanda,    de nem maradt időm válaszolni.

-Ren? -pukedliztem a megszólításra    és szemtelen mosolyt villantottam Tonyra.

-Megtennéd, hogy nem célzol rám    azzal az izével? Kiborít. -böktem az állammal a keze felé, ő    pedig nagy kegyesen leeresztette azt.

-Szóval ki is vagy? -ismételte    meg a kérdést Pietro Maximoff, mire csak megforgattam a szemeimet.

-Esetleg kezdhetnél egy „Kösz,    hogy megmentetted az életemet!"-tel, vagy ilyesmi. -nem felelt    csak szusszant egyet, -Másrészt nagyon szívesen! -kihúztam    magamat és visszacsúsztattam a combtokomba a fegyvereimet.    -Serenity Stark, szolgálatotokra. -szalutáltam vigyorogva.