Happened

42. fejezet ~ Kicsikart vallomás

Pearl Clark

November 09; Madrid, Spanyolország

- Mi történt? - kérdezte álmos hangon Vincent.

- Semmi - dobtam a telefonomat az éjjeliszekrényre majd visszafészkeltem magam az olasz karjai közé.

- Hé - simított végig az arcomon. - A semmi miatt nem lennél ilyen ideges.

- De jó, hogy ennyire ismersz - húztam el a számat és próbáltam kibontakozni az öleléséből, de nem engedte.

- Pep, kiscica figyelj rám! - fogta a kezei közé az arcomat, hogy biztosan felfogjam amit mondani akart - Nem én vagyok az ellenséged, oké? Tudod, hogy bármekkora őrültséget is csinálsz, itt vagyok és támogatlak.

- Tudom - szorult össze a torkom és a szemeim megteltek könnyel. Majdnem elbőgtem magam, pedig sose voltam egy mimóza lélek. Nem is emlékeztem rá mikor sírtam utoljára. Hogy eltakarjam a gyengeségemet, arcomat Vinc vállába fúrtam és szorosan megöleltem. Magamba szívtam az illatát és ettől a gyomromban élősködő, szexre éhes kis rohadékok elkezdtek éledezni. - A fenébe! - toltam el néhány perc múlva, idegesen magamtól.

- Mi a baj? - nézett kérdőn rám.

- Semmi, csak túl rég voltam már pasival - másztam ki az ágyból és elindultam a fürdőszoba felé.

- Pep, te megkívántál? - bámult rám Vincent elképedve majd hatalmas, széles vigyor ült ki az arcára.

- A szexet kívánom! - csattantam fel, majd bevágtam magam mögött az ajtót, hogy ne halljam az olasz röhögését.

Beállítottam a zuhany sugarát és élvezettel álltam be a meleg víz alá. Arcomat felemeltem és hagytam, hogy az éltető nedvesség minden jó és rossz gondolatot kimosson belőlem, lecsillapítva a bennem forrongó érzéseket.

(...)

- Most már elmondod, ki hívott? - kérdezte Vincent miután ő is végzett a reggeli tisztálkodással és leült mellém a konyhaasztalhoz.

- Neymar volt - sóhajtottam fel miközben a reggeli kávémat szorongattam a kezemben. Tekintetem elveszett a fekete löttyben.

- Gond van?

- Kate fel akar hívni - nyögtem ki végre a reggeli hívás okát.

- Bassza meg! És? Mit mondtál neki? - pislogott rám idegesen a barátom, aki tudta, hogy a brazilon kívül senki mást nem avattam be a tervembe és Neymart is csak azért, hogy az ilyen helyzetekben figyelmeztethessen.

- Nem sokat - vontam meg a vállamat. - Kértem, hogy foglalja le egy kicsit és majd én hívom.

- Mond el neki - vetett rám átható pillantást az olasz.

- Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Hogy adjam elő neki, hogy átvettem a helyét?

- Egyszerűen, így ahogy most nekem. Szerintem megértené - tette a kezét az enyémre. - Még mindig jobb, mintha egy újságcikkből jönne rá.

Elnéztem a válla felett és a szavain rágódtam. Igaza volt. Eljutottam arra a pontra, hogy muszáj beszélnem a nővéremmel. Mi rossz történhet? Legfeljebb megöl, de előtte elmond mindenféle idiótának. Még utoljára kérdő pillantást vetettem Vincre, de ő csak bátorítólag rám mosolygott és a kezembe nyomta a telefonom. Csigalassúsággal kerestem rá Kate nevére, majd még néhány pillanatnyi hezitálás után végre megnyomtam a hívás gombot. Öklömnyire zsugorodott gyomorral vártam, hogy felvegye, majd mikor ez megtörtént, habogva kezdtem bele a magyarázkodásba. Még soha nem éreztem magam ennyire nyuszinak.

- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - tartottam el magamtól a telefonom. Igen, a megérzésem tökéletes volt, Kate kiakadt.

(...)

Miután elvettem végre a fülemtől a készüléket és befejeztem életem talán egyik legnehezebb beszélgetését , tekintetem találkozott az eddig csendben figyelő barátoméval.

- Minden oké?

- Persze - vontam meg a vállaimat majd fejemet az asztalra ejtettem. - Mi baj lehetne?

- Kate? - meredt rám kérdőn Vinc.

- Köszöni jól van. Miután elmagyarázta, hogyan fog módszeresen megkínozni és utána kinyírni, letette.

- Mit mondott?

- Igazából nem sokat - sóhajtottam fel. - Szerintem még most is emészti a dolgokat.

Beszélgetésünket a telefonom újbóli csengése zavarta meg. Ajkamat beharapva, félve fogadtam a hívást.

- Itt vagyok. Mi az ítélet? Akasztás vagy golyó általi halál? - hülyéskedtem miközben a gyomrom diónyi nagyságúra zsugorodott az idegességtől.

- Nyugi Húgi!

- Nem vagy vicces - morogtam a szar poénját hallva.

- Te sem voltál az.

- Tudom, de...

- Fogd be, most én beszélek! - tromfolt le azonnal. - Végig gondoltam ezt az egészet. Remélem tudod, mit csinálsz és...

- Persze, hogy tudom - vágtam a szavába mikor felfogtam, hogy nem leállítani akar. - Ki akarom csinálni azt a szemétládát!

- Oké, de...

- Nincs de! - lelkesedtem be. - Meg kell, hogy fizessen azért amit veled tett!

- Persze, én is ezt szeretném csak nem akartam, hogy nagyon...

- Catherine, ugye nem? - vágott mellbe a felismerés.

- Mit nem? - kérdezett vissza ártatlan hangon, ami csak még jobban megerősítette bennem a gondolatot.

- Már nem szereted azt a köcsögöt ugye?

- Ne-em - bicsaklott meg a hangja amiből azonnal tudtam, hogy hazudik.

- Istenem, te nő! - sóhajtottam fel lemondóan. - Mi kell még ahhoz, hogy megutáld?

- De én utálom! - próbált megvezetni, de a hangja most is elárulta.

- Nem hiszek neked - vallottam be -, de ettől függetlenül kicsinálom a portugált.

A lemondó sóhaját és a hallgatását beleegyezésnek vettem. Miután bontottuk a vonalat, tekintetem találkozott Vincent-tével és az ajkam gonosz mosolyra húzódott.

- Megkaptam az engedélyt! Showtime! - csaptam össze a tenyereimet és megújult erővel indultam neki a napnak.