Karjaidban [Steve x Tony]

Karjaidban

   A műhelynek nevezett, de garázsként, pinceként és kísérletszobaként is funkcionáló helyiség végre teljesen elhalkult. A csavarok egytől egyik a helyükön, a fúrók a földön hevernek, a robotok, habár nem alszanak, de valamiféle hibernált állapotban vannak, ezzel sem csapnak zajt, ami felkelthetné gazdájukat, aki a páncélja legújabb változatának dőlve aludt el. Halk szuszogása volt az egyetlen nesz odalent, míg egy pár bakancs le nem baktatott a lépcsőn.

– Tony, itt vagy? – kérdezte a szőke férfi belépve a félig sötét terembe. Szeme hamar megszokta a gyér, kék neonok adta világítást, így elindult megkeresni barátját. Elmosolyodott, ahogy sétálgatott és látta Tony-t a páncélnak dőlni, kezében egy fényes franciakulccsal. Halkan settenkedett mögé, majd karját az alvó zseni derekára kulcsolta.

– Ébresztő, Csipkerózsika! – duruzsolta édesen a fülébe, de ez sem keltette fel Tony-t. Steve akárhogy is próbálkozott, semmi sem rázta fel Tony Starkot. Öt perc elteltével lett elege, magához húzta a szunyókáló testet, majd nemes egyszerűséggel a karjába kapta.

– Mégis mi...? – riadt fel Csipkerózsika mély álmából, bár egy pillanatig még azt hitte, tényleg álmodik. Karja Steve nyaka köré volt tekerve, testét a karjaiban cipelte. Álmos szemeivel nagyokat pislogva nézett a kékes szempárba, amiből most is végtelen melegség áradt. Akárhányszor nézett így rá, mindig görcsbe rándult a gyomra, a szíve szaporábban kezdett verni, és biztosra vette, hogy elvörösödött. Arcát inkább az erős mellkasnak döntötte, elrejtve zavarát. Teste aprókat zöttyent, ahogy Steve a lépcsőn haladt felfele vele, majd egyenesen az ágyába dugta. Nem vesződött az átöltözéssel, mind a ketten fáradtak voltak, de Tony érezte még, hogy Steve fölé hajolva apró csókot nyom az ajkaira, és befészkeli magát a pihe-puha paplanok közé, mellé.