A tűzijáték fesztivál. Az esemény, amire a lányok csinos yukatába bújnak, s elmennek randizni szívük választottjával. A fiúk pedig gyönyörködhettek ezekben a szépséges lánykákban. Igen, másoknak biztos ezt jelentette. Ám Chuya Nakaharának nem. Számára ez csupán egy nem kívánt ünnepély, amin még véletlenül sem akart részt venni. Mindent eltervezett. Nem nyit ajtót annak az idiótának, és megússza a szenvedést, ami rá várna. Legalábbis így gondolta, de nem számolt azzal, hogy Dazai Osamu nem ismer lehetetlent... Mire Chuya észbe kapott már a barna hajú mellett sétálgatott egy vörös yukatát viselve. Férfi fazonút természetesen.
Kelletlenül nézett végig a másikon. A sötétkék yukatát viselő férfi boldogan rágcsált valami ragadós édességet. Ahogy ránézett, egyből liftezni kezdett a gyomra. Titokban hálát adott magának, amiért nem vett semmi kaját, mivel azt gyorsan viszontlátta volna. Idegessége nem ismert határokat. Bár úgy érezte, a józan észnek is híján lehet, hisz egy olyan dolgot akart megtenni, amiről azt hitte, sosem történhet meg.
- Ah, Chuya! – dobta ki az édesség lecsupaszított pálcikáját egy kukába a barna hajú. - Ez az a hely.
A vörös lomhán tekintett körbe a füves domboldalon. Meglepően kietlennek hatott. Mivel eddig nem igazán figyelte környezetét, fel sem tűnt neki, hogy elhagyják a standokat, és a hangoskodó embereket.
- Innen remek kilátást kapunk a tűzijátékra - magyarázta Dazai boldogan, miközben letelepedett, majd hanyatt vágta magát, és elterült a selymes fűben.
- Átjöttünk egészen a part másik oldalára - vonta fel szemöldökét Chuya. - Miért? Szerintem ott is ugyanúgy látnánk - mutatott a túlpartra, ahol a színes embertenger alig látszott a bazári fényektől. - Ráadásul úgy hallottam, ezen a helyen mászkál valami nyomorult gyilkos. Nem mintha félnék tőle, de nincs sok kedvem verekedni - magyarázta.
- Oh, ne aggódj! - legyintett a másik lehunyt szemmel. - Azt én híreszteltem el, hogy ne jöjjenek ide. Tudom, hogy nem szereted a tömeget. – Felkuncogott. - Biztos azért, mert könnyen elvesznél, hisz nem látnál ki a magasabb emberektől.
Szinte meg sem hallotta, amit a férfi a végén még odaszúrt. Chuya agyában csak a következő mondatok ragadtak meg.
Azt én híreszteltem el, hogy ne jöjjenek ide. Tudom, hogy nem szereted a tömeget.
Vagyis Dazai csak miatta, hogy ne érezze kényelmetlenül magát, keresett egy helyet, ahonnan még az embereket is sikerült elüldöznie.
Az alacsonyabb egy leheletnyi pírral orcáján nézett végig a fekvőn, kinek arca nyugodt volt, mint egy kisgyereknek alvás közben. Tincseit ide-oda fújdogálta az enyhe szellő.
- Légy a szeretőm! - kiáltott fel hirtelen Chuya, majd nyelt egyet. Ezt nem teljesen így tervezte.
Dazai felnyitotta szemét, s hitetlenkedve tekintett fel a másikra, aztán elvigyorodott. Felpattant, s kissé lehajolt ex-társához.
- Sze-re-tő? - kérdezte lassan és tagoltan, így húzva a vöröset.
Chuya csak megforgatta a szemét. Nem húzta fel magát. Megfogadta, hogy nem figyel a játékos hangnemre, a piszkálódásokra. Komoly dolgokról volt szó.
- Mindenki erről beszél, nem? - vont vállat nemtörődöm stílusban. - Zavar, hogy kimondom hangosan? Vagy, hogy nem te mondtad előbb? - Győztes tekintettel nézett végig a másik vigyorgó arcán.
- Valójában azért hagytam, hogy te legyél az első, aki kimondja, hogy magadnak is bevalld az érzelmeid végre - magyarázta kissé komoran a fiatalabb, miközben visszaült a fűbe. - Nekem nem kellett bebizonyítanom magamnak. Vártam eddig csupán azért, hogy te mondd ki. Oh, de ne azért csináld, hogy mindenkit megnyugtass, igazak a feltételezéseik. Ne azért, mert összesúgnak a hátad mögött. Azért mondd ki, mert így gondolod. Csak akkor, mert ha nem így van, akkor nem érdekel.
Tudta, hogy a másik tisztában van érzéseivel. Mégis azt feltételezi, hogy mások miatt tette ezt a kínos dolgot? Ő nem azért mondta, hogy a többieknek bizonyítson. Csak Dazainak. Jézus! Ha tudta volna, mennyi idő, mennyi bátorság kellett neki ehhez, valószínűleg kiröhögte volna.
- Hagyjuk! - fonta keresztbe karjait idegesen. - Igazad van, csak a többiek jó szájíze miatt kértem tőled egy ilyen hülye, elképzelhetetlen dolgot. Nem is annyira fontos.
Az ex-maffiatag alig várta, a másik befejezze mondandóját. Késztetése, hogy végre szavakba öntse gondolatait még soha nem volt ennyire égető.
- Épp ellenkezőleg! - kiáltott fel. - Nagyon is fontos. Nem tudod elképzelni, mióta vártam, hogy kimond. Mikor utánam jöttél a maffiába, hálás voltam. Igaz, jobban ki kellett volna mutatnom. Örültem, amiért nem felejtettél el. Szerettem volna veled több időt tölteni mind partneredként, mind régi barátodként, de minden ellenem dolgozott. Még időben rájöttem, az erőszak, amit a maffia képvisel, vért szül, és a Guild is azzal válaszol. Emberek haltak és halnak meg. Végső elhatározásomat egy tragédia pecsételte meg. - Dazai szünetet tartva felnevetett. Végre kimondhatta, ami már hosszú ideje nyomta a lelkét. - Elhagytalak, ami nem volt könnyű. Sajnálom. Nem kérem, hogy bocsáss meg. De tudd, egy napom se telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád. Mert szerettelek tegnap, szeretlek ma, és szeretni foglak holnap is, ha megengeded.
Chuya leszegett fejjel bámulta a zöld füvet, de abban egy nyomorult hangyát sem tudott felfedezni. Szemei egyre nagyobbra nyíltak döbbenetében, amit a férfi szavai váltottak ki. Nem tudta, hogy reagáljon. Boldog volt, és meglepett. De nem tudta kifejezni. Ő sosem volt a romantikus és egyéb állatfajták mestere. Amíg Dazai ódákat zengett valamiről, amit imád, addig ő csak a rideg valóságot tudta mondani. Abban a pillanatban mégis úgy érezte, képes lesz a nagy szavakra. – Miattad. Csakis miattad mentem a maffiába. Végül elmentél, otthagytál. Olyan szarul éreztem magam, mint még soha. Amikor újra találkoztunk beújítottál valami kölyköt. A pápaszemest is épphogy megszoktam, erre hencegsz azzal a macskakölyökkel. Azt hittem, ott helyben meghalok a félté... - Chuya köhögést imitálva nyelte el a mondat végét. Talán Dazainak nem kell mindenről tudnia. - Most pedig ilyeneket mondasz nekem. - Vörös színben pompázó arcát a férfira emelte, szemei égtek. - Te barom! Én csak...
A magasabbik hüvelyk-és mutatóujját az állára téve gondolkodott, amíg Chuyát figyelte. Agya azon kattogott, hogy beazonosítsa azokat az embereket, akiket az idősebb vicces becenevekkel illetett meg. Mikor leesett neki, kikről is beszél a másik, akkor öklével a tenyerébe csapott.
- Oh, igen, Atsushi, akire a fogatok fájt a vérdíj miatt. Ő az iroda újonca és kabalaállata. Azért vettem magamhoz, mert potenciált látok benne. Kunikida, nos, ő a partnerem. Maradjon köztünk, de kissé karót nyelt alak. - Újra és újra lejátszotta magában Chuya szavait. Ajkaira egy meleg mosoly költözött, felnevetett. A vörös mérges megnyilvánulásai, hogy leplezze zavarát, megunhatatlan volt számára. - Ez az őszinteség órája, amit szeretnél, kiadhatod, ne kímélj! - tárta szét karjait. - Szívesen meghallgatnám a vallomásod végét.
Chuya csípőre tett kézzel hallgatta a szövegelést. Amikor a barna hajú befejezte az utolsó mondatát, beharapta szája szélét, s félredöntötte pozsgás fejét.
- Legyek őszinte? - Kihívóan pillantott a másik szemébe. - Az leszek.
Egy mozdulattal magához rántotta ex-társát, s ingénél fogva kényszerítette, hogy felé hajoljon. Gyorsan átkarolt a nyakán, s egy mély csókban egyesítette ajkaikat. Azt hitte, talán így nem érti meg a férfi, amit a csók közben suttogott alig hallhatóan a szájába.
- Szerettelek. - Beleharapott a fiatalabb alsóajkába, aztán újra egymásra tapasztotta nedves ajkaikat. - Szeretlek. - Teste ruhán keresztül szinte összeforrt a másikéval. - Na! - kiáltotta, miközben kissé hátradöntötte fejét. - Leszel a szeretőm?- Még a füle is vörösen lángolt zavarában.
Dazai gyengéden elmosolyodott, aztán tenyerét a vörös lángoló arcocskájára tette. Lehajolt, s a fülébe búgta:
- Chuya. - Kis szünetet tartott. Érezte, ahogy az idősebb megborzong. - Már rég az vagyok.
S milyen volt a tűzijáték? Chuya néha látott pár robbanást a barna válla fölött, de különösebben nem érdekelte a dolog. Mégis... Azt gondolta, hogy talán nem is olyan rossz ez a fesztivál.
