Sloane szemszöge:
Svédasztalos reggeli. Ez másnak hatalmas örömet okoz és mindenki telipakolt tányérral ült le az összetolt asztalunkhoz. A tanárok egybe akarták látni a társaságot, ezért szervezték így. Reggel nyolckor a mi csoportunk reggelizik az összetolt asztaloknál. Én csupán egy joghurttal és egy sajtos croassonnal ültem le. Pontosan a lehető legtávolabb a három fiútól. Így sikerült bekeverednem a riadt másodikosok közé, akik rám se mertek pillantani. Sőt, mégcsak nem is beszélgettek.
- Ennyire nem vagyok rémisztő.. - jegyzem meg, miközben körbenézek.
- Végigsétáltál az iskola folyosóin és esélyes, hogy megkapod a nővérem címét, ráadásul azonnal megkedvelt téged az iskola három legmenőbb sráca és veled is lógnak. Többek között a bátyám is.. Nem szeretnénk kapcsolatot létesíteni veled, ne haragudj. - szólalt meg a velem szemben ülő. Na jó.. Kevinnek van két húga, Ryland a család legkisebbje.. Ez Mike húga? Melody? A lány mindig is a nagyszüleivel lakott, mert nem akart Bostonba költözni, de sokszor láttam őt szünetekben és fényképeken. Hát hogy ne lenne Mike húga? Hosszú, barna haj, kék szemek és ugyan az a nézés. De akkor.. Savanna lenne az a lány, aki fekete hajjal lófrál az iskolában?
- Melody Eriksen igaz? - kérdezem kedves mosollyal. Nem gondoltam volna, hogy így fogok dönteni.. De addig keserítem meg Mike életét puszta kijelentésekkel, amíg nem hajlandó magától elmondani ki Ő. Még mindig sokkol a tény, hogy itt ül, de nem fogok tartani tőle.
- Már nem vagyok éhes. Menjünk. - mondja hirtelen egy másik lány, majd mind felálltak..Kb. úgy hatan-heten és elmentek. Közben hallotam egy-egy olyat, hogy 'Szólj a bátyádnak', 'Ez most kinézett magának', ' Honnan tudta a neved? '. Aha.. Szóval itt kemény monarchia uralkodik.
A múzeum megnézése közben ráakaszkodtam az egyik tanárra, csakhogy ne keljen másokkal beszélgetnem. Azért még nem mennék Mike közelébe, nem bírnék ránézni. Mentségemre szóljon, hogy Ő kérdezte meg tőlem, hogy érzem magam újra itt. Így megúsztam azt, hogy odabent bármelyik emberrel a csoportból kapcsolatot keljen létesítenem.
- Hé! Gyere, láttunk egy tök jó bűvész boltot idefele. - kapja el a kezem Kevin, mikor kifelé sétálunk és mindenki ezer felé indult. Felé fordultam és kissé elhúztam a szám. Azon kattogott az agyam, hogy mit mondjak.. de mire kitálaltam volna megláttam a távolban ácsorgó Edisont és hirtelen minden érdektelenné vált, ami Los Angeles.. Nem számított, mert ott volt egy darab Bostonbol, ami ezerszer többet jelentett. Ez nem túl igazságos, de így van.
- Ne haragudj. - ütök rá Kevin vállára, majd kikerülöm és sietve indulok Eddy felé, abból a siető léptekből gyors lett és szinte már futottam. Nem zavart, hogy szinte fellököm azt, aki mellett elrohanok. Hallottam Kevin értetlen utánam kiabálását, de ekkor már nem érdekelt, mert rohantam az engem váró Edisonhoz. Nem tudom mennyire gyűlöltek az alsóbb évesek, akik eddig Edisont bámúlták, de egy "Nem hiszem el" és pár csúnya szót elejtettek hangosan, amikor Eddy nyakába ugrottam.
- Te őrült - mondja, miközben ide-oda lóbál. Szorongattam őt, a vállába furva a fejem nyüszögtem és a lábamat lóbáltam a levegőben. Értem én miért mondja, hogy 'őrült'.
- Hiányoztál! Nem láttalak mióta kiengedtek minket a sittről. - mondom, miközben eleresztem. De amikor megláttam közelebbről az arcát, annyira nem voltam boldog. Beesett, karikás szemek. - Minden rendben? - kérdezem.
- Hát.. Még nem igazán szoktam meg az időeltolódást és az utazgatást. De egyébként ja. - von vállat.
- Szakítottatok? - kérdezem azonnal. A barátnője a pompom csapatból. Gondolom nem egyszerű egy távkapcsolat.
- Ne részletezzük.. Mindig is tudtam, hogy az a Cameron gyerek számára több mint barát. De hagyjuk! Van ennél fontosabb dolgunk! - hadarja el, én pedig elképedve halgattam. Cameron? Nem hiszem el, nem is akarom és most tényleg más megbeszélni valónk van.
- Jól van. Szeretnék erre is kitérni és ha túl vagyunk az eredeti két témán, akkor muszáj lesz beszélnünk erről is. De nyugtasson a tudat, hogy imádnivaló vagy és biztos találsz valakit, aki megbecsül. - tettem a kezem a vállára bíztatóan.
- Olyan erős jelenléted van, hogy az embert nem érdekel más, vagy a maga problémája. Sloane, ha össze megyek kicsire magaddal viszel? - kérdezte és nagyon látszott rajta, hogy belefáradt a dolgokba.
- Gyere ide! - nyújtom ki a kezem és újra megölelem.
- Figyelj.. értem én, hogy a fiúkkal jól kijössz, de ha az a három kinyír.. - tolt el magától, miután befejezte a mondandóját. Nem néztem hátra, valószínű, hogy többen is néznek. -Kezded te vagy..
- Mike egy hatalmas rohadék és életben van! Egy nagyon is élő rohadék! - kelek ki magamból, de azért figyelek a hangszintemre, mert valószínű, hogy valahol itt vannak a többiek is.
- Tudom. - bólint.
- Elhiszed te ezt? Nem halt meg hanem itt van és nagyon is él! Van pofája hozzám szólni és.. Hogy gondolta ezt? Ez így megy? Felpofoznám szívem szerint!
- Tudom. - bólint ismét, én pedig nem folytatom a fesztivált, hanem értetlenül fordulok felé.
- Tudod? Mit tudsz? - kérdezem idegbeteg hangnemben.
- Rendben. Tudom a teljes helyzetet, de ha te nem.. Akkor azt tőle kell hallanod.
- Mi? NEM! Mond el! Mit kell tudnom? - kérdezem kiakadva. Teljesen kihozott a sodromból. Üvölteni tudnék vele, annyi felesleges agresszió gyült bennem össze, hogy lefutnék pár kilométert vagy nekimennék valakinek. Simán.
- Ezt tőle fogod hallani, nem tőlem. Rendben? Most zárd le ezt a témát és kb. Két percünk maradt arra, ami sokkal kiakasztóbb. - húz elől néhány összehajtogatott lapot vagy mit a zsebéből. Vettem egy mély levegőt és kizártam mindent a fejemből. Ha most pár perc erejéig, de tudok egy másik problémára koncentrálni. - Tessék. Ezek egybeírt címek, valamelyik internet cím stb. Nem tudtam az összeset megfejteni, egybe van az egész és nehéz kivenni mi micsoda. A meglévőket kinyomtattam.. mármint azt, hogy miről szóltak az adott oldalak, cikkek. Meg egy helyet is találtam.. Valami ház itt Rómában.. Mindegy. -hadar és a kezembe nyom mindent. Sorra nézem a sok körözési kiadványt, meg a teljesen egybefolyt számokat és betűket, ami egy lapon voltak.
- Ez honnan van? - kérdezem meglóbálva a lapot, amin tényleg csak betűk és számok voltak szóközök nélkül.
- Az én nevemre jött. Fogalmam sincs és mondom.. Alig értem.. Valaki nem egyszerűsítette meg a helyzetünket. Ráadásul, ha nem lesz meg az a sok idióta, mi meg betöltjük a 21-et előlvesznek! Keményen! - néz rám aggódva, én pedig az alsó ajkam harapdálva kapkodom közdte és a papírok között a fejem.
- Fogd meg! - nyomom a kezébe a papírt, amin minden egybefolyt. Lefotóztam. - Fordítsd! - utasítom, ugyanis a másik oldalon is volt. Hogy ebből még mennyi problémám lesz...
