Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

13. ISABELLE 1/2

Az épület kívülről romosnak tűnt, de mégsem volt az. Az egész biztos, hogy régi helyről van szó, ezzel mindenki tisztában volt. Mégis volt benne valami hátborzongató egyben érdekes dolog. Kupola alakja volt, amely mint egy védőburok vette alá az ott élőket.

Minél lejjebb szállt a repülő, annál nagyobb lett a mostanra már szürke színű kupola. A repülő propellerei még mindig mentek, de ez nem gátolt meg attól, hogy leugorjak róla. Talpam csapódása a talajjal még nagyobb port kavart fel és egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha nyomban elájulhatnék. Hallom, ahogy mögöttem leszállnak a gépről és Josh lép mellém. Az épületet nézzük, közben mindenki felsorakozik egymás mellé. Komolyan, úgy nézhettünk ki, mintha egy akció film plakátjából léptünk volna ki.

Josh megindul elsőnek, kezemnél fogva tudatja velem, hogy menjek vele. Magabiztosan és kimérten lépked, én meg közben próbálok minél jobban elbújni mögötte.

A hely rideg, kihalt, hátborzongató hatást kelt, de akármennyire se akarok itt lenni, muszáj maradjak. Josh hüvelykujja a kézfejemen köröz és az idegességem egy része kiszáll a testemből, de még mindig görcsben a gyomrom, izmaim megfeszülnek. A nagy kupola épületen nem volt bejárat, csak egy földalatti alagút, ami bevezet az épületbe. Nagytestű, fehér maszkos őrök védték a bejáratot. A fehér maszkról hirtelen beugrott az álmom. A piros folt, ami beterítette Josh fehér pólóját. A piros folt, amit én okoztam neki. Felnéztem rezzenéstelen arcára és kíváncsi lettem, hogy vajon most mire gondol.

Az egyik maszkos őr levette az egyik lobogó fáklyát az alagút faláról és átnyújtotta Joshnak. Ő elvette és megindult velem együtt a fekete alagútba. Hallottam, ahogy a kavicsos talaj ropog a cipőnk alatt. A többiek is jöttek utánunk és egy kis idő után már idegesítő volt az a hang, ahogy a kavics súrolódik a cipő talpával.

Nem kellett sokat mennünk, hogy elérjünk egy kis csigalépcsőhöz, aminek a végén a fény várt minket. Josh rám nézett, elmosolyodott halványan, majd elkezdett fellépkedni a lépcsőfokokon. Egy darabig csak figyeltem, majd utána mentem. A fém találkozott a cipőm talpával és hangos hangot adott ki. Súlyommal ránehezedtem, megfeszítettem a combom és minden bátorságommal felmentem.

Először nem láttam semmit a hirtelen jött fénytől, de a szemeim lassan hozzászoktak a hirtelen bejött fényre. Fehér. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. Minden fehér volt. A lelátó szerű kialakítás, kő ülőhelyekkel, és ne is beszéljünk arról, ami a fejünk felet volt.

Nem volt lámpa nappal. Hogy miért nem? Mert az egész tető egy nagy üveg volt. Egy üveg, valószínűleg nagyon vastag üveg magasodott fölöttünk, amin keresztül jött a fény. Emberek sokai járkáltak ide-oda. Gyerekek, felnőttek, kamaszok, idősek. Ez olyan volt, mintha egy kisebb ország lett volna egy kupola alatt.

Josh mosolygott. Ahogy hátrafordult láthattam boldog gödröcskéit a szája szélén. Egész végig itt volt, én meg valahol nagyon messze máshol. Végig élt, de én elhagytam a testem. Én meghaltam belülről. De ő élt. Egész végig itt volt.

- Isabelle! – hajolt le hozzám. – Itt vagyok! Nincs semmi baj! – hüvelykujjával letörölte könnyeimet, amiket észre se vettem, hogy kicsordultak. – Miért sírsz? – nézett szemembe, de én nem láttam őt az egyre nagyobb könnyáradattól.

- Végre megjöttetek! – ismerős hang csapta meg a fülemet. Ana. Felkaptam a fejem és végig mértem a kicsit megváltozott Ana-t. Haja sokkal rövidebb lett, de a fele még mindig hiányzott a fejéről. Eredeti hajszíne helyett sötétkék lett, ami elég vaddá tette amúgy is jó külsejét. – Már azt hittem valami baj van. – kitárta a karjait. Valószínűleg azt várta, hogy most valaki megölelje. Karjait csalódottan ledobta teste mellé és átkarolta magát.

- Hát jó. Már biztos, hogy ti vagytok azok. – keserűen felnevetett, de senki nem bírta ki egy kis nevetés nélkül. Kivéve persze engem. Josh mellkasának dőlve próbáltam letörölni minden könnyem, ami kezdett valamelyest elszáradni.

- Isabelle! – meglepődve rám nézett, majd le hasamra, amire megint rászorítottam a kezem, majd Joshra emelte a tekintetét és vissza rám. Mintha mondani akarna valamit, de az iménti váratlan, és kiszámíthatatlan érzelemingadozásom nem nagyon segítette abban, hogy bármit is megértsek.

Végül csak megrázta a fejét és a tömegre nézett.

- Amíg Josh eligazít titeket, nekem lenne egy kis dolgom, tehát... - ekkor Josh-ra nézett, aki bólintott és elindult velem együtt, de megállította.

- Isabelle-t itt hagynád nekem? – Josh furán nézett Ana-ra, majd egy arcomra adott puszi után engedte, hogy Ana magával vigyen. Néztük, ahogy messzebb távolodnak tőlünk, majd maga felé fordított a lány.

- Isabelle. Most felteszek neked néhány kérdést és kérlek őszintén válaszolj rá. – nézett mélyen a szemembe én pedig rögtön elkezdtem gondolkozni, hogy vajon mire kíváncsi ennyire. Lesütötte a szemét, majd visszavitte rám.

- Josh-sal lefeküdtetek már? – összeráncoltam a szemöldökömet. Ez milyen kérdés már? Miért fontos neki? Eszembe jutottak Josh, ahogy fölém magasodik az ágyban, ahogy én ülök rajta és... – Tehát igen! – észrevettem, hogy az arcom szinte lángolt úgy kipirult az emlékekre. – Gondolom nem egyszer történt meg, szóval... Szoktál hányni reggelente?

- Igen. – mondtam egy kis félelemmel a hangomban.

- Folyton éhes vagy? – Magam elé meredtem. Elkezdtem egy gyors fejszámolást és a végeredmény, amire jutottam egy pillanatra megállította a szívemet. Meg kellett volna jönnie.

Ana észrevehette rémült arcomat, ezért karon ragadott és elvitt az egyik alagút belsejében található szobába. Csak lépteink hangos hangjára tudtam figyelni. Semmi másra. Ledermedtem.

Egy ajtóhoz értünk, amin bementünk, de én csak álltam és álltam a szobában. Karjaim tehetetlenül lógtak a testem mellett. Kezem remegett, szemem szúrni kezdett.

- Tessék! – nyújtott át nekem egy fehér pálcika-szerű valamit. Terhességi teszt. – Pisilj rá, és várj! – vállamra tette a kezét, bólintottam és remegő szívvel és lábbal bementem a fürdőszobába.

Nem tudom, hogy mennyire örültök, vagy mennyire érdekel titeket egyáltalán ez a fordulat, de leírtam, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. :D Kérem majd az ötleteke, hogy vajon mi lesz :3

xx♥♥