Sasuto Rasori I. - Száműzetés és szerelem

Első fejezet - Az ítélet

Ártatlanság. Hiába bizonygatjuk, hogy ártatlanok vagyunk, ha egy felsőbb hatalom bűnösnek könyvel el minket. Vannak, akik kitartóan állják a megpróbáltatást, de vannak, akik belefáradnak, és beletörődnek a „sorsukba". Főleg akkor, ha mindez egy olyan faluban történik, ahol gyűlölettel néznek ránk, már gyermekkorunk óta. Az ember ilyenkor eltűnődik azon, hogy mit kellett volna másként csinálnia. De az időt nem lehet visszaforgatni. Jobb híján, az ember ezután azokat eleveníti fel magában, amik a legmélyebb nyomot hagyták a szívében. Hogy kit szeretne még látni, és kinek lenne még mondanivalója. Ezek a gondolatok jellemzik az elítélt embert, legyen az fiatal, vagy felnőtt.

A 16 éves Naruto Uzumaki, a pecséttel körülvett cellájában gubbasztott, és próbálta végiggondolni mindazt, amit az elmúlt 16 évből fel tudott eleveníteni. Gondolatai azonban mindig egy fiatal, fekete hajú fiúra ugrottak vissza. Nagyokat sóhajtott, lehajtotta bánatos arcát, s lehunyt szemmel elmélkedett tovább.

A Hokage hivatal tanácsterme előtt hatalmas tömeg gyűlt össze. Mindenki a másik hangját próbálta túlharsogni. Tsunade dühtől eltorzult arccal dobogott az asztalon, és próbálta felfogni a pár perccel ezelőtt elhangzottakat. A tárgyalások éppen Naruto Uzumaki, 16 éves konohai Chuunin perét tárgyalták. A Hokage elszántan védte szeretett nindzsáját, de a tanácsra nem tudott hatni. Próbált megfelelő érvekkel előállni, de a tanács mégis meghozta a végső, lehető legsúlyosabb ítéletét.

Hogy mi volt a vád? Naruto, a Kyuubi uralma alatt, meggyilkolt néhány konohai shinobit, és többet súlyosan megsebesített. Naruto ugyan nem volt tudatánál, de ezt a tényt a tanács nem tekintette enyhítő körülménynek. Állításuk szerint, ez bármikor megtörténhet újra, és így veszélyes a falura, illetve annak lakóira.

Tsunade kisöpört egy tincset a szemeiből és így láthatóvá vált azoknak vörösre sírt mivolta. Nem tudta, mi lesz a tárgyalás kimenetele, de mindent megtett, hogy enyhítse a büntetést.

– Ezt nem tehetik – kezdte idegesen. – Ő nem gyilkos! Hogy lehetnek ennyire érzéketlenek? Egy fiatal, és olyan nindzsáról van szó, aki már számtalan helyzetben megállta a helyét. Többször megmentett már minket, és sokat köszönhetünk neki – sorolta érveit a Hokage, majd amikor nem látott semmi változást a tanács elhatározásán, elordította magát – Megtagadom az ítéletet! Ezt egyszerűen nem tehetik! – Tsunade szemei vörösre duzzadtak a sok sírástól.

– Ebben nem ön dönt, Hokage-sama – szólt a Tanácsfő nemes egyszerűséggel.

– De...

– Semmi de. Az Uzumaki fiú veszélyes egész Konohára nézve, magát pedig elvakítják az érzelmei. Az ön döntése nem a leghelyénvalóbb, ha erről a fiúról van szó. Ez a legjobb, amit tehetünk. Mindenki érdekében – szólt a Tanácsfő, belevágva a Hokage szavaiba. – Az ítélet végleges.

– Na de – kezdte volna Tsunade, de a tanácstagok felálltak, és elhagyták a termet, meg sem hallgatva Tsunadét. A Hokage ettől még jobban sírva fakadt, majd kirohant ő is, és az irodája felé vette az irányt. Ott nekidőlt a falnak, és hangosan zokogni kezdett. Sakura, mikor benézett az ajtón, már magától rájött a tárgyalás kimenetelére.

– Ugye nem? – kérdezte Sakura könnyes szemmel. Tsunade visszanyelve könnyeit, bólintott.

– De igen – szipogta. – A büntetése halál. Ahogy kimondta az utolsó szót, összeszorult a szíve. Sakura is sírni kezdett, majd egymás karjaiban találtak vigaszt.

– Ez nem lehet – kezdte Sakura. – Hogyan történhetett ez?

– Nem tudom, de kitalálunk valamit – szorította a nő még jobban magához a Kunoichit. – Ígérem.