Vércsepp/H.S./

1.

Nina

- Nina gyere már, elkésünk a munkából.

- Jól van. Megyek már.

Felveszem a fekete egybe ruhámat egy fekete magassarkúval és késznek is nyilvánítom magam. Frank a főnököm ezeket az új egyenruhákat adta nekünk. Kicsit sem előnyös számomra. Eggyel kisebb méretet kaptam, így alig tudtam belebújni.

Natasha a barátnőm persze pont akkorát kapott, így neki könnyű dolga volt.

- Jól nézel ki Nina.

- Kössz. Mindjárt megfulladok benne.

- Frank azt mondta, hogy ma hozatott neked nagyobbat.

- Persze. Szeretném én az látni.

- Ugyan Nina. Tudod, hogy oda van érted.

- Csak képzelődsz. Ő a főnököm.

- Ha te mondod.

Pár óra múlva már a pult mögött kevertem a következő piát, mikor hátulról megszólít valaki.

- Hey pultos csaj.

Hátrafordulok és meglátok egy magas, barna hajú csávót.

- Igen?

- Két 0-ásat kérek.

- Egy perc és adom.

Visszafordulok és gyorsan bekeverem az utolsó koktélt, aztán kiadom a két palack vért.

Nos igen, itt vagyok 20 évesen és egy olyan bárban dolgozok, ahol vámpírok és emberek egyaránt bulizhatnak. Ha már Londont ellepték, nem meglepő, hogy létrejött pár új hely a számukra. Pontosan 5 éve, hogy elkezdtek beszivárogni a városba. Ez az ország egyik, olyan nagyvárosa, ahol vámpírok nyüzsögnek közöttünk.

Hogy engem zavar-e?

Nem feltétlenül.

Rájuk is ugyan úgy vonatkozik a törvény, ahogy ránk emberekre.

Kiskorom óta csodáltam őket, szerintem hihetetlen, hogy mikre képesek.

Néhányan őrült babonákban hisznek, de nem lehet meghatározni, hogy a sok baromság közül mi is igaz bennük.

Vannak akik békésen megtűrik őket, mások pedig vagy kerülik őket ahogy tudják, vagy szervezeteket hoznak létre, hogy kiirtsák őket.

Én nem fogom senki pártját, de szerintem joguk van élni, még akkor is ha vérrel táplálkoznak és nem dobog a szívük.

Egy csettintést hallok magam előtt.

- Nina, hahó?

- Mi? Bocsi. Elbambultam.

- Kiviszed a rendeléseimet? El kell mennem a mosdóba.

- Persze. - mosolygok.

Átadja a jegyzettömbjét én pedig gyorsan elkészítem őket.

Pont tenném le az egyik asztalra a 2 italt, mikor valaki hátulról meglök és kiesik a tálca a kezemből.

Gyorsan felszedem a szilánkokat, sérülés nélkül.

Még egyszer kiviszem a rendelést, de ekkor észreveszek valamit az oldalsó falnál.

Natasha ott áll a falnak szorítva. Az emberek és a vámpírok csak nézik, hogy mi fog történni, de mikor a pasas megüti a barátnőm, akkor már gyorsan szedtem a lábaimat feléjük.

A bár nagy része tudja, hogy ki vagyok, így nem állták az utamat, még félre is mentek az útból néhányan.

Mikor odaértem megfogtam a barátnőm kezét és magam mögé húztam.

Sírt mögöttem, a férfi már nyúlt volna hozzá megint, de útját álltam és jó erősen állkapcson ütöttem.

Kicsit megtántorgott, de visszanyerte az egyensúlyát.

- Ez nem volt jó döntés kislány.

Amint kimondta ezt a mondatot, az ökle már az oldalamba fúródott. Próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra.

Tudtam mi ő.

- A vérfarkasok nem jöhetnek be ebbe a bárba. - mondom ki lazán.

Megfagyott a levegő körülöttünk. Hallottam, ahogy a vámpírok támadásba lendültek volna, de ekkor Frank és 2 testőr termett mellettünk.

Megfogták és kivitték az üvöltöző férfit, aki még mindennek elhordott.

- Jól vagytok?

- Igen. Kérlek, vidd Natashát a mosdóba. Pár perc és én is megyek.

Frank hátraviszi a barátnőm, én pedig eloszlatom a tömeget és a fiúk után megyek.

Kinn találom meg őket a helyükön.

Oscar és Kevin. Ikrek, mégis különbözőek. Oscar vámpír, míg Kevin egy telepata.

- Ez hogy fordulhatott elő? - kérem őket számon.

- Nem tudom Nina, nem éreztük a szagát. - mondja Oscar.

- Legközelebb jobban odafigyelünk. - mondja Kevin is.

- Rendben, de vigyázzatok. És szóljatok, ha valakit láttok, aki furcsa.

Bólintanak én pedig elmegyek a bár mellé rágyújtani.

Ritkán cigizek, nem szeretem. De mikor ideges vagy feszült vagyok, akkor mindig elszívok egyet kettőt.

Nézem London zsúfolt utcáit, mikor megérzek magam mögött valakit.

- Nem tanították neked, hogy leskelődni csúnya dolog?

- És neked, hogy a verekedés nem megoldás?

Meglepődtem a "válaszán".

Próbáltam kivenni a sötétségben az alakját, de nem láttam senkit.

- Hol vagy? Gyere elő.

- Itt vagyok.

Megérzek egy hűs leheletet magam mögött, így gyorsan megfordulok, de ismét nem látok semmit.

- Ez nem vicces. - mondom dühösen. - Nem érek rá ilyenekre.

Eldobom a csikket, rátaposok és elindulok vissza a bárba, mikor megint meghallom őt.

- Gyorsan feladtad. 

Megfordulok.

Most ott állt zsebre tett kézzel, csábos mosollyal és engem nézett.

- Az idő pénz, vámpír. Nem tudtad?

Még utoljára láttam a meglepett fejét és bementem Oscarék mellett az ajtón.