Psychiatrist [L.T.] (BEFEJEZETT)

11.rész "Könnyen átmásztam"

-Hogy értetted, hogy "mik történtek"?-kérdezte Louis vacsora után.

Én éppen a mosogatógépet pakoltam be, ő pedig nekem adogatta az edényeket.

-Nem sokféleképpen lehet érteni-forgattam meg a szemem.

Mikor az utolsó koszos tányér is a helyére került, beindítottam a mosogatógépet.

Louis a pultnak támaszkodva nézte, ahogy vizet kezdek forralni a teámhoz.

-Tehát több dolog történt veled két éve.-gondolkozott hangosan.

-Ja-válaszoltam röviden.

-És az egyik a bátyád-beszélt tovább.

Neki háttal álltam, de beharaptam a számat. Tekintetemet a gőzölgő folyadékra szegeztem.

Eszembe jutott az a sok kiskori emlék a bátyámmal.

Visszaemlékezés:

-Jake! Gyere elő! Ez nem vicces!-fordultam körbe könnyes szemmel.

Az egész udvart végignéztem, de sehol nem volt.

-Jake!-sírtam el magam.

Leültem a fűre, és felhúztam a lábaimat. Kezemmel átkulcsoltam azt, és ráhajtottam a fejemet.

-Hé, Faith!-hallottam a bátyám vidám nevetését a ház mellől.

Nevetve szaladt felém ,kezében két csokit lóbált.

-Miért sírsz?-kérdezte.

Megtöröltem a szememet.

-Azt hittem,nem akarsz velem játszani-szipogtam.

Megölelt engem. Magasabb volt nálam egy fejjel.

-Ne beszélj butaságokat! Mindig melketted leszek!-jelentette ki határozottan.

Elmosolyodtam.

-Akkor jó. Szeretlek!

-Én is téged, Faith!-nevetett.

A kezembe nyomta az egyik csokit, és a fa tövében ülve beszélgetni kezdtünk.

Visszaemlékezés vége.

-Faith!

-Hm?-kaptam fel a fejemet.

Észre sem vettem, hogy már mellettem áll.

-Már öt perce beszélek hozzád! És könnyes a szemed! Mi a baj?

Kezemmel letöröltem a könnyeimet.

-Semmi, csak.....el kell mennem valahova!-jelentettem ki határozottan.

Felrobogtam az emeletre, ahol átcseréltem a pizsigatyámat egy farmerre.

A haspólót magamon hagytam, csak egy fehér bomberdzsekit vettem fel rá.

Leszaladtam az emeletről.

-Faith hova akarsz menni este kilenckor?-sietett utánam az előszobába Louis.

Én épp a cipőmet húztam fel.

-Ennyivel tartozom neki.-tettem el a telefonomat és a kulcsomat.

-Kinek?-kérdezte értetlenül.

-Jake-nek.

Becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam a hűvös éjszakában.

Céltudatosan szeltem az utcákat.
A környék egyetlen temetője felé igyekeztem.

Mikor a nagy, fekete vaskapu elé értem, csalódottan vettem tudomásul, hogy zárva van.

Odaléptem, és a lábamat beakasztottam egy kis résbe.

Könnyen átmásztam.

Vaksötét volt, senkinek nem kívánom azt az érzést. Néma csend volt,csak a baglyok huhogása hallatszódott.

A lábam alatt zörgött a kavicsos út.

Oda akartam menni, ahol a nemrég eltemetett emberek vannak.

Hamar megtaláltam.

A mobilommal megvilágítottam a kereszteken szereplő neveket, mígnem megtaláltam azt, amit kerestem.

Jake Evens

1995-2016