virágok a tüdőmben [bts/knj]

hetedik virág

hetedik virág – csók

Sokáig teketóriázok, hogy melyiket is nyissam meg, majd Wang Haewon üzenete mellett állapodok meg – ugyanis az érdekel a legkevésbé. Ám épp, hogy megnyitom, Hana érkezik hozzám, és már menne is, ha nem venne észre, az eddigi asztalunknál. Hangosan sóhajt, majd ő is úgy tesz, mint az előbb, de kifejezéstelen arccal. Mondanám az, hogy nem zavar, ha tényleg nem zavart volna. De ez eszméletlenül bosszantott.

És, ha ennél nem lettünk volna kreténebbek, mind a ketten egy időben kérünk valamilyen italt. Én koktélt, ő pedig kólát. Aztán végre-valahára zavartan megköszörülöm a torkomat, hogy megszüntessem a köztünk lévő csöndet.

– Hova jársz suliba?

Végre rám emeli a tekintetét, és várakozóan néz rám, holott én várakozok a válaszára. Valamennyi hajszál belelóg a szemébe, és a legszívesebben elsöpörném onnan, de ő teszi meg helyettem: gyönyörűséges világos barna haját kicsi, tömzsi tenyerével hátrasimítja. A száját kinyitja, de éppen kihozzák a kólát és a koktélt. Így szólal meg fél perccel később, miközben a kólás üvegbe tett szívószálat rágcsálja.

– Ide a közelbe.

– Bővebben?

– Felső középiskolás vagyok.

– Hányadikas?

– Elsős – válaszolja, majd kortyol néhányat az italából. – Nem hiszem, hogy olyan érdekes lennék, Kim Namjoon – formálisan mondja. Idegesít ez a magázás.

– Maradjunk a tegezésnél, Hana – nyugtázom. Mintha egy kicsit döbbenten nézne rám. – Miért ne lennél érdekes?

– Csak nézz rám – fintorog. – Hogy őszinte legyek, csak Jimin és Jungkook a barátom. Más nincsen.

Azért lenne érdektelen, mert egy kicsit több rajta a zsírréteg, mint az átlag koreaiakon? Egymásra nézünk, majd zavartan elfordítjuk az arcunkat, mintha valami rossz dolgot vettünk volna észe. Egyikünk sem nevet fel, egyikünk sem mosolyog. Ugyanúgy a zavartság uralkodik kettőnk között.

– Hol ismerted meg őket?

– Itt – hajol előrébb, és mintha egy halovány mosoly futna át az arcán. Akárhogy próbálnék betekinteni a dekoltázsába, nem tudnék. Zárt póló van rajta, a legnagyobb szomorúságomra. – Bosszantotta őket, hogy egyedül kávézgatok. – Itt újabb kólakortyolgatás, majd a tenyereibe véve állkapcsát, felvonja a szemöldökét. – És te? – Értetlenül nézek rá. – Mivel foglalkozol? Ha jól tudom, elmúltál már harmincöt, és nem suliba jársz.

– Író vagyok. – Majdnem rám köpi a kóláját.

– Író?

– Mi ebben a meglepő, Hana?

– Hát, izé...

– Hana, ne csinálj bolhából elefántot – mosolygok rá. – Épp ugyanolyan ember vagyok, mint te. Semmivel sem különb nálad.

– Miket szoktál írni? – furcsamód felcsillannak a szemei.

– Hát... inkább filozofikus műveket.

– Majd elolvasom.

– Hiszi a piszi.

Rosszallóan bámul rám, miközben a szívószálon keresztül felszívja a kólát. Egy pillantást vetek a karórámra, mire ő felkapja a fejét.