Fiatal (Befejezett)

2. fejezet

*Harry Styles szemszöge*

Fáradtan vánszorogtam le a konyhába, ahol - a megszokott módon - üresség fogadott. Tegnap még este tíz után is zajongott a ház, hisz a lányok kellően elszórakoztattak engem mesélésükkel. Nem is voltak ínyemre azok a reggelek, amiken egyedül találtam magam abban a hatalmasnak tűnő ágyban, mikor este még ketten is mellettem aludtak. Olyankor ledöntött a magány, mely a lelkembe költözött már hosszú évek óta. Más is érzett hasonlóképp vagy különc lettem volna a több milliárd ember között, akik a földi életre termettek? A férfiak sorában mindössze én vágytam gyengédségre, megunva az egyéjszakás mókák sorozatát? Biztos voltam benne, hogy a régebben megtekintett romantikus drámák tették ezt velem, megfertőzve agyamat a boldog szerelem gondolatával, ami nem létezett.

Mezítelen talpaim halk nesszel vándoroltak végig a konyhában lévő csempén, ezért enyhén fázni kezdtem. Egy néma ásítást követően vágódtam le az ebédlőasztalnál lévő egyik székre, majd könyökeimet megtámasztottam az asztal tetején. Ujjaimmal némileg elrendezgettem rakoncátlan fürtjeimet, beledőlve tenyerembe. Lustán kaptam kezembe telefonomat, értesítések után informálódva. Egy nem fogadott hívás várt rám egy számomra ismeretlen szám felől. Bármiféle gondolkodás nélkül hívtam vissza a személyt, és a telefont a fülemhez emeltem. Pár csörgés erejéig kellett csak várnom, mielőtt egy női hang megszólalt volna.

- Magic Modell Iroda, miben segíthetek? - kérdezte azonnal.

- Jó napot. Harry Styles vagyok. Egy nem fogadott hívást kaptam önöktől tegnap este. - közöltem hívásom okát.

- Oh, jó napot, Mr. Styles! - köszöntött illedelmesen. - Igen, én kerestem önt a szerződést illetően! Tudja, még nem kaptunk visszajelzést öntől. - hangjában sürgetést véltem felismerni.

- Nem véletlenül. - dőltem hátra székemben, szabad karomat keresztezve mellkasom előtt.

- Akkor nem vállalja el, hogy állandósult f...

- Nem. - fojtottam belé a szót enyhe idegességgel.

- Oh. - csak ennyit mondott. - Ak-akkor nem is zavarnám tovább. - hebegett. - Viszont hallásra!

- Viszont hallásra! - amint elköszöntem, bontottam is a vonalat.

Idegesen csaptam le a készüléket az asztal tetejére egy mélyről jövő sóhaj kíséretében. El sem tudtam képzelni, hogy manapság milyen lehetett egy sztár élete, hisz engem, egy átlagembert is állandóan modellügynökségek sora zaklatott. Lassan már aludni sem hagytak, mivel, ha a mobilom teljesen véletlenül nem maradt volna idelent estére, már aludni sem lett volna esélyem.

Kelletlenül tápászkodtam fel székemről és indultam el az emelet felé.  Lábaim maradásra készültek sarkallni, de az agyam fölényben volt utasításokat illetően. Muszáj volt dolgozni mennem, még akkor is, ha a munka iránti kedvem elhagyott engem, amint felébredtem ma reggel. Feljebb húztam magamon csípőmön hanyagul lógó melegítőmet, mielőtt a fürdőszobám küszöbén áttettem volna a lábam. Az óra nagymutatója rohamosan ketyegett, ezzel megfosztva engem reggeli szabadidőmtől. Utáltam a keddeket, akkor várt rám a legtöbb munka a stúdióban. Bárcsak végeztem volna már, hogy hazajöhessek.

***

Egy újabb vaku villant, majd egy újabb és egy újabb. A fényképezőgép jellegzetes hangja az évek során szinte beleivódott elmémben. Néha csendes éjszakák alkalmával hallottam a kattanásokat füleimben, amik kiűzték szemeimből az álmokat. Szerencsére nem én álltam a kamerával szemben, ezért a vaku nem homályosíthatta el látásomat, de a hang akkor is zavaró tényezőként volt felírható.